együtt el
a homlokodhoz
ér a homlokom
próbálj meg nem
gondolni semmire
altassuk együtt
el magunk
hisz ébren nem lehet
szeretni se
harmadik személy
istenről beszél
de az álmait
reggelre elfelejti
tud az elmúlásról
verset ír
de a madarakat
nem érti
az ember éjjel
mert nem alhatsz akkor éjszaka
hányódsz felülsz
virrasztván számkivetve
az ember éjjel
egészen maga
nem jutsz eszébe bárkinek se
látja isten hogy nem alszol
látja hogy nem bírod
el magad
látja már sokadszor
hogy a te álmod elmarad
altatom
elfáradt már az arcom
elernyed minden tartalom
már ébredek és még
nem alszom
feszült figyelmem altatom
lassan már minden él elül
a régi ismerős vonások
alá ahogy beások
s az arcom tűri tétlenül
ez minden
folyton csak ezt
a verset írom
ez minden ami
én vagyok
szavak csak
semmi
több
szemen szedett
igazság
végül is
hogy épp magadra találj
ha a valószínűsége
nulla is
nem lehetetlen
ami már úgyis a tiéd
erővel elveszed
ami sosem lehet az
arról lemondasz végül is
belefér
nincs semmi mentséged
és nem vagy túl
a nehezén
ami nehéz az mindig
most van
*
hiába kapkodsz úgysem
leszel szabadabb
próbáld meg megtanulni ezt
szeretni
*
te persze jót akarsz
de csak a legjobbad tudod
belefér ami
benne van
ha kérdés válasz is
viszont
érted
amit kapok azt
nem kérem de köszönöm
örülök hogy élek
és megnyugtat hogy
meghalok
jobb ha most
magamra hagysz
hadd imádkozzam érted
te is
„minél nyilvánvalóbb
annál váratlanabb vagy”
te is csak beszélni és
meghalni tudsz
magad köré
édesgeted a reggelt
megfürdesz a szélben
és aludni mész
még váratlanul
bocsánatot még bármikor
lehetne kérnem
mindenért amiért
eddig még nem
amiért eddig
még nem
s azért hogy
már megint
Skobrák Máté: 1990-ben született Budapesten. Jelenleg az ELTE tanító- és óvóképző karának tanító szakos hallgatója.
