1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

második osztályban épp anyák napjára készültünk.
rózsaszín kartonokból vágtunk ki papírszíveket,
a közepébe írtuk, a tábláról másolva:
a legjobb édesanyának.
kivéve persze Jocót, akinek már rég meghalt az anyukája,
és ilyenkor csúszdázhatott az udvaron.
borzasztóan irigyeltük mind. dühösen üvöltöttem a szólómat
az ’orgona ágá’-ban.

később már, ha érzésekre gondoltam,
mindig az unesco világörökségi listája jutott eszembe,
hegyek, katedrálisok, ókeresztény sírkamrák.
unalmasak és ismeretlenek.
szeretett egy lány, egész tehetséges volt ebben és
nagyra tartottam ezért. kíváncsi voltam rá, hogyha feleségül veszem,
lesz-e jó anya annyira, mint azé a Jocóé,
hagyja-e csúszdázni majd a fiunkat.

na és ez a lány egyébként nemzetközi kapcsolatokat tanult
és az volt a mániája, hogy ragasztgassuk ki
azokkal a fényes felületű turistaképeslapokkal a szobánkat,
és mondta, hogy az a világ,
nem pedig ez, a radnóti lakótelep.

a párkányra már megtiltottam, hogy
eiffel tornyokat celuxozzon, hogy kibámulhassak,
amikor furcsán rángatózik rajtam.
az ablakunk egy játszótérre nézett,
új anyák és új jocók.
(egy ilyen alkalommal eszembe jutott,
hogy én vittem ki a szemetet,
abban az évben, május második hetében
és kikandikált belőle a papírszív.)
ellöktem magamtól, de hiába döntöttem el, hogy világgá megyek,
a világ körbe volt kerítve piros-fehér szalaggal,
épp felújították, bababarátnak,
eu-szabvány szerint.

Vida Kamilla: 1997-ben született Pécsen, jelenleg a budapesti ELTE magyar szakos hallgatója.