(De spectaculis)
részlet
[A látványjátékok eredete]
V. 1- 7.
Minthogy a játékok eredete titokzatosnak tűnik és ismeretlen testvéreink többsége számára, a játékok eredetét nem magasabb vagy más szinten kell megkeresnünk, mint a pogányok (ethnicalium) irodalmi műveiben. Tudniillik számos olyan szerző maradt fönn, aki erről a tárgykörről értekezett.
Ami a játékok elsődleges intézményesítését illeti, azt mesélik Timaiosz szerint, hogy az Ázsiából érkező lüdiaiakat ama Tirrénosz vezette Etruriába, aki arra kényszerült, hogy a királyságát testvérének, Lüdosznak engedje át.
A lüdiaiak tehát Etruriában alapították meg a vallás jegyében a nézőjátékokat egyéb babonás rítusok mellett.
A rómaiak, miután maguk közé hívtak néhányat ezekből az idegenekből, átvették utóbbiaktól e játékokat, az ünneplés idejét s magát a rendezvények a nevét is, ludi. Ezen, a lüdiaiak megnevezéséből eredő szó jelölte a játékokat.
Igaz ugyan, hogy Varro eme elnevezést a ludere igéből származtatja, ami azt jelenti, szórakozni, játszani ugyanolyan értelemben, mint ama játékok esetében is, amelyeket Lupercáliáknak hívtak (Lupercos ludios appellabant), mivel utóbbiakat úgy ünnepelték hajdan, hogy az emberek játékosan kergetőztek.
Mindazonáltal Varro emezen ifjúsági játékokat valamely ünnep megüléséhez, valamely templom fölszenteléséhez vagy más vallásos megokolásokhoz köti.
Ámde mit számít az elnevezések kérdése, midőn a dolog alapelve a bálványimádás?
Eképp azok a játékok, amelyeket általánosan Liberaliáknak neveznek, látható módon a Liber avagy a Bacchus iránti hódolatot fejezték ki. Először a falusi gazdák ajánlották Libernek e játékokat hálaadásként a borért, ezért a jótéteményért, melyet Bacchus hozott el számukra.
Ugyanilymód ama játékokat, amelyeket Neptunusnak szenteltek, kezdetben Consualiáknak hívták, mert Neptunust Consusnak is nevezték.
Ennekutána egy bizonyos Romulus az Equirriákat Marsnak ajánlotta.
Némelyek a Consualiákat mégis Romulusnak tulajdonítják, aki Consus isten tiszteletére alapította őket, megköszönve ama, az isten által sugalmazott tanácsot miszerint rabolja el a szabin nőket avégett, hogy a katonáival egyesítse amazokat.
Erkölcsös tanács minden bizonnyal, amelyet a rómaiak mind máig igazságos, törvényes cselekedetnek tartanak, hogy arról ne is beszéljünk, hogy mindezt egy isten ihlette! Tekinthetünk-e valójában jónak egy olyan tanácsot, amely már a megszületésétől kezdődően tisztátatlan lévén eredetét a gonosz szellemétől, a ravaszságtól, a szemérmetlenségtől, az erőszaktól, egy testvérgyilkostól, Mars egyik igazi fiától veszi?
Mindmáig megőrződott a Circusban az első kúposzlopnál egy földalatti oltár, amelyet Consus istennek szenteltek, s amely a következő föliratot viseli: «Consus a tanácsban, Mars a háborúban, a Lárok a házi tűzhelynél hatalmasak (CONSUS CONSILIO MARS DUELLO LARES +COILLO +POTENTES)».
BRÉDA FERENC fordítása
Jegyzetek
Finály Henrik a nézőjáték szót jelöli meg a spectaculum magyar megfelelőjeként (Vö. A latin nyelv szótára. A kútfőkből a legjobb és legújabb szótárirodalomra támaszkodva összeállította Finály Henrik, Budapest, Franklin Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1884, 1854.)
Tertullianus (Quintus Septimius Florens Tertullianus) (150 és 160 között, Karthágó – kb. 220, Karthágó), pún, pontosabban berber származású rétor, teológus, korakeresztény filozófus és egyházatya. Korának egyik legműveltebb személyisége volt. 193 után tért át a keresztény hitre. Közel két tucat teológiai és filozófiai művet (De testimonio animae, De exhortatione castitatis, De pudicitia, De patienta, De resurrectione carnis stb.) hagyott az utókorra. A De spectaculist föltehetőleg 198-ban írta. A harminc szakaszból álló traktátus a Római Játékok (Ludi Romani vagy Magni) ismertetését és keresztény szemszögű kritikáját tartalmazza teológiai megközelítésből.
Az ókori Rómában a Ludikat mindig kultikus jellegű színházi előadásokkal kezdték, ezeket pedig látványos sportmérkőzések (kocsiverseny, atlétika, ökölvívás, gyors- és távfutás stb.) követték.
A gladiátorjátékok nem tartoztak a Ludik közé, annak ellenére, hogy a római központi gladiátorkaszárnyát Ludus Maximusnak nevezték, ám a gladiátorjátékok, miként ezt a tényt Tertullianus nem hagyhatja ki, és következésképpen föl is használja ebben az apologetikus értekezésében, a gladiátorjátékok a spectaculum, azaz a szórakoztatási látványosságok széles és nyilván kommersz fogalmába természetesen óhatatlanul beletartoztak, sőt a római közönség adrenalin-dependenciáját is bőségesen kielégítették.
A jelen fordítás Œuvres de Tertullien. Traduites en français par Eugène-Antoine De Genoude. Seconde Édition, 1852, II, Paris, Louis Vivès, 1852, pp. 396-397., valamint a http:// www.thelatinlibrary.com/ tertullian/ tertullian.spect.shtml alapján készült.
