"nyomokat hagy a városon"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 1. (687.) SZÁM – JANUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Nem lehet eltakarni
Papp Attila Zsolt
„túl sok erős hatáscsomópont van”
Dunajcsik Mátyás
Tizenhat tézis a sétáról és a költészetről
Németh Bálint
Gyanakvás, enyhülőben
Barlog Károly
Szomszédok
Kemény Zsófi
Versek
Bartók Imre
Buonarroti
Sirokai Mátyás
A költészet továbblépésének jelölhetetlensége osztott mezőn
Závada Péter
Versek
Tóth Kinga
Faliratok – Made in Slovakia
Nagy Hajnal Csilla
Ugyanazon a vonaton
Adorjáni Panna
Nincs semmi értelme az életnek, erre a következtetésre jutott Lili, és becsapta maga után az ajtót
ANDRÉ FERENC
a háztetők is másképp
SERESTÉLY ZALÁN
Versek
HORVÁTH BENJI
Laika
KULCSÁR ÁRPÁD
nem kellene
Gothár Tamás
Variáció félelemtűrésre
Váradi Nagy Pál
A roncs
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
mint goethe
Kali Ágnes
Vérszerződés
Láng Orsolya
Annunciáció
Gál Hunor
zászlótlan
Simon Márton
Karácsony
Nemes Z. Márió
Versek
Szabó Imola Julianna
hajszáleres csempék
Ughy Szabina
Házibuli
Nagy Márta Júlia
Betlehem a Miskolci utcában
Toroczkay András
Fontos dolgok
Kerber Balázs
Szignál
Nagy Kata
Versek
Borda Réka
éjszaka minden megnő
Száz Pál
Ádámatyánk bajáro
Pallag Zoltán
A metrón való mészárlásról
Szőcs István
Elegyes jegyzetek
CSUSZNER FERENCZ
Kollektív kontroll
Bakk Ágnes
Filmes családállítás
Codău Annamária
Erről a huszonötről
Ördögh Jácint
Közvetlen alapok
Jakabffy Tamás
Dixi tanár úr nyoma
Portik Blénessy Ágota
Hiánypótló hazatérés – a Korunk Galéria 500. tárlata
Hírek
 
Borda Réka
éjszaka minden megnő
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 1. (687.) SZÁM – JANUÁR 10.

„Kedves Művésznő, rajongok! B.”

I

elmúlt, ahogy a lábnyomok is felszáradnak
a talajon. most hideg van, és még csak csütörtök.
2015-öt írunk, amikor lefordulunk a gangról,
ahol utoljára sétálunk végig együtt.
nemsokára kinyitnak a boltok,
lehívják a liftet a földszintre, beindul az emésztés,
köhögni kezd az olasz a szomszédban.
sötét szobába képzelem magam,
ahol terroristák tartanak fogva.
ma van a napja, hogy kivégeznek:
képtelenség rá felkészülni.

II

éjszaka minden megnő: a polcok, a csövek,
a hiányod a kétszemélyes matracon
(pedig hogy örültünk, hogy végre elférünk),
a karácsonyi égő gyenge fénye a falon.
lámpabúra a méhem, ami a búmolyokat vonzza,
megtelek a tetemükkel. most felém futsz a folyosón,
pedig mindig sétálsz –
a budaörsi viharban orbánhegyig,
a párnámtól az állásinterjúig, a kézfogástól az elengedésig.
kikerülöd a medencét, ami voltunk.
ha belecsúszol, kicsordul a vize.

III

még langyos a kereszt,
amire halottak napján feszítettél ki.

IV

hétfőre kiürült a bőröd illata a szobából,
de otthagytad a párnámon a hónaljad.
pont azt, amit az utolsó szeretkezésünkön
izzadtál össze. utána, amikor megnéztelek éjszaka,
egy minótauruszt láttam benned,
ami a hasára fordulva utasítja el az apját.
az a pléd vagyok, ami az ágyékod
lenyomatát őrzi, és azóta arra vár,
hogy máshol összegyűrjék.

V

a rákóczi úti hotel tetejéről lelocsoltak vízzel.
három fokot mutatott a hőmérő.
az a megmagyarázhatatlan érzés,
hogy figyelsz az út másik oldalán,
és a hidegtől összerándul a férfiasságod.

VII

a metrószél kifújta a kezemből az utolsó szőrszálad.
december tizedikét írunk, amikor megszédülök a nevedtől.
mindig óvatosan álltál a mozgólépcsőre,
féltél, hogy bedarálja a lábad.
végül mégis itt érsz véget, két lánckerék között:
a tetovált vádlid, a leforrázott combod,
a herezacskód és a húgyhólyagod,
a májad, aztán a mellkasod, míg végül
az a koponya roppan szét, amiben engem tartasz.
talán nem jutok eszedbe,
mielőtt a szemedre zár a fogaskerék.

VIII

nem tudom, gondolnak-e az emberek
a csillagokra, amikor felszállnak a buszra.
én például tegnap három üstököst láttam,
amikor kinéztem az ablakán.
kétszer azt kívántam, hogy szarvassá változz.
szerintem van élet a földön kívül.
ettől még távolabbinak érezlek.
ha én is megnövök, talán ellátok az asztalodig:
gépelés közben, aganccsal képzellek el.

IX

van az a mozdulat, amivel kihúzod
a hajszálam és lefejted rólam a kontúrt.
amivel magadra teszel és hagyod
hogy eltörpüljek, aztán feltörjek.
van az a formátlanság, amibe tengelyt raksz.
kiszívlak és visszaengedlek a pohárba.
merev hulla vagy a füleim között,
egy hangosan lélegző szilárdság,
a hajnali egykor kiszökő lényeg.
arra gondolok, visszarakom
beléd a nyelvem, hogy soha többé
ne kelljen beszélnünk,
és megtanulj nézni engem.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében