Jó szórakozást kívánt az ismerősöm, miután az utcán találkozván pár szóban elmondtam neki, hogy arra a koncertre sietek, amely előtt a muzsikusok épp Kurtág ...concertante című alkotásának (Op. 42, hegedűre, brácsára és zenekarra) Kolozsváron valóban eseményszámba menő bemutatásához hangolnak. Miután elváltunk, úgy maradt bennem ez a „jó szórakozást!”, mint a tetőcserépen végighúzott metszőfogak zaja. Több-kevesebb tudomással bírván róla, mi vagy milyen is Kurtág György zeneeszménye, a szórakozás vélhetőleg a legalkalmatlanabb asszociáció vele kapcsolatban. Még a műélvezés is sületlenségnek tűnik ahhoz képest, hogy a most kilencven éves szerző életművének egésze a hanguniverzumban zenei eszközökkel vállalt expedícióként értékelhető leginkább. Hangegyetemet mondok (bár nem tudom, nincs-e itt is pluri- vagy multiverzum), és fontosnak érzem a zenei eszközök kiemelését, mert a kétszeres Kossuth-díjas Kurtág életalkotását sem zörejekre, sem öncélú effektkedésekre nem lehet visszavezetni, bármennyire határaiig igyekszik is tágítani olykor a szonikus megismerés terét.
Kettősleg a miénk ő: egyfelől mert a zenéjével való azonosulás kihívást, feladatot, beteljesülést és kitüntetést egyaránt ajánl, másfelől meg hát ő – földink. Bánsági (lugosi, temesvári) gyökereit nem csupán ember(palánta)ként, de zenészként sem tagadhatja meg, hiszen a Bartók-tanítvány Kardos Magda, majd a zeneszerzés mesterségébe beavatást kínáló Eisikovits Miksa (Max Eisikovits) még Temes megyéhez kapcsolja. Hogy a negyvenes évek közepétől magyarországi tanárai voltak (Kadosa Pál, Veress Sándor, Farkas Ferenc, Weiner Leó), s hogy később Marianne Stein, Darius Milhaud vagy Olivier Messiaen mellett formálta tovább komponistai tehetségét-tudását, az számára megadta a szakmai és művészi tágasságot; a zeneszerzői önelvárást és gazdag stílusismeretet épp úgy mesteri szintűvé emelte, mint az összetéveszthetetlenül kísérletező profil bátorságát.
Most Berlintől New Yorkig köszöntötték, köszöntik hangversenyekkel. A születésnapi koncertsorozat tervezésekor a Budapest Music Center épp úgy a Kurtág-zene előadói autenticitására fordította figyelmét, mint a kolozsvári koncert szervezői. Kolozsváron a helyiek számára jól ismert Lawrence Foster dirigálta a ...concertantét, elektromos hegedűn Hiromi Kikuchi, brácsán felesége, Ken Hakii játszott. A házaspárt mindenki a legavatottabb Kurtág-interpretátorok közé sorolja, maga a mester is a ...concertante exkluzív előadóinak tartja őket. A kiválasztottságnak ez a foka is arra mutat, hogy a Kurtág-zene magasabb elvárásokat támaszt a puszta alkalmi figyelemnél és a zenészi rutinnál. Nem elég jó zenésznek lenned: csak az avatott „kurtágisták” vállalkozzanak interpretációjára!
Ami pedig a ...concertantét illeti, a világtekintélyű Grawemeyer díjat 2006-ban elnyert kompozíció a kamarazenében és a nagyzenekari produkciókban egyaránt mélyre ásó, tapasztalt előadókat igényel, olyanokat, akik valóban nem kímélik az időt és a fáradságot, hogy e zene rétegeit felfejtsék, részleteiben is elmélyüljenek, koncentráltságát a konkrét hangzásban kidolgozzák. És nem csupán a szólistákról van szó! A zenekar önmagában is türelmes, precíz, csapatmunkára fokozottan alkalmas kell hogy legyen, hiszen az orkesztráció rendhagyó vonásokat is mutat – a kompozíció szerkezeti-összhangzati-hangulati bonyolultságáról nem is beszélve. A mű kolozsvári bemutatásának ezért nagy tétje volt: a helyi Filharmónia zenekarának egyfajta vizsgapillanata következett el általa, most valóban lehetősége és kötelessége volt nemzetközi hírét-nevét igazolni.
Kelet-európai (magyar?, bánáti?, balkáni?) népzenei szövetével, a háborúk tépázta évszázad félelmeinek, drámáinak, kollektív emlékezetének tapasztalat-desztillátumával, az időbe ágyazottság és az időtlenségre való sóvárgás koordinátarendszerében kifeszített létezés megérzékítésével lepi meg a hallgatót ez a munka. A „fantázia” (a mű nagyobb volumenű, tobzódó része) többrendbeli gondolatváltásokkal, nagyívűen kidolgozott zenei tézisekkel fejlik ki a hallgató előtt, a kétosztatú kóda viszont inkább kontrasztív, a szólóhangszerekre nagyobb szerepet kiosztó megformáltságával pompázik, hogy végül leheletnyi, szinte lélegzetvisszafojtott epilógusban oldódjék fel Kurtág zenei világának kristályos vagy épp buja összetettsége.
