„Világ boldogtalanjai, egyesüljetek!” – hangzik el a kötet egyik elbeszélésében egy underground előadás során, és áll a könyv borítójának hátsó tábláján is. Mintha e kötet darabjai ennek az imperatívusznak – a munkásmozgalom jelmondatára való rájátszásnak – engedelmeskedve szövődnének egymás mellé, hisz ami az olvasó kezébe kerül, az jelenünk különféle „boldogtalanságainak”, éles kényszerhelyzeteinek a tárháza.
A háború emléke és a problémák „balkáni” jellegű lebonyolítása képezi a kötet világának hátterét, amelyben nagyrészt olyan dolgok történnek, amelyeket ingerküszöbünk igen magassá válása következtében „mindennapinak” tekintünk: abortusz, szervkereskedés, zsarolás stb. A különféle sztorik azonban valójában ugyanazoknak a társadalmi problémáknak az összetett tünetei: a szenvtelenséggel és részvétlenséggel szembeni kiszolgáltatottságnak, az egymás sorsáért való felelősségvállalás megtagadásának, a politikai játszmáknak vagy a karriernek való alárendelődésnek, az agressziónak és brutalitásnak mint jogosnak tekintett módszereknek. Az egyes történetek úgy építkeznek, hogy szereplőiknek megadják a lehetőséget a – valamilyen múltbeli döntésük vagy cselekvésük következményeivel való – szembesülésre, de a legérdekesebb esetek azok, amikor ezek a felismerések legfeljebb csak az olvasóban következhetnek be, s gyakran csak másodszori olvasásra, annyira utalásszerűen és töredékesen jelzi a saját jelenlétét minimalizáló narrátor az összefüggéseket.
A kötet a nagyon precíz és tudatos szerkesztés révén az egyes elbeszélések között is kapcsolatot teremt, például az első, Életre ítélve című elbeszélésben az abortuszon gondolkodó lány körülbelül olyan jövőt szeretne, amilyet az utolsó előtti szöveg munkamániás főszereplője meg is teremt magának, viszont éjszaka kiábrándultságaival kell megküzdenie: „Nem látott semmit, de tudta, hogy ez a semmi a minden.” A legutolsó elbeszélés ráerősít erre a kilátástalanságra, a Szép új jövő címet (Huxley-rájátszás) teljes iróniába fordítva akkor, amikor egy tébolyultnak nézett fiatalember szájáról azt vélik leolvasni, hogy „A világ a saját kiüresedése felé halad...” Ha ez nem is végleges diagnózis, úgy tűnik, ilyennek látszik térdről a világ.
Sándor Zoltán: Térdről a világ. Elbeszélések. zEtna, Zenta, 2015.
