"Van ilyen hazája másnak is"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 22. (684.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Horváth Előd Benjámin
Isteni és emberi fosszíliák
Papp Attila Zsolt
A kultúrdiplomata élete, bürokrácia és kulturális pezsgés között - beszélgetés Kósa András Lászlóval, a bukaresti Balassi Intézet igazgatójával
Tar Károly
A fiam halála*
Vári Attila
Hintáztató
Hajós János
Bagatellianus legjobb pillanatai
Végh Attila
A vér útja
Borcsa Imola
Próza
SELYEM ZSUZSA
Vályogtégla­hattyúfa
Kali Ágnes
Versek
Petőfi Sándor
Az őrült
Szőcs István
Szabályozni a tenger mélységét? (I)
Günter Kunert
Versek
Franz Hodjak
A levél
Sebestyén Mihály
A Csigahegyi ütközet
Pap Zsolt
Ki az anya?
Karácsonyi Zsolt
A zsarnok, a kutya és a csőcselék
Király Farkas
A lábjegyzetelt metálmítosz
MOLNÁR ZSÓFIA
Eurüdiké beszél
Akinek nincs, annak is legyen
Jakabffy Tamás
Arról, hogy a tetszés is tanulandó
Portik Blénessy Ágota
A portré mint önismereti játék
Decemberi évfordulók
 
Kali Ágnes
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 22. (684.) SZÁM – NOVEMBER 25.

május

bizalmad kiszáradt patakmeder,
nagyon sűrű téli tájba zárva.
a fehér nem tisztít,
a fehér naponta gyilkol.

valaki fentről percenként
borít tömény havat nyakadba,
megfeszül ütőered,
nincs amit kérdezned.

beszűkül a látóhatár,
rajtad lovagol az élet,
be kell törni téged, csizmasarok oldaladban,
síró bordák. betörhetetlenek.

valahol messze már égetik.
valahol messze kilóra árulják.
aki nem teremt, annak nem jár feloldozás.

mind megérezzük egyszer,
majd szépen lassan kiöklendezzük.
a hóra végül, a vérrel együtt, ráolvad a nevünk.

mindannyian ugyanabban a fehér házban élünk,
ugyanabban a pontban toporgunk,
alattunk parázs,
ugrálunk egyik lábunkról a másikra.
talpunk hólyagos.

gyönyörű barna lovak nyelik a havat,
a fiúkat keresztre feszítik.

 

 

érted

én nem akarom a másét.
több nem kell.
megtanulom érted
a hallgatás varázsát,
fogak koccanását,
melltartóm eldobását,
a cécó-nélküliséget.
egyszerű leszek, mint a búzaföld,
ketten szaladunk végig rajtam,
mint a múltkor, meztelenül,
véresen.


 

nárcisz

fába gémberedik az idő,
én kellek a legjobbnak, engem akar a legszebb,
asszonykurva, emberkurva, mindenkurva,
gyomoridegem kibontva,
jól vagyok, nem jól, nem. vagyok.
összerághatsz, tényleg szabad,
véglegesen alázkodni akarok,
háziállat, vadállat,
lennék kutya tenálad.

*

mit szégyell a legszívesebben,
mit szeretne túlzásba vinni,
arányossága s aránytalansága,
bizonyossága s bizonytalansága,
ajkára, ajkamra.

*

csak az arányok számítanak.
hiába kéred, nem növesztem meg a hajam.

a baj ma az, hogy bonyolult vagyok,
izgalmas túra, a túrát nem kedvelők körében.
ülj rám, sétálj fel-alá, nézegesd a csigolyavirágokat,
agyvelőpatakot, harapj almába.
fogak koccanása, nyikorgó, fehér zománc,
betonba, sárba tapasztott talpak,
vádlik nyoma.
mikor kihúzod magad,
vér folyik a kráterből,
vágyárnyék,
fájdalomrózsa,
fehér kéj.

*

utolsó széttekintés, vakuk villognak,
isten fényképez, megörökít magának.
talán megbánom még
a sürgős mennybemenetelt,
fellendülhetnék máskor is,
lábaim lóbálhatnám,
s fütyülhetnék rátok,
fajankó
paprikajancsik.


 

tükör

nincs aki főzzön ránk,
zabilevest eszünk.
falom a napokat,
a napok falnak.
visszhangok ütköződése
vagyok. ingem gyűrött,
szemem nagyon kifestve.
ha a világ anyjáról
leveszik a koszorúkat,
fázni fog. a föld mélye
kínos és hideg.

 

 

 

Kali Ágnes: 1996-ban született Sepsi­szentgyörgyön. Jelenleg a kolozsvári BBTE Színház és Televízió karán tanul színháztudományt.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében