1. Nyomtat
2. Kisebb
3. Könyvjelző

Pár lézengő ritter maradt csak, ennyi
a hőstörténet, újraírt mítoszok
szavatosságán elmélkedni nem ér
többé, az út a Himalája felé
nyitva áll, szedelőzködjünk hát lassan,
arcunkon másnapos borostával és
kialvatlanul, rázzuk fel a kidőlt
lányokat, hogy gyors fésülködés, tükör,
így is túl sokat tétováztunk eddig.

Találkozunk majd hivatalok zsúfolt
előszobáiban, földesúri kegy
kitartottjaiként, múzeumokban
töröljük le a port a Dávidokról,
és szépek leszünk a tengerfenéken,
Nemo atlantiszi vendégeiként,
gyümölcsöstálak fölött, és konyakos
meggyet rágcsálva nyári udvarházak
hátsó traktusában:
ott mulat a törzs.
Valamikor kétezernyolcvanötben,
avagy minden időszámítás előtt:
az emigrációs célponton s időn
még parázs viták dúlnak – de bárhogy is,
a zöld tincsekről megismerjük egymást.

És mindenben igazunk van.
És semmiben nincs igazunk.
És visszajöttünk, és sosem utaztunk el.
És belegyaloglunk a tengerekbe.
A halászok csak mosolyognak rajtunk.

Mert egyik történet sem az, amelyben
lennünk kéne: nem lehet eltalálni.
Mint múlt századi házibulik végén,
hogy egyszeriben elhalkul a dallam,
bent félhomály, kint világosodik már,
és nem tudni, még futja-e egy körre,
csak állunk ott, és bámulunk zavartan.