Székely Csaba A Homokszörny című darabjából készült előadás a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban. A darab öt nő és öt férfi történeteit villantja fel, az ősbemutatót szeptember 15-én tartották, jelen írás a szeptember 29-i, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium keretében műsorra tűzött előadásról készült.
A fiatal rendező, Nagy Botond merészen nyúlt a szöveghez, az előadást erős képi világ és gazdag jelentéstartalom jellemzi. A látszólag különálló történetek, a szereplők életeiből kiragadott események sora, a fragmentált jelenetsorok akár önmagukban is „fogyaszthatóak” lehetnének, köszönhetően a jelenetek megkomponáltságának, a színészi játéknak. Az előadás első része lüktető, harsány. Férfi és nő közötti történéseket, kapcsolatok alakulását – a kapcsolatok egy-egy adott fázisában látjuk a két félt.
Látszólag nincs közük egymáshoz a szereplőknek, a szereplőpároknak, mégis sejthető, hogy több van itt pusztán véletlen találkozásoknál.
Az előadás második része aztán „leleplezi” az első rész „véletlenjeit”. Sorra letisztítja az első részben látott történeteket. A szerző, rendező gondosan elvarrja a szálakat. Minden mindennel összefügg. A történetek mögötti történeteket mutatja meg, de nem belemagyarázóan, szájbarágósan.
A második részben mintegy visszaugrunk az időben, így bontakoznak ki az első részben látott és felmerült miértek.
A nagyszínpadon berendezett stúdiótér két oldalán foglalnak helyet a nézők, helyfoglaláskor nincs mit tenni, át kell gázolni a játéktéren, ahol a színpad két részén egymással szemben egy férfi és egy nő áll. Fehér kezeslábasban, védőruhában jön-megy a színen a többi szereplő, van, ki buborékot fúj, hóangyalkát formáz, a laboratóriumi, már-már steril környezet idézőjelbe teszi az ártatlan gyerekkort idéző képet.
A tér egyik felében élő növények, fák, bokrok, egyfajta dzsungel, egy belül megvilágított vécékagyló, melyet egyetlen alkalommal használnak rendeltetésének megfelelően, mögötte vécépapírtekercsekből kialakított fal, kerti törpék. A tér másik felében felhúzható raktárajtó, a padlón vízeresmintás linóleum.
Látványosan lép e térbe egy pingvinmaszkos figura, névjegykártyát osztogat, berendezi a teret. Elsőként egy éttermet. Egyfajta játékmester ő, összeköti a jeleneteket, továbbgördíti az eseményeket.
Egy eljegyzési évfordulót megünneplő pár érkezik az étterembe. Tamás Boglár szerethetően naiv és nagyzoló „nője” és Bartha László-Zsolt, a lobbanékony és a kapcsolatba már most beleunt férj reakciói vígjátéki helyzeteket teremtenek. Már itt érezhető az, ami aztán az egész előadás jelentéstartalmára jellemző lesz: fontos a látszat fenntartása, az, amit a külvilágnak felmutatunk, nem feltétlenül egyezik a bent lezajlottakkal.
Újabb pár érkezik az étterembe, mint kiderül, ők is eljegyzési évfordulót ünnepelni jöttek. A történet is bonyolódik, a szálak kezdenek összekuszálódni. Férfiak és nők vannak, a kapcsolatok nem „vegytiszták”. A szereplők időnként dalra fakadnak, gyakran kapják el az épp közelben levő mikrofont.
Az előadás visz, sodor magával, nincs idő gondolkodni, újabb és újabb elemekkel hat a nézőre.
A két ember közötti függőséget, a se veled, se nélküled harcát szépen mutatja meg Dávid Péter és D. Gulácsi Zsuzsanna játéka. A Chiquititát dúdolgató, a színen ebédjét kis serpenyőben megmelegítő, kemény, viselkedésében már-már férfias bírónő (Bartha Boróka) pálfordulása a válóperes tárgyaláson ismételten arra mutat rá, hogy az álarcok mögött érző emberek vannak. Később ő meséli el a Homokszörny történetét is – egy tigrismintás rugdalózóval eljátszva. A rettegett szörny maga a szerelem, amely bárhol, bármilyen formában lecsaphat, az ember azonban elvakultságában, félelmében nem ismeri fel, mi magunk vagyunk, akik megcsonkítjuk azt.
Emlékezetes Máté Annamária monológja – miközben egy újabb szeretőjét öli meg – a női kiszolgáltatottságról, a férfiak gonoszságáról, a be nem teljesült (újabb) szerelemről. Az előadás mindvégig játszik ezzel e kettősséggel: miközben kacagunk, ott van mögötte egyfajta torokszorító szomorúság.
A néha történésekkel és jelentésekkel túlzsúfolt jeleneteket – vicceket építenek be („letörtétek a tükrünköt”), reklámok (például a jegesmedve a kólával) –, melyeket a vizuális elemek (fények, füst) még jobban felturbóznak, lírai képek ellensúlyozzák. Például egy átlátszó fóliát maga után húzó kék ruhás nő, amint kézzel befest egy meztelen, krisztusi pózban álló férfit. A következő jelenet aztán ennél kegyetlenebbül hat: a volt tanítvány érzelmi zsarolással eléri, hogy a valamikori tanárnője elváljon a férjétől. Sorra csatol vissza a második rész ily módon az első rész történeteihez. Megmagyarázza, miért fajultak el az előadás első felében látottak, megmutatja a mozgatórugókat. Kesernyés, bús a második rész. Befejeződhetne akármikor, már értem, mit szeretne a rendező. De végigviszi, kegyetlenül az arcunkba vágja. Meg tud lepni újra és újra, úgy történetiségében, mint ezek színpadi megvalósításában. Az előadás végén zuhogó esőben vonulnak ki a szereplők.
Noha látszólag a párok közötti történetek kívülállója, a pingvinnek is kirajzolódik a saját története. A félelmetes figura, a zord főnök maszkja érzelmes lényt takar, akinek vállalkozását tönkretette az ANAF (ilyen karszalaggal érkezik a színre egy jegesmedve-jelmezes alak), akinek (akárcsak a többi szereplőnek) szerelme nem teljesült be vagy csak ideig-óráig. „Én nem élhetek egy pingvinnel” – hangzik el. Ennyi is elég lenne, de a rendező továbbmegy. Az előadás végén, amikor már minden történetről, viszonyról lekapta a leplet, a pingvin is leveszi a maszkját. Ember ő is, akárcsak a többiek.
A legvégén perceken keresztül hallgatjuk, ahogy még lecsöppen egy-egy vízcsepp. A csend, ez a cinkosság, már-már meghittség, az együtt élünk most át valamit érzése, ami kialakul a nézőtéren néző és néző között, ritka pillanat.
Figura Stúdió Színház. Székely Csaba: A Homokszörny. Rendező: Nagy Botond. Szereplők: Bartha Boróka, Bartha László-Zsolt m.v., Boros Mária, Dávid Péter m.v., Faragó Zénó, D. Gulácsi Zsuzsanna m.v., Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Moşu Norbert-László, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér, Fodor Györgyi. Díszlet-, jelmeztervező: Kupás Anna, light design: Erőss László, zenei szerkesztő: Nagy Botond, a rendező munkatársa: Tamás István.
