Szeptember 25. és október 18. között a kolozsvári Művészeti Múzeum emeleti termei Valovits László portrégalériájává változtak át. Az egykori palota falairól egyházi elöljárók, irodalmi és közéleti személyiségek, zenészek, orvosok vagy barátok, ismerősök arca néz vissza a látogatóra.
A tárlat a művész hetvenedik születésnapja alkalmából nyílt, és retrospektív jellegű visszatekintést nyújt munkásságába. Ám Valovits László nem szorul bemutatásra a kolozsvári közönség előtt: portréival gyakorta találkozni kiállításokon és polgári lakások falain.
A Kolozsvári Rádiónak adott interjúban vall arról, hogy számára az emberi arc kimeríthetetlen forrás, élmény – így ahány portré, annyi egyedi élmény gazdagítja az életművet. Valovits az arcot a szellemi, erkölcsi értékek hordozójaként értelmezi és ragadja meg: a fizionómiai hasonlóság mellett legfontosabbnak e szellemi tartalom ábrázolását tartja. Számára a portréfestészet intenzív azonosulást feltételez a modellel, így részben egy önismereti játékká is válik: minél több megoldás, arc sorakozik a műteremben, annál közelebb kerül a művész az emberhez, a letisztult igazságokhoz és mindezáltal önmagához.
Valovits László portrégalériája hivatástudatának lenyomata papíron, vásznon. Az emlékezés és emlékállítás programszerűen felvállalt feladata. Azonban a nagy személyiségeket megörökítő munkák mellett találkozunk sokkal spontánabb, intimebb, kevésbé kidolgozott portrékkal is, melyek egy kis frissességet, feloldottságot visznek a kiállítás anyagába.
Valovits nem csupán az emberi arc külső és belső rejtélyeit kutatja. Jellegzetes munkái a faportrék, melyek szintén a „portréalanyok” realisztikus ábrázolásán alapszanak: ezek esetében a „modellbeállítás” a műteremből a természetbe költözik. Egyedi formavilágú, sokat megélt fákat örökít meg. Számára az emlékezet és az emberi sorsok jelképei. Bár e faportrék szuggesztív ereje gazdag érzelmi skálát közvetít a befogadónak, hiányzik belőlük az a mély drámaiság, ami a nemrég elhunyt Kusztos Endre munkáit jellemzi. Valovits faábrázolásai szintén emberi sorsokról beszélnek, de mindvégig megőrzik esztétikai töltetüket: a fekete–fehér grafit- vagy szénrajzok, a színes ceruzával vagy éppen monotípiaként készített linómetszetek megőrzik a fény-árnyék játékosságát, vibrálását, az ornamentikus formák indázását, a természet szépségét.
Valovits László alkotáshoz való viszonyát (Mile Lajos kolozsvári főkonzul megnyitóbeszédében elhangzott jellemzésével élve) a szenvedély és hűség jellemzi: fegyelemmel, alázattal teli szenvedély a művészet és munka iránt; hűség a portré műfajával, a realisztikus ábrázolásmóddal és figurativitással szemben. Képei nem arra hivatottak, hogy formabontóan új stílust teremtsenek, hanem sokkal inkább arra, hogy csendes elmélyülésre késztessenek.