1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

„...Ez tán az írásbeliség
kezdete. Vagy a vége.
Különösen az esti óceán szempontjából.”
(Joszif Brodszkij)

„Lajkában nem hasadt szét a világ...”
(Serestély Zalán)

És azt mondta az Úr Ábrámnak:
Kelj fel, és eredj ki a te földedről,
a te rokonságod közül, a te atyád
házából, és áldás lesz. És Ábrám felkelt,
és kieredt. Valahogy így lehetett.
Mára már nem tudjuk, ki beszél, kihez.
És ki küldött engem, ki a Vagyok,
ki fogja megrajzolni a hasonlatot.
Tudjuk, persze, hogy tudjuk. Kutya
nehéz vagyok, kutyakönnyű
nekem akarni vanni, lázadni,
nekem azt mondta az Úr, hogy én
eredjek ki. Mára már nem tudjuk,
átok-e az áldás, ki beszél, kihez, ki ered ki
honnan. Különösen az előttünk járók
tekintetében. Kutya a farkasból,
farkas kutyából, ha lakmározik.
És a jelre várók hallgatása. És azok,
akik nem cél nélkül valók. És a függőkertek
az elképesztő akarás bűvöletében.
Mára már nem tudjuk, miféle titkokat
képvisel ez az építészet, az ékesnek
milyen állatait teremti meg. Miféle
parancsokat takar el a karácsonyi köd,
mára már nem tudhatjuk, honnan
kell kieredni. Hogyan kell szeretni azt,
akit ebbe a ködbe beleköptek, és aki csakúgy
lelkeket köpköd. Hogy egy váltó paradigma
mivel tartozik az előzőnek. Mára
csak úgy tűnik, van, akit nézek és van, aki néz,
de egy vagyok velük elég sokféleképpen,
különösen a hasadás és ömlés,
áradás és hordozás
görbületében.