Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935–1946. S. a. r. Ferencz Győző, Nagy Zsejke. Jaffa, 2014, I–II.
A következő néhány banális szó Gyarmati Fanni naplójáról egyértelmű. Átlátszani. Rá mutatni. Hallgatni, beszéltetni. Ha hetven évnyi csend közben, után és dacára maga gondoskodott a 14 füzetbe gyorsírással jegyzett, 1319 gépelt oldalt kitevő – hol naponta, hol retrospektíve készített – szöveg minél tisztázottabb hátrahagyásáról, engedélyezte kiadását. Ez a tény csökkenti a szíveket és veséket feltáró műfaj, az olvasói kandiság fölött érzett bűntudatot.
Nem egy fiatal nőről van szó, hanem neki – aki Radnóti Miklós felesége, lány, nagynéni, tanárnő – vannak most szavai. „Valami üresség kell ahhoz, hogy ilyen exhibicionizmussal vigasztalódjék az ember, mint a naplóírás” – írja az, akinek a „dús, gyönyörű” estékből kevés jut. Tizenegyedik házassági évfordulóján, 1946-ban férje újratemetését intézi az akkor harmincnégy éves Gyarmati Fanni. „Örök társa” a vágyott és szeretett, istenségként („olyan tiszta és ragyogó belül”), gótikus kezűként, „egyetlen zugaként és otthonaként, szabadságaként” megélt Miknek. „Mindennél, mindennél fontosabb az, ami őérte való”: a költőről szóló líra a buzdítására vezetett, vele kezdett és végzett, őt megszólító és körülvevő napló. A társ tehetségével való sáfárkodás felelőssége szól végig a lapokról, a szülők, árva unokahúg, állatok, Európa iránt érzett felelősséggel és megtett tettekkel együtt. Miközben „a magam sorsa igazán nem érdekes”.
Irodalomelméleti, -történeti mozzanatok egy, a literátori körökhöz „rokoni alapon” sorolt ihletőtől és bírálótól – szereplők: például József Attila, [Sík] „Sándor atyánk”, helyzetekben: kávéházban és sípályán. Történelem egy tanútól. Útirajz egy Párizst ünneplő budapestitől. Testtapasztalatok egy bántalmazott, „fogamzásra szemérmetlenül szomjas szervezettől”. Érzések egy érzőtől. Vallomása egy gyermekvállalástól megfosztott, „szép szabályos polgári” anyaságra, asszonymódra is vágyónak. Istent keresés. Az író számára egykor mind valóság.
„Újvilágvárók vagyunk, és milyen fegyelmezettek és jót akarók”, írja Gyarmati Fanni, „kőkemény röghöz” hasonló életében. Naplója, recenzenstől ismert részeiben is, belülről mutatja a kívülről „bámult teljességet”, melyet a hitvestársak ketten megéltek. A szöveg most olvasható. A világháborúban Orpheusz mellett az Akropoliszért is aggódó, a magányban néma Eurüdiké most beszél.
