Elhunyt Adonyi Nagy Mária költő, újságíró október 13-án, Berettyóújfaluban. Éradonyban született 1951. október 6-án. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, magyar–német szakon szerzett diplomát 1974-ben. Három évig Szatmárnémetiben tanított, 1978-tól Bukarestben a Munkásélet, 1979-től 1989 végéig A Hét belső munkatársa. 1990–1992 között a bukaresti Romániai Magyar Szó, majd a Valóság szerkesztője, 1992–1995 között az Erdélyi Napló szerkesztője, főszerkesztő-helyettese. 1996-ban az Erdélyi Híradó könyvkiadó részlegének főszerkesztője, majd a Scripta Kiadó szerkesztője, később Budapestre települt, a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának olvasószerkesztője lett. Irodalmi pályáját versekkel, kritikákkal az Utunkban kezdte 1969-ben. Önálló verseskötetei: Emlék jelen időben (1978), Állatövi jegyek (1982). Több antológiában is szerepelt, a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolják.
Zenés, három nyelvű (magyar, román, angol) esemény keretében mutatták be A nagy Kilometrik szerkesztője, Horváth Benji új, Beatcore című verseskötetét, október 26-án a kolozsvári Insomnia kávéházban. Közreműködött Iszlai és Quidbop, továbbá André Ferenc, Selyem Zsuzsa és Szántai János.
Székely Csaba drámaíróval beszélgetett Kovács András Ferenc, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, a marosvásárhelyi G. Caféban, október 28-án. Az esten részletek hangzottak el a szerző Vitéz Mihály című díjnyertes drámájából.
Kovács András Ferenc volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Álljunk meg egy szóra elnevezésű estsorozatának legújabb vendége, október 29-én, a kolozsvári Bulgakov kávéházban. A költővel László Noémi, az est házigazdája beszélgetett.
Janovics Jenő-emlékhetet tartottak november 5-11. között, a Kolozsvári Román Nemzeti Operában és Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Bemutatták Salat Zakariás Erzsébet Janovics Jenő című tanulmánykötetét, levetítették Kertész Mihály A tolonc című némafilmjét élőzenei kísérettel, valamint a Zágoni Bálint által rendezett Janovics Jenő, a magyar Pathé című dokumentumfilmet is. Selmeczi György karmester neves alkotókkal, előadóművészekkel működött közre a Szívem szeret című operettparádé bemutatásában. Műsorra került Silviu Purcărete Julius Caesar-rendezése, valamint egy Bánk bán-bemutató is.
November 12. és 15. között rendezték meg idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. Több mint 80 program várta az érdeklődőket, az író-olvasó találkozók, dedikálások mellett kiemelt irodalmi programokra is sor került, így például a Magyar írók estjére, amelynek Györe Balázs, Krusovszky Dénes, Papp Sándor Zsigmond és Tompa Andrea voltak a meghívottjai, vagy a Főszerkesztők estjére, ahol az erdélyi szépirodalmi lapok, a Helikon, Irodalmi Jelen, Látó, Korunk, Székelyföld és Várad folyóiratok képviselői voltak jelen. Hulló csillag címmel Jánosházy György-emlékestet is tartottak.