„His hands keep turning into
birds, and his hands keep flying away
from him. Eventually,
the birds must land.”
(Richard Siken – Unfinished Duet)
„Haja száraz gaz, szeme matt üveg,
arca szeplőtől,
pörsenésektől hullámos, tüskés,
fehér bőrén áttetszenek az erek.”
(Bodor Ádám – Verhovina madarai)
I.
madárles
amióta madarak rabolták el, nem
látja az összefüggést a vér és
a hóesés között. ilyenkor nem
szabad a küszöbre lépni. utak
indulnak ablakából, amerre néz.
nem lehet, hogy fél a vizektől?
csak a befagyott forrásokhoz
hajlandó beszélni, láncfűrészt már
sose visz magával az erdőbe: lefullad
a húscafatoktól. csak olyan vadhúst
eszik, amiben érzi még az állat
iszonyát. halott állat nélkül nincs
ünnep. görbe orra egyre közelebb
mutat a szívéhez. leszokott az
italról és félti a máját a tűztől.
aszimptotikusan közelít magához.
újratanulja használni a kezeit,
mozdulatai egyre légiesebbek
és teljesen felismerhetetlen a
fényképeken. néhány hónapja
be is tiltotta a fotózást. kezei
a legjobb vágású fejszék a tájon.
hetente egyszer felolvas a
könyvből, amit anyád szerint
madarak nyelvén írtak. ha
helyesen artikulál, források
törnek fel ajkaiból és a fák
meghajolnak a hó súlya alatt.
szemeiből finom, fehér
morzsa hullik és gyűlöli
a rántottát. vasárnaponként
kimegy az állomásra és ott
ül órákon át, pedig a járatokat
hónapok óta törölték.
bármilyen idő van, nem
hajlandó magával ernyőt vinni.
szoktatja magát a várakozáshoz.
üvegesedő tekintetéből csak
annyit lehet kivenni, hogy
magában tartja az erdőt,
lába nyomán sose reccsen
a hótakaró, a fák kérgei
megpuhulnak tenyere alatt,
pedig érintése olyan hideg,
lehetne február. tudhattuk
volna, hogy ilyen hosszú
tél jön, a kutyák ugatása
már évek óta kilométerekről
jól kivehető. tudom, hogy
nem hazudsz, mert amióta
elmentek a madarak,
azóta ijesztően merev
a levegő. biztos ezért
nem sajátította még el
a zuhanás és a szabadesés
közti átmenetet. hiába
nőnek össze a lombok,
hiába fröccsen sár, madarak
nélkül senki nem csinálhat
tavaszt. soha ne bízz abban,
aki földet érni képtelen.
II.
vadnyomok
ajándékom a gyúlékony csíra,
sarjad feszít, hasogat, repeszt,
hová tehettem volna magamban,
miközben szomjazó gyökereket ereszt?
(Watch My Dying – Gyúlékony csíra)
„messzebre menni céltalan”
(Pierre Reverdy – Az utazó szív)
„I hate birds.”
(Cocoon – Tell me)
annyi kitalált égtájat
kerestem én már, és olyan
utakat törtek fel lábaim,
hogy már nem hiszek
rég az esőszag nyugalmában.
és messzebbre menni céltalan.
csak nyirok van, a sár,
ami nem őrzi meg a lábad
nyomát, a nőd rajtad maradt
parfümét, és az elfojtási
kényszer, a feledés, mint
apáink nevét, és a hallgatás
tanulhatatlansága. itt csak
rögök, agyag, szennyeződő
források és földcsuszamlás
vezet, az átázott cipők és
a mindig sistergő cigik.
ezekkel kéne valamit
kezdeni. hogy nincs irány,
hogy erre még a madár se
jár, így nincs akit gyűlölj.
ez nem szabadság, ez a
megtagadott mérföldkövek
magánya. a legkegyetlenebb
perverzió, maga alá gyűri
a hegyeket, kifogásolja
a telet, és kisajátítja az
első követ, amire rátapadnak
a bűntudat ujjlenyomatai.
tenyered szomjazó gyökerek.
ujjaim görbék, tenyerem
forró, mégsem olvad
benne a jég. a madarak
elvitték az évszakokat,
felcsipegették az égtájakat
és eltűntek nyomtalanul.
én nem vagyok madár,
de mégsem őrzi meg
nyomaim se sár, se hó,
se alkonyat. ennyi járt út
között bűn nem eltévedni.
mégis, bármerre indulok,
olyan odafigyeléssel számolom
a fákat, mintha bármi
közük volna még
a madarakhoz.
III.
visszaszámlálás
számold vissza a fákat
fűre lépned nem szabad úgyse
ne félj az iszap nem húz le
számold vissza a fákat
erre még madár se jár
megtagad úgy az alázat
lábnyomodra nem talál
nem nyugszik és nem is lázad
csak összenő a hó a sár
és belesüpped a lábad
minden lépted elpuhul
mégse marad meg a látszat
két szemedből morzsa hull
számold vissza a fákat
járda ez csak rejtekút
összelapítja a hátad
úgy vezet hogy fejbe rúg
de el ne térj az istenért
számold vissza a fákat
ajándékul visszakérd
ajkaid felhasadt szádat
elfogadd de el ne hidd
nem cukor csak aldehid
mert csak a lábvíz az úr
nyelv alatti szóglazúr
és csak magára várat
menthetetlen pocsolyákban
számold vissza a fákat
nincs séta csak rohanás van
fullad a szív tüdő is
számolj úgyis ha kifáradsz
szíved juhar tüdőd kőris
számold vissza a fákat
