Hófehérke
(Albă ca zăpada)
Ah, virágzó almafaágon
emlékül hagyott vörös hajam
temérdek virágot ráztak
a méhkirálynők – reám –
mígnem fehérré váltam
Újabban fehér vagyok – tehát – tiszta
Járni tanult a rémület
hirtelen növekedése azzal
fenyegetett: túlnő vállamon
Képes lenne még valaki (egy költő)
vagy valami (egy költemény)
egyetlen lehelettel fehérré tenni?
Csontig vájom
körmeim a vers húsába de
egyetlen szó sem bukkan elő
Végtelen vasárnap
(Duminica fără sfârşit)
Az ablak és a fal között ülve
a fényben
e végtelen vasárnapon
kiadok magamból mindent
ami jó ami rossz
Ma megtaposom magam
élnivalómat – leéltem
vesztenivalómat – elvesztettem
Ma nyalogatom a sebeim – rímeim
Egész nap egy verssort támasztok alá tekintetemmel
mígnem mindketten fáradtan összeomlunk
E végtelen vasárnapon
a fényben
a falnál ülve
A műhely
(Atelierul)
Órákon át napokon keresztül állok
a festőállvány előtt
Mígnem az arc – lemezkékként
a vászonhoz tapad – pikkelyekként
míg a vászon felveszi a törlőrongy alakját
vérgyöngyök
Íme az arc – de a hasonlóság?
Tükör
(Oglinda)
Ez a tükör már nem ismer fel
nevet de nem az én nevetésemmel
Ahányszor csak a szomjas gége feltétlenül
szükségesnek érzi egy kötél jelenlétét
újabb napsütés érkezik hogy véget
vessen a véletlennek
(mely mindig elodázódik egy
ázottkutya-szagú napra)
Olyan napokon mikor apró cseppekben esik
mivel szomorúbb vagyok
drágábban árulom magam.
Nyájasan s elmélkedőn mint a nád
írtam (jól vagy rosszul) egy
korhatárt meghaladt verset
Ez a tükör nem az én nevetésemmel
nevet
Átkelés a valóságon
(Traversarea realităţii)
Hétfő van, a sarki bódétól
hónom alatt kiflivel s egy új költővel távozva
elkezdem dublini odüsszeiám
Ma nyomokat hagyok az aszfalton
E napon végigsétáltatom
arcom a város kirakatain
(rám néz összerezzen)
E napon én és jómagam
Együtt ebédelünk (egy talponállóban)
Egy verssort vonszolok
(a metróban született)
Hígító-aurájú angyalok imádkoztak értünk
Amilyen gondos vagyok
Ajkaim között viszem át az úton
Egy autó fékez a valóság
Álmodozó lábaim mellett
„Hé, te vasárnapi költőnő
hátulgombolós illúzióban
magas sarkon járni olyan mint a vízen”
A halnő
(Femeia peşte)
Nálad minden fordított:
vékony bokák tartják a nagyon nagy kebleket
A külső szexepil
betonfrigidségbe csomagolva
Van humorom
Van egy csomó férfim
akiket távol tartok
Legtöbbjük szoros
kapcsolatot lát
a nyakam és a telefon zsinórja között
Mert kedvelem a nőket
őket is rászoktattam
(nekik Gauguin tetszik)
Fejük elfacsarodva marad
Testet cserélünk
Minden normális nő számára
jól végződne
(nem egy halfarokban)
Pikkelyeim sokáig tapadnak
az agyhoz
K.O.
Ahányszor földre kerülök
(hogy hallgassam a fű növekedését)
egy letakart arcú angyal
számolja (tízig)
gyerekkorom epreit, az úttörőnyakkendőm,
a pubertást, a plátói szerelmet,
Clèves hercegnő, közeledik fél kilenc
Esteledik, kilenc elmúlt…
Valaki súgja az offból
„Kelj fel és járj!”
Próbálok megkapaszkodni
Az „egyelőre” szóban lévő időben
De szemem besüllyed a szemüregbe
(egyre kevesebb fény hatol be)
Bőröm jelzi hogy összegyűrődne
Az égből kicsinek s magányosnak látom magam
(keresztútnál, üvöltő szelekben)1
Vállamra vékony rétegben fehér por ül
Három lábon állok
Ajkamon a megfulladt szfinx mosolyával:
„Mert gyilkolni még van Erőm –
De így meghalni – nem”2 – Emily
Delfi, 1992. június
Balta Albă3
Egy (fehér) vértócsában lakom
Reggelente egy kutyafalka
(szemükben jóság csillan)
kísér a metróállomásig
Integetnek
A sokszínű kukákból
boni-bon patkány
keresztezi utam gondolatban
A pultokon fedetlen mellek fürkészhetők
(borzonganak kissé a szélben)
Egy férfi távolodik el tőlem
míg magamhoz közelítem gondolatban
Topog körülöttem
a nevetséges fülsüketítő jövő
Nincs semmim mit neki adhatnék
KIRÁLY FARKAS fordításai
1 (la o răscruce de drumuri sau de vânturi) – Emily Brönte Wuthering Heights (Üvöltő szelek) regényének román címe La răscruce de vânturi
2 For I have but the power to kill, / Without – the power to die – (Emily Dickinson: 754. G. István László fordítása)
3 Balta Albă városrész Bukarestben, nevének jelentése: fehér tócsa
Floarea Ţuţuianu (1953) román költőnő. Az irodalmi életben 1996-ban debütált Femeia peşte (Halnő) című verseskötetével, amelyet eddig öt másik kötet követett. Költeményei fordításait angol, francia, olasz, német, lengyel és cseh folyóiratok közölték. 2007-ben elnyerte a kolozsvári Lucian Blaga Nemzetközi Fesztivál költészeti díját. Emellett képzőművész, alkotásai 1980 óta szerepelnek jelentős kiállításokon.
