Ferdinandy György köszöntése a Magyar Írószövetségben
Akarsz találkozni egy élő legendával? Gyere, bemutatom neked, mondta a böszörményi írótáborban az államtitkár, és bemutatta Ferdinandyt az illetőnek. Így születnek a legendák. Akkor csak hetvennyolc éves volt. Most meg nyolcvan. Az utolsó nagy bölények egyike.
Nekünk megadatott, hogy ez az élő legenda (sokunkat itt) barátságába fogadjon. Vas Gereben utcai lakásának ajtaja nyitva van, kézirattal vagy anélkül bármikor be lehet csöngetni hozzá, és örül, hogy jöttél. Enni, inni ad. Elkezdesz beszélgetni vele és rájössz, hogy egy élő irodalmi lexikon, történelem- és útikönyv. Lehet beszélgetni vele Puskásról, Határ Győzőről, Márairól, Füst Milánról, Celine-ről, az emigrációról, az ’56-os forradalomról, a franciákról, a karibi nőkről és a portoricói rumról. Igazából bármiről, mert olyan világismerete van, amit bármeddig lehet hallgatni. Lehet vele röhögni, és lehet tanulni tőle. Érti és szereti a hülyeséget, mert minden komolysága ellenére, tudja, hogy ezt az egészet jól ki kell röhögni.
Mit tanultam Ferdinandytól? Azt, hogy a rövid mondat is mondat. Sőt! Röviden is meg lehet írni, amit mások hosszan. Csak akkor valamiért nem hiszik el, hogy igazi író vagy. Meg azt is tanultam, hogy prózát írni csak komolyan lehet, minden reggel fel kell kelni, és csinálni kell. Nincs hétvége, nincs másnaposság, egészségesen, betegen, mindenhogyan a penzumnak meg kell lennie. Aki ezt nem érti meg, „jobb, ha időben abbahagyja”.
Ő nem hagyta abba, s tessék, legenda lett. Valamikor hatvan évvel ezelőtt, tanulmányútja kezdetén eldöntötte, hogy magyar író lesz. Lehetett volna francia is, de úgy döntött, hogy ezen a kis nyelven fogja elmesélni a saját és mások életét. Nincs ennek a kicsi (történelmileg nagyobb) országnak olyan szeglete, ahová ne kötné valami. Kárpátaljától Felvidékig, Erdélyen, Burgenlandon át a Délvidékig…, sőt, néhány napja egy olasz fordító azt mondta neki, hogy etruszk feje van, kiderült, hogy a Ferdinandyak tényleg onnan jöttek, akkor e szerint még etruszk is. Így születnek az etruszkok. Az etruszk legendák.
Novellahősei most már lakótársaim, ismerem őket személyesen. Mimi néni, Sós Tibi a Darlingból, Hófehérke, Fenyvessy Jeromos, a lányos ajkú apát, Gátó, az öreg macska…
Azt is megtanulhattam Ferdinandytól, hogy olvasni komolyan kell és sokat. Látom magam előtt, amint miami-i otthonában Móricz-monográfiát olvas, és folyóiratokat az első betűtől az utolsóig. Ez nem szórakozás, ez munka.
Ha nem a saját életét írta, megírta másokét vagy fordított. Sok kortárs magyar költő és író köszönheti neki, hogy a Karibi szigetvilágban így vagy úgy, de kiejtették a nevét. A fordításokért nem várt, s nem is kapott elismerést. Legfeljebb egy köszit azoktól, akiket lefordítottak Marival. Mert azért Marinak is köszönhetjük, hogy ez a csavargó, ez a globetrotter itt áll ma este.
Miért volt neki fontos a kortárs magyarok spanyolra fordítása? Megtehette, mert Ferdinandy igazán gazdag ember. Nincs pénze, de jó szándéka van. Tud adni, a tudását és tapasztalatát adta és adja, hogy fiatalabb kortársainak jó legyen. Nyitogatja a kapukat (ahogy ő mondja) nekünk az újvilágban.
Azért is gazdag, mert hazája is három van: egy, amit itt hagyott, és az emlékezetében él, egy, amit talált, mikor visszajött, és egy, amiben ma él. Reggel felkel a Sas-hegyen, odaül az asztalhoz és bejárja valamelyik hazája valamely szegletét. Megír egy novellát és kész. Megvan a napi penzum.
Ahogy a Volver öreg indiánja mondja, amióta elindultam, minden lépésem hazafelé vezet.
Ferdinandynak is minden lépése hazafelé vezet, de én nem kívánom, hogy hazataláljon! Arra még ráér. Inkább maradjon az úton! Hiszen egy író addig író, amíg úton van, amíg rója a sorokat, amíg valamit még keres. A többi már nem az író dolga.
„Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál:
Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket,
egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain,
de áll önök előtt!”
Kedves Gyurka! Isten éltessen!
