angyali kör
nem tudtam felnevelni magam.
szeretném visszafizetni,
de félek, hogy túl sokba kerülne,
ennyi évnyi felgyűlt adósság mellé,
ha elve(sz)tem az életem,
egy másikban is végig fizethetem.
részvét
sajnálom a boldogtalanságukat
leülök a legkényelmetlenebb székre
előveszem a régi fényképeket
mint a szomszéd Erzsike néni
aki átjön régiségeket mesélni
ugyanazzal a tónussal mondja
ugyanazzal a lé-leg-zet-vétellel
tudja nem tudok tőle megmozdulni
csontváz ami összeforrt a családfával
igen én is úgy ülök ezen a széken
és már érzem azt is hogyan lesz belőlem
előbb cicás majd galambos néni
(csak a cukrászdáig)
azt mondja apámra
gyáva görény
azt ígérte hogy
visszahoz
–
én is emlékszem rá
mi akkor jól
rá-játszodtunk
mert mert
kórházba kellett
volna menjek
jehova és az anyám
oltalma helyett
egyik anyám
ha-jléktalan
lekapcsolom a villanyt
levetkőzöm a használt énem
kényelmesebbet húzok
magamra
elalvás előtt ismételgetem
kipróbálom múlt időben
hogyan hangzana –
nem velem történnek
a tüdő viharai
hanem úszik bennem egy orka
fókát marcangol
száz kilónyi tehetetlenségem
mert a krízisek után
fókazsírt kenek az arcomra
és ugyanúgy ébredek
mint bárki
bárki aki lehetek és aki lehetnék
ha-
fogadalmak között
megint elfelejtettem:
ég a képernyője, eső a fogyasztása.
el-mulasztottam a távozás előtti rendet,
és még az időjárás(á)ra sem figyelek.
az ernyő és a gumicsizma a garzont védi,
engem a szétázott bőr közti hártyák
fognak ki az elmerüléstől:
megtanultam egyik napról a másikra
átúszni az Isart,
és úgy tenni egyik megállótól a
másikig, mintha mindjárt elvennék
az áramot.
nincs bűntudatom.
direkt lassabban megyek át a zebrán.
legközelebb jobban figyelek arra,
hogy tilos.
(vigasz)
sokáig fog tartani a te-rá-pia
de
két anyát nehéz eltemetni
(kapufa sem)
játszok veled, újra és újra a labda
mellé rúgok,
szép, légüres tér a hiány,
nem tanultam meg
célozni,
de felemelkedik a lábam, jó cipő,
és még a fű is hűvös melletted –
mintha mi lennék
itt a földön, pedig csak a labda az,
meg a labda mellett
elrepülő, mindig elhúzó
pillanat.
talán nem is szeretsz –
szeretnélek.
jobb lenne, ha
hinnél nekem:
már képes vagyok arra,
amit a gyermekkor
reklámjaiból
ismerek.
Kovács Emőke: 1990-ben született Sepsiszentgyörgyön. Komparatisztika–
magyar szakon végzett Kolozsváron. Jelenleg Münchenben él.
