(A néma folyó)
A királyság,
amiről szolgai személyem álmodik,
összeomlik minden pillanatban.
Romokban heverő folyó.
Pattog az elme, hallani,
mit visz a pillepalack.
Olyasvalamit keres a vak király,
amihez jobban értenek
a füvek, a fák...
(Rövidzárlat)
Egy pillanat az egész.
Egy lényegretörő viperamarás.
A túlélés érdekében
a felejtés szérumát
választja az ember.
Egy kulcslyuk az időben,
átragyog rajta az utolsó nyár.
Valami végérvényes,
használhatatlan boldogság.
A túlélés érdekében
a másolat árnyékába menekül
az ember.
(Xerxész is xerox)
A király most nincsen itt.
Rejteke távol. De az igazi trónus
mégiscsak ez. Ez a pillanat.
A városalapító szemrebbenés.
Kiráyok tehát nincsenek.
Másolat ő is, a Nap fia.
Atyja is kópia, de ki tudja kié?
(Hiénák honvágya)
Életemet,
ezt a telhetetlen és dagályos pillanatot,
a holdon költöttem el.
Ugyanaz a mágnes vonzott engem is,
ami a farkasüvöltést köti össze az éggel.
Ugyanabból az anyagból voltak
az álmaim,
mint az értelmetlen mélység az űrben,
mint a barlangrajz a féreglyukban,
vagy mint az emberarc,
a hiénák könnyétől kocsonyás holdon.
A valószerűtlenség hajlamos
a ragyogásra.
Van ilyen hazája másnak is.
(Saját Valhalla)
Ha a hazám ember lenne,
honvágya vajon lenne-e?
S ha én lennék az az ember,
ha én volnék
ez az emberi haza,
elköltöznék-e innen valaha?
(Az utolsó pillanat)
Parázna csillagállás:
az emlékek személyes eklektikája.
Az utolsó pillanatban
dönteni kell:
az ügyeletes nővér fülbevalója,
vagy az ismeretlen galaxis holdja.
A távozó szemében
a különbség elenyész.
(A király kutyája)
A kutyává lomposult farkas
szemébe nézek.
Házőrző tükröm ő.
Egy megcukrosodott példaképet
nyalogat ez a nézés –
a kietlenség hajdani királya
néz reám így. A király most
én vagyok. Ezt teszi velem
az állati képzelet. Nem tudom, kié.
