"és sosem utazunk el"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 3. (689.) SZÁM – FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Utóvéd. A zöldhajúak
Pieldner Judit
„Minden állóképben ott rejtőzik egy történet” - beszélgetés Tóth Krisztina költővel, íróval
Tar Károly
Versek
Bogdán László
Madáremberek és őrszobrok
Paul Emond
Alexis Gayo végrendelete
Oláh András
Versek
Borcsa Imola
Próza
Hajós Eszter
Versek
Varga Sándor-György
Bipolár blues
Vida Kamilla
jocó
Kovács Emőke
Versek
Gegő Virág
Ismert tér határán
Lovász Krisztina
Versek
CSUSZNER FERENCZ
Húsvéti várakozás
Szőcs István
A dicsőség állhatatlansága vagyis Lőttek a kultúrának; újságírók és futballisták!
Szántai János
Tarantino és a szélesvásznú kamaradarab
KAÁLI NAGY BOTOND
Rendezés
Codău Annamária
Az idegenség alakzatai
Mihálydeák Adél
Álomcetli a paplan alatt
Demeter Zsuzsa
Skandináv "álom"
Jakabffy Tamás
Mérlegidők jönnek. Harnoncourt visszavonult
Szekernyés János
Hagyomány és korszerűség
Hírek
 
Kovács Emőke
Versek
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 3. (689.) SZÁM – FEBRUÁR 10.

angyali kör

nem tudtam felnevelni magam.
szeretném visszafizetni,
de félek, hogy túl sokba kerülne,
ennyi évnyi felgyűlt adósság mellé,
ha elve(sz)tem az életem,

egy másikban is végig fizethetem.


részvét

sajnálom a boldogtalanságukat
leülök a legkényelmetlenebb székre
előveszem a régi fényképeket
mint a szomszéd Erzsike néni
aki átjön régiségeket mesélni
ugyanazzal a tónussal mondja
ugyanazzal a lé-leg-zet-vétellel
tudja nem tudok tőle megmozdulni
csontváz ami összeforrt a családfával
igen én is úgy ülök ezen a széken
és már érzem azt is hogyan lesz belőlem
előbb cicás majd galambos néni


(csak a cukrászdáig)

azt mondja apámra
gyáva görény
azt ígérte hogy
visszahoz
 –
én is emlékszem rá
mi akkor jól
rá-játszodtunk
mert mert
kórházba kellett
volna menjek

jehova és az anyám
oltalma helyett
egyik anyám
ha-jléktalan

lekapcsolom a villanyt
levetkőzöm a használt énem
kényelmesebbet húzok
magamra

elalvás előtt ismételgetem
kipróbálom múlt időben
hogyan hangzana –

nem velem történnek
a tüdő viharai
hanem úszik bennem egy orka
fókát marcangol
száz kilónyi tehetetlenségem

mert a krízisek után
fókazsírt kenek az arcomra
és ugyanúgy ébredek
mint bárki

bárki aki lehetek és aki lehetnék
ha-


fogadalmak között

megint elfelejtettem:
ég a képernyője, eső a fogyasztása.
el-mulasztottam a távozás előtti rendet,
és még az időjárás(á)ra sem figyelek.

az ernyő és a gumicsizma a garzont védi,
engem a szétázott bőr közti hártyák
fognak ki az elmerüléstől:
megtanultam egyik napról a másikra
átúszni az Isart,
és úgy tenni egyik megállótól a
másikig, mintha mindjárt elvennék
az áramot.

nincs bűntudatom.

direkt lassabban megyek át a zebrán.
legközelebb jobban figyelek arra,
hogy tilos.


(vigasz)

sokáig fog tartani a te-rá-pia
de
két anyát nehéz eltemetni


(kapufa sem)

játszok veled, újra és újra a labda
mellé rúgok,
szép, légüres tér a hiány,
nem tanultam meg
célozni,
de felemelkedik a lábam, jó cipő,
és még a fű is hűvös melletted –
mintha mi lennék
itt a földön, pedig csak a labda az,
meg a labda mellett
elrepülő, mindig elhúzó
pillanat.

talán nem is szeretsz –
szeretnélek.

jobb lenne, ha
hinnél nekem:

már képes vagyok arra,
amit a gyermekkor
reklámjaiból

ismerek.

 

Kovács Emőke: 1990-ben született Sepsiszentgyörgyön. Komparatisztika–
magyar szakon végzett Kolozsváron. Jelenleg Münchenben él.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében