"a tested versek egybeolvadása"
Kereső  »
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 24. (686.) SZÁM – DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Oldódni égi havakban
Balázs Imre József
Amíg minden a helyére kerül – beszélgetés Dragomán György íróval
Ivan Miroslav Ambruš
Versek
Molnos Lajos
Kisprózák
Balázs Tibor
Fiammal a Burgban
VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
Gríd
Haklik Tamás
Próza
Molnár Beáta
saját szoba
Pataki Előd
Kortes beszéd
Krómer Ágnes
Versek
HORVÁTH BENJI
Versek
Ugron Nóra
Jack Holland esete a nőgyűlölettel
Csontos Márta
Versek
Szőcs István
Folyóvizek olvasókönyve felé
Szántai János
Erdély + magyarok + múlt + szembenézés + moralitás =
Péter Beáta
Beteljesült vágyak
Papp Attila Zsolt
A Notre Dame-i főmufti
Bartha Katalin Ágnes
Kétnyelvű Bánffy-recepció
Időhöz kötött hírnév
Túros Eszter
Simplicissimus
Jakabffy Tamás
Az újraélesztett Ruzitska
Januári évfordulók
 
HORVÁTH BENJI
Versek
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 24. (686.) SZÁM – DECEMBER 25.

Modigliani taligán

Ha voltam is, végül csak érkezem,
csak téged tudlak, és elég legyen,
kecses, rendetlen műterem
– a legszebb villanás vagyunk,
az első naptól átok:
ahogy lefestem, máris hazudok.

Aki magát tanulja folyton,
hogy szárnya mennyi szuszt bír el,
az magának bejárhatatlan utca,
s végül csak másokban terem meg
gyümölcsöt, rendet – kész egy újabb fáma,
utána már nem én vagyok neked.

Az én utcám az én koporsóm, itt enyém a táj,
már van belőlem annyi év és torzó,
bársony zakómon egy csík egy halál,
én végleg élni nem tudok, csak újból,
liturgiából, borból. Fénykép voltam –
s leszek megint, egy titkosabb tan.

És meghalok, és elrabolnak újra,
egy taligával ki a Montparnasse-ra,
megálmodom, hogy ébredek,
előttem pigment, hó, és a
királyi pálca phaetonzuhanása,
ahogy lekorpahullnak a színek.

Ave Maria, Ave Jeanne, hogy is lehet
figyelni vászonba csapódó testeket,
a nyak, a haj ívét tanítani,
tavasztól télig ezt is mind eljátszani.

Ave Taliga, Ave Neked, Utca,
te mindenütt derengő korpasűrűség,
talált szavak ecsetvonása, én
– nem én, az ének áramlása,

a homlokon egy könnyű kéz simít,
felfesti rá ködfoltjait,
gyümölcsöt, rendet igazít,
kivert kutyák nemes vonásait.

Ha voltam is, hogy is legyen elég
színek fáradhatatlan akarása,
a végső képért bármit összehazudnék,
hogy végre állhassak valóra válva,
villantunk, voltunk, vagyok én, a fáma,
Ave Bejárhatatlan Vaksötétség.

(2009-2015)


 

Vásárhelyi állomás, szokás szerint

Megindulni mint a hó az álmatlan reggelekben.
Így élted napjaid, és így is fogod,
állomások szaga, vonat, hajó, révre rév,
járás házról házra, követve valamit,
futásod tárgyát, nőt, ablakszemet,
fényképet, csikkvillanást. Ha látod, elkapsz egy mozdulatot,
csuklót, nézést, elejtett szót, felismered.
Néha eltűnik szem elől, majd előbukkan újra,
ködben vagy madárraj közepén,
rendezgeted magadban, fölveszed, lecseréled,
ha ideje van, nagytakarítás, mosóporszezon.

Egyik lánnyal egyik hajnalon,
köszöntenek az ismert képek,
rábólintasz, pirkadat, macskakövek,
és az utcalámpák kialvásának örökkévaló pillanata.

Így játszottál egyszer velük, így járod újra, verklisé,
pisszoár-én, megkönnyebbülsz, lehúzod, elhagy. Ilyen vagy.

Se nem túl édes, se nem túl keserű,
fekete, csipetnyi cukorral, ahogy szereted,
ahogy lefestetted volt, évekkel ezelőtt,
egy más városban, más pozícióban.

Persze van, ami változott,
arcodon a gyűlő ékezetek,
kihúznak, újraírnak. De lényegében ugyanaz,
ahogy beállsz egy cirkuszporondon, játszol,
lejársz, jön a következő. Aztán azok a percek,
a senki nincsen itt-percek, mikor magadnak játszol,
ez volt, megvolt, megyek, szép volt,
aki rádnéz, alig látja.
A változásban mindig van egy kis manír.

Éjszakai fürdés meztelenül a strandon,
matracon a macskák és a testek,
ahogy visszalapozod az elmúlt éjszaka albumát magadban.

Ami benned van, nehéz vagy könnyű,
alig látszik. Legtöbbször fugába fér.

Elalszom, megfog, és felrak magába
s én mással álmodom, szokás szerint,
szinkronban bőr és éj hőváltozása,
erkély, vacogva elszívott cigik,

alkalmi képek kinesztéziája,
folyó és nyál és hold és lassúság,
és gurulunk az ágyról le a partra,
és nyári háttérképek előtt át.

De van nevük. És szereted őket nagyon,
egytől egyig kihasználod őket
és egytől egyig kihasználnak téged. Szent a béke.

Kertek, amiket látogatsz és tudod,
többek nálad. Mert velük vagy itt,
bennük vagy semmiség, csikkvillanás,
veszett ütem. Ezért nem maradhatsz soha,
nem a tied a rév, se a tenger, se az út,
egyetlen állomás sem, csak a képeket viszed magaddal.
Hajód kifut. Exponál, majd megy.
Váradtól Bukarestig, Temesvártól
Besztercéig, Kolozsvártól
Budapestig, és így tovább.

Otthagyni ezt-azt szoktál,
papírt, cigit, napszemüveget.
Egy-egy sort, harapásnyomot.
De tudod a válaszuk, ha kérdik
majd a férjeik, és nálad őszintébb szerelmeik,
ki ez? – Hogy ez? Nem érdekes.
És hálás vagy nekik.

(2009-2015)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében