A novemberre lapozott naptár és a zenei direktorok bizonyos metszése folytán a világ legkülönbözőbb helyein egyszerre szaporodnak meg ugrásszerűen a requiem-kompozíciók bemutatásai. Halottak napja táján így Kolozsváron is két jelentős vokálszimfonikus gyászmise szólalt meg. Az egyiket Marţian Negrea, a másikat Giuseppe Verdi írta. Bár semmi okunk nem lehet a Negrea-kompozíció leértékelésére, a Román Opera koncertjéhez képest jóval nagyobb érdeklődés övezte a kolozsvári filharmonikusok Verdi-interpretációját – nyilván a mű ismertsége, kedveltsége miatt. Mindkét requiemet egyazon karmester dirigálta, a még mindig nagyon fiatal Gabriel Bebeşelea, aki, bár szebeni születésű, hazajön Kolozsvárra, mindahányszor hívják és agyonterhelt határidőnaplója megengedi. Tehetségét és tudatos szorgalmát mi sem igazolja jobban, mint hogy a 2016-os esztendő turnébeosztása rég lezáródott, és Bebeşelea már 2017 nyarát-őszét tervezi, s úgy tűnik, egyre igényeltebb karmestere az európai koncerttermeknek – így sajnos egyre kevesebbet vezényel itthon.
Művészi felépítettségében, kidolgozottságában, célratörő megoldásaiban a kolozsvári Verdi-féle Requiem mind a Filharmónia ének- és zenekarának, mind Bebeşeleának méltó névjegykártyája lehetne. Fiatal dirigensünk itt is bizonyította, hogy pontosan tudja, hol és miben van rá szükség. (Egy interjúban szóba hozta, hogy a karmesterek egyik legkényesebb feladata megismerni, hogy az adott zenekar belső viszonyai mellett miben segítheti a legcélravezetőbben az interpretációt, illetve hogy nem „vállalhatja túl magát”, nem akarhat a szükségesnél többet.) Keze alatt nem csupán az effektjeiben erős, „örökzöld” részek váltak zenei élménnyé: a mű kevésbé közkedvelt, mélyebben gyökerező, olykor esetleg rejtekező pillanatai szintúgy a katarzis esélyét hozták a figyelmes, nyílt érzelmű hallgató számára.
Ami Bebeşelea egyéni munkamódszerét illeti, a tanulás és kutatás vezérszerepet játszik zenészi alkotóéletében. Gyerekkorában hegedülni tanult Szebenben, de már a líceumi évek alatt áttevődött érdeklődésének súlypontja a zeneszerzésre és a karmesteri munkára, hogy ezt végül is Kolozsváron, a Zeneakadémián tanulja. A partitúrában való elmélyedés, a zene „megtanulása”, a részletlehetőségek, a delikát mozzanatok felismerése kötik le leginkább figyelmét. Mint vallja, a közönség csupán mintegy 10%-át érzékelheti a munkájának, hiszen 40%-nyi idejét, energiáját, figyelmét a zenekarral való dolgozás foglalja le, a „maradék” fél viszont szigorúan egyéni munka, a művek mélyrétegeinek feltárása, a nagy életművű és jelentős zenei teljesítményű elődök megoldásainak mérlegelése, próbálgatása, olykor kritikája. De a zeneértelmezés és a „fenomén” kutatásának kívánalma természetesen arra is visszavezethető, hogy zeneakadémiai évei alatt Bebeşelea annak a Petre Sbârceának a keze alatt tanult, aki a dirigensi mesterség egyik forradalmasítójaként számon tartott Sergiu Celibidache tanítványa volt, márpedig ő – mármint Celibidache – a husserli nyomvonalat követve valósította meg számos régi (meggyökeresedett vagy elavult) interpretációs felfogás alapokat érintő metamorfózisát. Bebeşelea így az egyik legtekintélyesebb és legnagyobb művészi hozamú iskola, a 20. század közepi „német vonal” folytatójaként áll igen tekintélyes zenekarok élén.
2011-ben learatta a zágrábi Lovro von Matačić karmesterversenynek – a világ öt legjelentősebb szakversenye egyikének – babérjait. Oroszország, Olaszország, Horvátország, Németország, Ausztria, Nagy-Britannia jelentős színpadain már régi ismerősként köszöntik. De többek között az ő nevéhez fűződik az első, igazán jelentős romániai ifjúsági zenekar létrehozása is. Nyugaton már 40-50 évre visszatekintő hagyománya volt ennek a szervezési formának, amikor 2008-ban többedmagával megalapította a Román Ifjúsági Zenekart, amelynek első, szebeni koncertjén maga is dirigált – mégpedig saját kompozícióiból.
Négy éven át Iaşi városának operáját vezényelte, jelenleg a szebeni Filharmónia vezető karmestere – bár állandó lakhelye Bécs, ahonnan jobban megközelíthetők a legfontosabb pódiumok, fizikai és szellemi értelemben egyaránt.
Várjuk hát vissza minél gyakrabban.
