"nincs élő, ki innét üresen távozik"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 4. (690.) SZÁM – FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Vida Gábor
A Bodor-paródia
Molnár Vilmos
Egy jó hely
Antal Balázs
A szavak súlya
Vincze Ferenc
A köpönyeg
Király Farkas
Füstbe mentek
Szakács István Péter
Visszatérni
Karácsonyi Zsolt
Versek
Skobrák Máté
Versek
ANDRÉ FERENC
Útikalauz ornitofóbiába (február)
Toroczkay András
Egyik sem igaz
Nagy Hajnal Csilla
Versek
HORVÁTH BENJI
Ojniczáné, nem parafrázis
Kántor Lajos
A Fehér kakas (egyelőre) elbúcsúzik
Jancsik Pál
Versek
Ivan Miroslav Ambruš
Versek
Szőcs István
Újdondászok az ósdik ellen
Ferenczi Szilárd
Az enyészet biztos tudatának gyötrelme
FISCHER BOTOND
Miféle üres tér?
Tamás Dénes
Elveszítve megtalálni
Codău Annamária
Van-e szívgarancia?
Szembesülések
Jakabffy Tamás
Kurtág 90 – Kolozsváron is
Portik Blénessy Ágota
A sokszínűség jegyében
Márciusi évfordulók
 
Nagy Hajnal Csilla
Versek
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 4. (690.) SZÁM – FEBRUÁR 25.

25

Véletlen volna, hogy
a dobozban éppen annyi
altató van még,
ahányadik születésnapodon
valaki mást öleltél magadhoz úgy,
mintha a világ legnagyobb
ajándéka volna?


Az is igaz

Hogy azokkal a bizonyos
hazugságokkal én valójában
nem is a mások, hanem a
saját szememben
szeretnék
érdekessé válni.

Memoár

Mondom, hogy
folyton állomásokon
futunk össze. Legutóbb
például meghívott
egy kávéra.

Ő feketén,
eltehettem a két
kis cukrostasakot.

Alig néhány foga volt, de
végig mosolygott.
Haldokolt, épp annyira,
mint bárki más, csak ő
most egy kicsit
konkrétabban.

Megígértette velem,
írjam meg az életét,
afféle előzmények a
Bibliához,
cserébe
milliomos leszek.
Akkor majd
én hívom meg egy
feketére, ha akkor még
létezni fog ez a
szín.

Sok mindent mesélt, de
csak a feje fájt.
Reggelig elbóklászik majd,
és egyszer nekem is
megmutatja
Újvár főterét.

Egészen furcsán világított
a zöld neon
utána a vagonban.

Ott volt velem,
talán
nevemet viselve,
a lány, akire
huszonnyolc évvel ezelőtt
hiába várt.

Talán azóta is várja
minden harmadik nap,
vérvétel előtt,
egy pohár fekete mellett,
egyedül,
bárki veszi is körül.
És a lány
a hetedik napon folyton
megérkezik.

De a hét
nem osztható
hárommal.


Szerda

Nem feltétlenül szeretett
volna már élni.
Arra gondolt, milyen
ritkán gondol mostanában
őreá.

Hogy vajon ott van-e még
azon a helyen, a sárga
virágoktól szédülő kertben,
a súlytalan függönyökkel
jóllakó szobában.

Hogy csak a szeme színe,
de még az sem egészen van
tőle – inkább a tengertől,
egy koszosabb partszakaszon.

De végülis ő a tenger.
Egy ideje nem gondolt a
halálra, legalábbis nem úgy,
pontosabban dehogynem,
éppen úgy.

Ahogyan
nem kéne.

Mintha folyton azt keresné,
nem-e kutatnak valahol
önkénteseket egy
művésztrükkhöz
a túlvilágon.

Nem, már nem igazán érzett
fájdalmat, legalábbis már csak
sokkal erősebbet.

Mostanában nem szerette
szépnek érezni magát, ezt
különösen az ilyen esős
szerdákon találta megterhelőnek.


Tiéd

Minden nap elpostázom neked,
mi van rajtam.
Majd egyszer megmutatom
a bugyimat,
ha látni se akarsz.

 

Nagy Hajnal Csilla: 1992-ben született Losoncon. Jelenleg Budapesten él.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében