Mindenki a jobbik arcát mutatja,
nekem ez az egy jutott,
mondj le rólam, míg megteheted,
kedves Mimikri.
A pénzérme feldobta saját magát.
Egyszer fenn,
egyszer lenn,
és most irtó lenn vagyok.
Talán úgy hathat,
ez megint egy
zsebkendőbe lőtt kielégia.
Abból a mázas tortából
ez a második szelet,
egyenesen pofámba veled,
rágom ezt a kibaszott telet,
rágom és lenyelem,
minden nap elnyelem.
Kérdemén’ kedves élet,
szabad számonkérés nélkül
két egészségeset lépnem,
esetleg finghatok is egyet?
Sohasem értettem,
az írók, vagy költők
miért égetik el,
vagy miért tépik szét
amit írtak? Meglepőmód
a vártnál jobb érzés volt.
És néha kár, ha előre
be van petyegve.
Halott szárnyán tünemény
kesernyében pezsgő szó.
A zsiger e világban
elveszett,
nem jut rá idő,
minek róla szó?
Elég volt a kézrángásból.
Elég volt a szemrángásból.
Elég volt a szájrángásból.
Elég volt a kibaszott
migrénes fejfájásból.
Elegem van abból,
hogy az utcán sanyarogva lépek,
de ha százan is megkérdik,
igen, kurva jól keresek,
igen, kurva jól élek,
igen bazdmeg, jól csinálom,
nálad jobban,
de te mi a frászt is csinálsz?
Igen, biztos jobb vagyok nálad,
nézd utánam az út satnya,
keserű kibaszott porát.
Kábé ezt hiszed amikor elmesélem,
kábé ezt hiszed mikor elkönyveled,
biztos lenézlek.
Ha ismernél, tudnád, szétnézek.
Elegem van a köztes megoldásból.
Elegem van a visszatérő problémából.
Elegem van az álmatlan éjszakából.
Elegem van a random kioktatásból.
Elegem van a kibaszott kérdésből,
amit kedd vagy szerda reggel,
kábé tíz körül felteszel.
Elegem van a semmis vigyorgásból.
Elegem van a túlkomplikált nyolcórából,
ami 10 vagy 11.
Elegem van ebből a
galaktikus virtualizált gyárból.
Elegem van az iparkatonákból.
Elegem van úgy a gömbből
mint a kockából.
Elegem van a skatulyából.
Elegem van a modernből.
Elegem van a metafizikából.
Elegem van a fogalmakból,
elcsépelt filozófiából,
volt már elég biológiából,
csakúgy mint kémiából,
asztronómiából vagy mitológiából.
Ezek az izék, filozófiai vackok.
A könyves néni is megmondta.
Hánynom kell a médiától,
az internettől, ettől az általánosan
tetves demagógiától,
hánynom kell a nagy szavaktól,
okádnom kell a belénk
reklámozott élettől,
belénk reklámozott álmoktól,
a baráti vállveregetéstől,
„Lesz még jobb is.”
bár minden változatlan,
s ha változtatnál is rajta,
valaki a segged megpaskolja.
Álmokat és elveket okádok vissza,
két kötőtűt szúrj a tenyerembe,
nézd már a kurvaéletbe,
terveket szövök neked,
ha már tőled ennyire sem tellett,
én rágom ezt a kibaszott telet,
én megrágom neked.
Galambanyókád leszek.
Te meg a kakukkfiókám,
s nagyot szarsz fészkembe,
amint túlnősz és tovaszállsz.
Évente eladjuk magunk néhányan,
s csak melankolikus szombat estéken
gondolunk vissza az elérhetetlen
gyermekkori eszmékre,
melyek immár semmit sem számítanak.
Mások lettünk,
az élet közbeszólt,
akaratunk ellenére
mássá formált.
Ha feltevődik az egyszerű kiút,
ha ezután felcsillan egy egyszerű
megoldás, ígérem, azt fogom választani.
Fenéket, inkább azt, mi fáj.
Mert igen, erős vagy.
Ha feje tetejére is állna
ez a csillámporos világ, Te
képes vagy rá.
Védett anyám,
védett apám.
Tettem rá.
A magam útját akartam,
a magam igazát akartam,
a magam életét akartam,
s nesze, ide jutottam hát.
Mára már megtettem mind
a tízezer lépésem,
szóval egészséggel alhatok.
Szombat reggeleken olyan vagyok,
mint egy gyermek,
sokáig alszom,
rajzfilmeket nézek,
vagy simán tekergek,
de ha véletlenül szerdán találkozunk,
szemedbe nézek,
te átlátszó leszel,
én megráglak,
elnyellek.
Újabban nem vagyok,
sem elég nyájas,
sem elég kedves,
sem elég türelmes
ahhoz, hogy bárkinek
Igaz barátja legyek.
Viszont ha kilősz
három faszságot,
ígérem, én leszek,
ki legelőszőr odébbállok.
A jövő majd szebb zenét húz,
azt babám,
meleg kandúrok basznak a kurvaég faszán,
s én felettük lógok majd egy ágon.
Mert ha a fene fenét eszik is,
mert ezt akartam,
minden áron.
Szép tavasz jön,
Te majd örülsz neki,
Te áprilisra kivirágzol,
én lassan sorvadok,
én remélem, már nem látom.
Két csapatot kezelek.
Bár hol egyik,
hol a másik vezet,
s nem tudom, melyikkel
is vergődhetek hosszútávon
zöld ágra.
Kompromisszumokat köthetünk,
már ha muszáj,
de ne várd, hogy elfeküdjek,
ne várd tőlem, hogy lefeküdjek.
nem vagyok medve,
nem vagyok képes rá.
Jobb esetben véletlen lesz
Varga Sándor-György: 1989-ben született Nagyváradon. A kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett mesteri diplomát. Jelenleg Kolozsváron él.
