"nyomokat hagy a városon"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 1. (687.) SZÁM – JANUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Nem lehet eltakarni
Papp Attila Zsolt
„túl sok erős hatáscsomópont van”
Dunajcsik Mátyás
Tizenhat tézis a sétáról és a költészetről
Németh Bálint
Gyanakvás, enyhülőben
Barlog Károly
Szomszédok
Kemény Zsófi
Versek
Bartók Imre
Buonarroti
Sirokai Mátyás
A költészet továbblépésének jelölhetetlensége osztott mezőn
Závada Péter
Versek
Tóth Kinga
Faliratok – Made in Slovakia
Nagy Hajnal Csilla
Ugyanazon a vonaton
Adorjáni Panna
Nincs semmi értelme az életnek, erre a következtetésre jutott Lili, és becsapta maga után az ajtót
ANDRÉ FERENC
a háztetők is másképp
SERESTÉLY ZALÁN
Versek
HORVÁTH BENJI
Laika
KULCSÁR ÁRPÁD
nem kellene
Gothár Tamás
Variáció félelemtűrésre
Váradi Nagy Pál
A roncs
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
mint goethe
Kali Ágnes
Vérszerződés
Láng Orsolya
Annunciáció
Gál Hunor
zászlótlan
Simon Márton
Karácsony
Nemes Z. Márió
Versek
Szabó Imola Julianna
hajszáleres csempék
Ughy Szabina
Házibuli
Nagy Márta Júlia
Betlehem a Miskolci utcában
Toroczkay András
Fontos dolgok
Kerber Balázs
Szignál
Nagy Kata
Versek
Borda Réka
éjszaka minden megnő
Száz Pál
Ádámatyánk bajáro
Pallag Zoltán
A metrón való mészárlásról
Szőcs István
Elegyes jegyzetek
CSUSZNER FERENCZ
Kollektív kontroll
Bakk Ágnes
Filmes családállítás
Codău Annamária
Erről a huszonötről
Ördögh Jácint
Közvetlen alapok
Jakabffy Tamás
Dixi tanár úr nyoma
Portik Blénessy Ágota
Hiánypótló hazatérés – a Korunk Galéria 500. tárlata
Hírek
 
Nemes Z. Márió
Versek
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 1. (687.) SZÁM – JANUÁR 10.

Margit húgom emlékkönyvébe

„Testem ízenként elég.”
(Komjáthy Jenő)

A május hasztalan erőlködik.
Látom a holtakat koporsaikban.
A kert vérbő, akár a nyálkád.
Oszlik virágunk habzó pagonyban.

De én azért most is rajongok,
S átölelem a végtelent,
Mégha agyam féreggé is szűkül.
Kéj lesz a kínnak haldokolni!

Büntetni jött az életgarmada.
Boldog vagyok mondhatatlanul.
Hiszen ahogy kikel a pondró,
Újjá leszek vérből és igéből!

A győztes humuszt énekelem
Amikor a miazma zenéjére
(Légy üdvözölve, dús magány!)
A salak fölragyog.

 

 

Progresszív mákony

Nem lesz a költészet mindig betegség, kiált Komjáthy Jenő, arcán lázfoltok, mint egy új kikelet, ami elpusztítja majd a kérészéletű kertet, ott kinn, és itt belül. „Megüzenem Gizellának, telepatikus úton, nem várhatok!” A költő kiguvadt lelke rögvest gyors jelelésbe kezd, mely áthatol a tudat nélküli anyagon, hogy lélekifjító viharként lepje meg a szeretett fiatalasszonyt, aki épp lefekvéshez készülődik. Gizella szívét felnyitja az asztrális löket, hálóruháját félrehúzva figyel a vérkavaró, vad áriára. Reviczky nem halt hát hiába! Az izzó felismerést a nő visszasugározza kedvesének, aki azon nyomban önszívébe nyúl. Közeleg a nap, amikor az igaz lelkek sugárútján nem kór terjed majd, hanem sűrű, szellemi tej, mely győzelmet ígér a test buja romhalma fölött. Ebben a jegyben egyesülnek naponta, fél kilenc körül, a transzcendentális módszer alapján, három különböző pózban. „Éltünk csonka, de ép a Szellem.” A pozitúrákat Jenő szellemfotografálja, hiszen utólag is szereti nézegetni, ahogy Gizella ektoplazmája behatol a szájába. „Leszámolunk azzal a kárhozattal, ami benőtte az igét, mint sűrű televény, hiszen ha versbe mondom a rózsát, rögtön tüdőmbe mar a miazma mérgezett agyara. Nem leszek többet a nyelvi szifilisz rabszolgája!” A költő nem tágít, kifulladva a transzcendentális pozitúráktól, új megoldást keres, hogy meghaladja a burjánzó kertet, ahol bűzös kelek vészterhesen rengenek. Nem lesz nyugalma addig, amíg magának és Gizellának be nem bizonyítja, hogy lelke, élvunottan és kéjgyötörten bár, de képes legyőzni a költészet mélyén rejtekező bomlást.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében