Kemény János: Kakukkfiókák. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2014.
A marosvécsi helikoni találkozók szervezője és házigazdája, az író, színházigazgató, mecénás élete utolsó éveiben önéletrajzi regény megírásával foglalkozott, de ebből végül csak a gyermekkort és ifjúsági éveket felidéző kötet valósult meg, Kakukkfiókák címen. A nemrég újból kiadott mű Sas Péter szerkesztésében jelent meg, aki szerint a könyvben megjelenített emlékek olyan textust képeznek, mint a „szövegben és nem fényképekben megszerkesztett erdélyi képeskönyv”.
A kötet a XX. század első két évtizedét öleli föl. Bemutatja az Amerikából kegyelemkenyérre hazavándorolt család gyökérverését, „a nem volt és mégis nekem ajándékozott szülőföld” történetét. De ott van Pusztakamarás is, a szegényparasztok emlékével, és Dicsőszentmárton, a kalandos apróvad-vadászatokkal. A második otthon pedig nem más, mint a szellemi központ, Kolozsvár, a felnőtté válás lépcsőfokaival.
A különböző helyszínek részletes bemutatása nem csupán életrajzi adalékok halmazát képezi, hanem kortörténet is egyben a század eleji erdélyi arisztokráciáról és polgárságról. A kastélyok és udvarházak zárt világa, ehhez képest a nyüzsgő város forgalma a lapokon keresztül megelevenedik, s a könyv egyik érdekessége, hogy Kemény mindeközben részletes portrékat fest nagyasszony-barátairól, vidéki rokonairól és számos kedves ismerőséről. Bővelkedünk tehát a nagy nevekben, s a hozzájuk kötődő legendás történetekben, ami még olvasmányosabbá teszi a regényt.
Az író szelíd és bölcs humorral emlékezik, ízes stílusban ír, ugyanakkor moralizáló hajlama is megmutatkozik, különösen az önéletírás második felében, ahol a világháború eseményei is beépülnek a cselekménybe. A nyers képsorok nyomasztó hangulatot teremtenek, s ezt erősíti a záró gondolat is: „Mindenki aludt.” Nincs élet, nincs mozgás, egy másik korszak következik.
Az emlékezés olyan munkák mögé sorakozik, ami egyszerre szolgál történelmi forrást, de ugyanakkor szépirodalmi olvasmány is. Kemény János fejedelem, Bethlen Miklós vagy Bethlen Kata önéletírása után itt van még egy élettörténet, ami bár torzóban maradt, értéke vitathatatlan, hisz a finom érzelmesség és a férfias tárgyilagosság találkozik benne. Ezek után már csak azt sajnálhatjuk, hogy a több kötetesre tervezett önéletírást a lélekben kortalan, megviselt életútja ellenére derűsnek maradó egykori mecénás nem tudta befejezni.
