"Miért is akarnék háborút?"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 23. (685.) SZÁM – DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Öreg vitéz dala
Horváth Előd Benjámin
Radikálisan jobban fogod érezni magad - beszélgetés Kukorelly Endrével
Floarea Ţuţuianu
Versek
BENE ZOLTÁN
Boldog korok
Boda Edit
Gyermek és szívakna
Borsodi L. László
Versek
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS - Levelek az Utókornak
Murányi Sándor Olivér
Shopping
Varga Borbála
Versek
Hevele Ádám
Egy autó platóján
Bálint Tamás
Lávsztori
Varga Sándor-György
Versek
Szőcs István
Szabályozni a tenger mélységét? (II)
Jancsik Pál
Versek
Tar Károly
A fiam halála*
Bakk Ágnes
(El)veszett jelentés
FISCHER BOTOND
Fergeteges kényelem
Zsidó Ferenc
Közösségi költészet – közösség nélkül?
Benke András
Utazás és útra hívás
Sokszínű jelentés a folytonosságról
Túros Eszter
Születésnap kiállí­tással
Jakabffy Tamás
A szerény és nagyszerű Bebeşelea
Hírek
 
Jancsik Pál
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 23. (685.) SZÁM – DECEMBER 10.

Mint a tücsök

Mint a tücsök,
hegedülök.

Mint a tücsök a tengerparton,
hő homokon, kövek között,
míg a habok futnak morajlón –
hegedülök, mint a tücsök.

Sorjázó évezredek óta
hangzik föl ugyanaz a nóta,
harsog, ragyog a nyers elem,
s én azt figyelem, művelem:

cip-cirríí – hosszú fájdalom,
és cir-cir – rövid vigalom,
cirregetve munkálgatom,
cirregést hallgatva, dalom.

Mert homokon, kövek között
mégiscsak ez a kis tücsök
az élet – zengő kín s öröm,
leginkább hozzá van közöm.

Sívó homokon, gyilkos örvény
mellett is betelt itt a törvény:
élet szól mégis, csak azért is,
és hogy érdemes – higgyem én is.


Laokoón


Ismerte ő jól a görögöket.
„Timeo Danaos...” – mind hajtogatta.
Trójai nyelven mondta, érthetően.
Szavára nem hallgatott senki sem.

Tudta, akit a látvány elvakít,
s nem néz a dolgok rejtett belsejébe,
becsapja a ravasz Odüsszeusz,
maga veszejti el saját magát.

Trója még áll, falai ellenállnak,
de benn már bomlik a rend és az erkölcs.
Tudta, hogy tudják ezt a görögök,
csellel akarják bevenni a várost.

Az achájok bármint győzni akarnak.
Oly sok év után sem mondtak le erről.
S tudta, az istenek is ezt akarják.
Hisz főpap volt, ismerte őket is jól.

És mégis szólott és kiáltozott,
hogy ne hozzák be azt a falovat,
mert tudta, csak ő tudta egyedül:
szembe lehet szállni az istenekkel.

Ezért büntette őt meg úgy Zeusz,
ezért küldte rá kígyóit Poszeidón,
hogy vele és két táltos, szép fiával
kiirtsa írmagját is e tudásnak.


Favágás

Milyen különös szertartás volt
    a hasábfák darabolása...
Fülemben még a favágógép
    kínkeserves zakatolása.
Szamár hózta a ház elébe,
    simogatni-jó-nagy pofa,
éktelen fülű jámbor jószág,
   szegények megváltó lova.

Végül a masina beindult.
    Felsivított a körfürész,
miként halálos ítéletet
    kér a vádlottra az ügyész.

Gyűlt, gyűlt a tönk „hűvös halomba”,
    drága pénzen vett tűzifa,
záloga téli melegeknek.
    Várt rá a pince ablaka,

hogy elnyelje homályos odva.
    Hordtam, dobáltam sorra én
a fagyos, még nedves, nehéz fát.
    Hová lett az a kis legény,

ki szinte szórakozásképpen
    járt le a pince mélyibe
gyér petróleumlámpa-fényénél
    gyújtóst aprítani ízibe?

Fölhasogatni a bogos fát,
    a nagy fejszét lendíteni
virtuskodva a tönkkel együtt,
    míg éle azt kettészeli.

Ölelve cipelni az öl fát...
    Illata van, jó illata
fának, hidegnek, egészségnek.
    A kormos üveg illata,

még az is balzsamos emlék lett.
    A füstnek tömjénszaga volt.
A vaskályhában a dohos fa
    sírva és lobogva dalolt.


Lelkem különös rezervátuma

Itt a füvet le nem kaszálják,
vastag szőnyeg a pázsit és avar,
ott korhadnak a csonka szálfák,
hol vihar tépte ki őket tavaly.

A vízhez csapás visz, nem ösvény.
Csokrokban nő a csúcson a gyopár.
Itt a vadon szava a törvény,
s a mord szikla is mohos, nem kopár.

Lelkem különös rezervátuma,
ahol hó csillan s tiszta hegyi tó,
s az avar-múlt is megtalálható,

tipró, szennyes láb nem léphet oda.
Kedv-gidók, vágy-hiúzok, álom-őzek
derűs, külön világban kergetőznek.


Láttam egy fát

Láttam egy fát a buja nyárban,
egy kiszáradt, reménytelen fát.
Ahogy az eget markolászta,
maga volt a sivár enyészet.

Koronája, ága kopár volt,
de a törzsén mégis kibuggyant,
mégis kisarjadott az élet,
mohából, kéregből levél nőtt.

Elborzasztó és megható volt.
Maga testét földdé alázta.
Zöldellve dalolt az enyészet,
mikor minden zengett a nyárban.


Csendélet, 2015

Kitartóan adakozó ez az ősz.
Bejártam megszokott kóborútjaimat.
A mező ajándéka:
három szál kései kikerics –
a törékeny szépség szimbóluma.
A földön egy töltényhüvelyt is találtam,
amely a gyilkolás jelképe lehet.

A virágokat itthon
az üres hüvelybe tettem:
a karcsú váza s a kikericsek
különös csendélet, amelyből
puskagolyó helyett
a háborúban elgyötörtek
békevágya tart felénk.


Dal

Ólomodik a dalom,
nehezül a szívem.
Lehorgonyoz a hajóm,
nem suhan a vízen.

A hullámok rám köpnek,
beken a hold éjjel.
„Elfognak és felkötnek”
harmatos kötéllel.

Kalóz volnék, vagy talán
nincs is semmi bűnöm?
Erre új kor hajnalán
fény kell hogy derüljön.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében