Helikon - Irodalmi folyóirat

Hallgass

Már megint nem figyelsz. Akkor elmondom világosan.
Túl indiszkrét vagy. Én azt akarom, hogy ne beszélj.
Akkor téged hallak, nem a gondolataimat.
Pedig az én elmém mindenre képes, te is tisztában vagy vele.
Ha hallgatsz, el tudom képzelni, hogy másmilyen vagy.
Két hónapja vagy talán csak két napja történt. Összefolynak a dimenziók, nézd ezt el nekem.
Azóta csiklandós érzések kergetőznek a bőröm alatt. Mintha csak finom ujjak simogatnának.
Rossz is lehetne, de jó. Ettől érzem, hogy vagyok. Persze, tudom. Illúzió.
Erre mindig gondosan emlékeztetsz. Te vagy az agyam nevelőtisztje.
Remélem, felsöpörted az üvegszilánkokat. Engem is, kérlek.

Közöny

Szállj fel a villamosra. Ne arra az emeletes turistabuszra, hűvös van már, jobb a villamos.
Engem mindig fel akarnak tuszkolni a buszra a bácsik, hiába mondom, hogy pesti vagyok.
Vajon más a város felülről nézve?
Az aluljáróból párolgó bagószag, a szmoggal testes táncot járva eléri-e
a külföldiek ingerküszöbét?
Én akarom.
Érezni akarom, ahogy a szilárd korlátok rozsdaszínű patakká olvadnak a tenyeremben.
Ahogy a lyukas dorkómba lassan beszivárog valami hideg és megmagyarázhatatlan.
A mélységet is látnom kell, amely az ellenőr szemében ül, miközben vizslatja a bérletem.
Nem gúny az, nem is unottság. Ülök a metrón, nézek fel rá, és a szót keresem.
Közöny! Közöny, mindenhol! rikkantja a kocsi végében egy korombeli fiú. Talán költő.
Az ellenőr végre rám néz. Összemosolygunk. Megvan.

Sági Enikő: 1995-ben született Sopronban. Jelenleg az ELTE magyar szakos hallgatója, Budapesten él.