"Ennyi lenne? Hullámzó tengerek?"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 21. (683.) SZÁM – NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A nyári forradalmak
Demeter Zsuzsa
„Aki Rómában vágyik halhatatlan­ságra, az nem maradhat Daciában” - beszélgetés Papp Sándor Zsigmond íróval
Paul Emond
Nagy hideg
Yannis Livadas
Versek
Gaal György
Közelképek a kolozsvári múlt mai emlékeiről
Mózes Attila
ANTIvilág
CSENDER LEVENTE
A globetrottert is utolérte a 80
MARKÓ BÉLA
Víz
Váradi Nagy Pál
Domb
Komán Attila
Versek
D. Raffay Zsuzsa
1932, Sándor
Haklik Tamás
Betonkeverő
Pap Zsolt
A pénz mint nyelv
Jancsó Miklós
A gondolkodó színész és más történetek
Szőcs István
Népnyelv vagy szolganyelv?
Jakab-Benke Nándor
Vonyít a néző
Péter Beáta
Történetek mögötti történetek
Tamás Dénes
Élesben
Pap Ágnes
Képeskönyv emlékekből
Bújócska Balassival
Szekernyés János
Temesváriak Szentendrén
Jakabffy Tamás
Születésnap. Gyöngyösi Levente Kolozsváron
Hírek
 
Jakab-Benke Nándor
Vonyít a néző
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 21. (683.) SZÁM – NOVEMBER 10.

Aki még nem látta volna: a Fehér isten az a bizonyos „kutyás film”, az egyike az első „Vajna-filmeknek”. Egy kislány (Psotta Zsófia) és kutyája kálváriájáról szól. Lili anyja lelécel Ausztráliába egy időre, így a lány az apjához kerül, aki viszont nem hajlandó kifizetni a lány szeretett Hagen nevű kutyája után perkálandó „korcsdíjat”, így az eb az utcára, aztán egy szervezett kutyaviadal-ringbe, majd végül egy menhelyre kerül, ahol a többi kutyát kiszabadítva lázadást szít az elnyomó emberiség ellen.
A kihalt Budapest képével nyit a Fehér isten, s ennél erősebb kezdést nemigen lehet elképzelni: a zombitámadás után kipusztult London képére emlékeztet a 28 nappal később című horror első snittjeiből. Csakhogy itt zombik helyett kutyák suhannak végig az utcákon, s egy bicikliző kislányt követnek Cillian Murphy helyett. Ez egy flash-forward (egyfajta előre pillantás) és eddig minden nagyszerű, várjuk, hogy miként épül majd fel a történet eddig a pontig. Csakhogy a főcím után megszólalnak a színészek, és minden porba hull.
Akarva vagy akaratlanul elkezdődik édes anyanyelvünk meggyalázása/kigúnyolása. Hogyan lehetett ennyi nagyszerű színészt (Zsótér Sándor, Gálffi László, Thuróczy Szabolcs stb.) egyforma sutaságú intonációra instruálni – rejtély. A mélypont mondjuk mindenképpen maga a rendező, aki egy apróbb szerep kedvéért vállal be egy idegen, saját paródiájába forduló akcentust. Az amúgy is affektáló, magyartalan hangsúllyal elnyávogott sorok ráadásul borzalmas, fabatka értékű dialógusokat hordoznak, de a párbeszéd művisége is csak egy szimptóma: a rettenetes forgatókönyvé. Mert bizony bármennyire is nagyszerű részeiben és alapkoncepciójában a Fehér isten, annyira bántóan fekete-fehér, egybites a világ, amelyet megpróbál felépíteni. Ezen a zord Budapesten mindenki gonosz, galád opportunista, minden veszély rögtön a sarkon ólálkodik, meg egyáltalán: az egész világ egy orbitális összeesküvés egyetlenegy szerencsétlen kutya ellen. Igen, értjük: kutyavilág ez! Nemhogy egy picit sem árnyalt ez a forgatókönyv, hanem utólag az is káprázatos, hogy miképp tudott átevickélni az új, Andy Vajna nevével fémjelzett filmapanázs-adminisztráció readerein (vagyis hivatásos forgatókönyv-olvasóin) és forgatókönyv-doktorain. Talán azért ilyen meseszerűen – vagy még annál is butábban – egyszerű ez a világ, hogy maguk a kutyák is megértsék, ha már ennyien szerepelnek benne.
Ők viszont legalább – az emberszereplőkkel ellentétben – tényleg zseniálisak. Kár, hogy az ő rendezőjüket csupán idomárnak hívják, ami igazságtalannak tűnik, főleg Mundruczó dedramatizált, csupán feszengő nevetgélést kiváltó munkája tükrében. A Cannes-t megjárt, ünnepelt rendező mintha eltévedt volna, színészei csak téblábolnak a kockában, de leginkább csak acsarognak és gonoszkodnak, mindenféle dramaturgiai indíték és előzmény nélkül. Értjük, hogy azért kell ilyen kontrasztosnak lennie e világnak, mert a kutyák itt a kitaszított, lenézett, (rab)szolgasorsba taszított, párialétben vergődő embertársaink szimbólumai (bevándorlók, cigányok, bármilyen elnyomott vagy tengődő kisebbség, akár kisebbségi magyarok – mindenki szépen helyettesítse be, amit csak akar), de ezt lehetett volna sokkal kevésbé átlátszóan is csinálni. Annyira sulykolná a korcs kutyák (a film gondolatmenetében értsd: nem „telivér” magyarok) apoteózisát a rendező, hogy egy valószínűleg ironikusnak szánt vargabetűvel képes akár Liszt Magyar rapszódiájának tételeit megtenni dramaturgiai értékkel bíró, nemcsak diegetikus, hanem sorsfordító filmzenének. Ugyanerre, ugyanilyen ironikusan utal a film címe is (sőt, a cím tükrében a faji kritika, a romapárhuzam hangsúlyozódik a legjobban), de rögtön beugorhat Samuel Fuller White Dog című filmje is, amely erőszakábrázolása mellett szintén rasszizmuskritikája miatt érdekes az utókornak, ráadásul filmünk angol címe (White God) nagyszerű anagrammája a Fuller-címnek.
Bosszúfilm, felnövésfilm, szociodráma – mindenből épp csak annyi van a filmben, hogy egyikre se tudjon rendesen összpontosítani. S ráadásul pont a szerzői vénának van leginkább híján, ami azért minden hibái ellenére alaptónusát jelentette az (eddigi) Mundruczó-életműnek. Egy külföldi néző persze a suta szövegdarálásból semmit sem észlel, így aztán felirattal valószínűleg sokkal jobban működik az alkotás, nem csoda, hogy évek óta ez az első magyar film, amit forgalmaztak pl. Amerikában (de Romániában is). És ne tévesszen meg senkit: nem (csak) az Un certain regard miatt van ez így, hanem a kutyák miatt. Általuk tényleg univerzális tud lenni a film üzenete: képként és szimbólumként, jelként és jelöltként egyaránt nagyon hatásos és hatékony, Torontótól Tokióig mindenkinek ugyanazt mondja. Az már egy másik dolog, hogy a felvetett társadalmi problémák valószínűleg mindegyik országban más-más árnyalatúak, de hát az allegória természete ilyen illékony és kontextusfüggő.
Kár a filmért, mert vannak nagyszerű dolgok benne. Ki gondolta volna, hogy egy állat érdekesebb lehet az összes homo sapiens-szerepnél? A Fehér isten megcsinálja ezt a bravúrt. A két ebbel eljátszatott kutya-főszerep viszi a filmet, amikor éppen hagyják – szemeiben több élet és értelem van, mint egyes emberekében. Meg hát ott van az utolsó jelenet, főleg annak is az utolsó snittje, ami tényleg pazar. Megfelelő felvezetéssel ha nem is a világ-, de a magyar filmtörténet egyik ikonikus képe maradhatott volna, így viszont mindössze egy alapjában jóindulatú, de félresikerült alkotást koronáz meg.

Fehér isten, színes magyar–német–svéd film, 120 perc, 2013. Rendező: Mundruczó Kornél. Forgatókönyvíró: Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória, Wéber Kata. Zeneszerző: Asher Goldschmidt. Operatőr: Rév Marcell. Vágó: Jancsó Dávid. Szereplők: Body, Luke (kutyaszerepben), Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs, Gálffi László, Nagy Ervin, Mundruczó Kornél, Tóth Orsolya, Ascher Károly.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében