"éled a lassított zuhanás"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 20. (682.) SZÁM – OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A képpé varázsolt idő
László Noémi - Papp Attila Zsolt
Az irodalom, a légpuska és a macska - beszélgetés Péterfy Gergellyel
Szebeni Zsuzsa
Szilvássy Carola és a Helikon
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola
Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról*
Benő Attila
Versek
Varga Melinda
Versek
Sági Enikő
Versek
Bardo Madin
Apálysíkság
Hajós Eszter
Kisprózák
OZSVÁTH ZSUZSA
Versek
Gothár Tamás
Metszetek
ANDRÉ FERENC
Gothár Tamás verseiről
Szőcs István
A lét dadog? Vagy a szekér zörög?
Rose Ausländer
Vád
Erich Fried
Intézkedések
Ernst Jandl
a csemegeboltban
Tertullianus
A látványjátékokról
Tóth Mária
Porcika
FERENCZI SZILÁRD
Tettetett tettek tettesei
CSUSZNER FERENCZ
Csipkepipőke
Szántai János
Ahol megül a magány
Makkai Zsófia
Világosság támadt a nyomdokán
MOLNÁR ZSÓFIA
Arcot adni: napraforgók­nak, embereknek
Jakabffy Tamás
A „Negyedik”
Túros Eszter
Kettős kiállítás
Novemberi évfordulók
 
Jakabffy Tamás
A „Negyedik”
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 20. (682.) SZÁM – OKTÓBER 25.

Az idei Kolozsvári Zenei Ősz programja – az előző évekéhez hasonlóan – igen változatos volt, bár a kínálaton sajnos megérzett a költségvetés-csökkentés. Az azonban minden vitán felül áll, hogy e koncertsorozat egyik kiemelkedő pillanata az Arcadia kvartett által játszott IV. Bartók-vonósnégyes volt. Ez amúgy mindig eseményszámba megy: egy-egy kamarazenei Bartók-vállalás ténye önmagában is felkelti a figyelmet. Meggyőződésem, hogy az Arcadia-interpretáció épp úgy sokak maradandó élménye lett néhány nappal ezelőtt, mint a magyarországi Bartók Vonósnégyes, a Muzsikás Együttes és Petrás Mária 2008-as marosvásárhelyi produkciója, amikor is a IV. vonósnégyest az eredeti(nek tekintett) népi forrásdallamokkal váltakozva szólaltatták meg.
A vonósnégyes mint kamarazenei műfaj a komponisták legnagyobbjainak szintézisformáló kihívása és kerete. Mindaz, ami nagyzenekarban és szólóhangszerben elmondható, az kisegyüttesben – így elsősorban vonósnégyesben – redukálható és kiterjeszthető egyszerre. A vonósnégyes-műfaj – ahogy erre Szabolcsi Bence mutatott rá a maga rendjén – zenei desztillátumként Beethoven óta alkotó periódusok összegzésének csomópontjait valósíthatja meg, olyan koncentrációra ad alkalmat, amely életrajzi és életművi kapcsolódások becserkészésére irányítja az elemző figyelmet. Ez persze kizárja a széles popularitás lehetőségét – nem is csoda, hogy a Beethoven- vagy Bartók-vonósnégyesek jószerével ínyencek csemegéi.
1928 szeptemberében, vagyis 87 esztendeje készült el a IV. vonósnégyes, lélegzetelállító újdonsága – a többiekéhez hasonlóan – mégsem fakult meg azóta sem. Ez persze nem csupán azt jelenti, hogy Bartók avangárd felé forduló komponisztikai művészetét csak igen jelentős erőfeszítések árán „tesszük a magunkévá”, hanem azt is, hogy átütő zsenialitása folytán szerzőnk komolyan veendő feladat elé állította a későbbi évtizedek hangszeres zeneértelmezőit, olyan formai-kompozíciós, harmóniai, játéktechnikai, esztétikai-stilisztikai – és miért ne: dramaturgiai! – kihívások elé, amelyeknek beteljesítése „nem középiskolás fokon” érlelt művészegyéniségeket, illetve egyetlen szellemmé szervesült kvartetteket követel meg. A hídszerkezetként is emlegetett tételszimmetriának (vagyis az első és utolsó, illetve a második és negyedik tétel rokonságának) foghatóvá tétele a hallgató számára is – értsd: nem csupán a partitúrát lapozó számára! – rendkívüli tudatosságot, a téma és témafeldolgozás, a „visszatérés” markáns előadását igényli. De a közbülső tételek számos és variált effektusa, a kontrasztok, a zsongó, zümmögő klaszterekből kiugró sforzatók is csak kifinomult bátorság árán testesülhetnek meg igazán.
A IV. vonósnégyes Arcadia-féle előadásában mindenek fölött meggyőző volt a Bartók által eleve indikált technikai különlegességek – például bizonyos helyeken a vibrato felfüggesztése, máshol a szordínó (hangfogó) használata révén megvalósuló hideg, kozmikus hangzatok – megóvása a merő effekt-szereptől. A mára világklasszisnak számító, a legfontosabb kamarazenei versenyen diadalmaskodó Arcadia itt újra igazolta tagjai zenei gondolkodásának koherenciáját, a négyesegység „egy húron pendülését” – de Bartók teljes értését is. Ez az értés vélhetőleg a többi, 1908-ig visszanyúló Bartók-vonósnégyes tanulságainak elmélyült ismeretében is gyökerezik, hiszen a tematikai, hangulati, világalkotási korrespondenciák egymásra utalnak – így például a IV. vonósnégyes második tételének összefüggései a II. vagy III. vonósnégyes témavilágával; motívumok, emocionális képletek és életérzések szövedékében kellett tehát az Arcadiának is bartóki íveket, „történeteket” keresnie ahhoz, hogy azt az átütő erőt felidézze – pontosabban megalkuvások nélküli perfekcionizmussal újra megvalósítsa –, amely 1929 márciusában Budapesten oly frenetikus sikerre vezette a Waldbauer-Kerpely Quartet ősbemutató előadását.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében