"nincs élő, ki innét üresen távozik"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 4. (690.) SZÁM – FEBRUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Vida Gábor
A Bodor-paródia
Molnár Vilmos
Egy jó hely
Antal Balázs
A szavak súlya
Vincze Ferenc
A köpönyeg
Király Farkas
Füstbe mentek
Szakács István Péter
Visszatérni
Karácsonyi Zsolt
Versek
Skobrák Máté
Versek
ANDRÉ FERENC
Útikalauz ornitofóbiába (február)
Toroczkay András
Egyik sem igaz
Nagy Hajnal Csilla
Versek
HORVÁTH BENJI
Ojniczáné, nem parafrázis
Kántor Lajos
A Fehér kakas (egyelőre) elbúcsúzik
Jancsik Pál
Versek
Ivan Miroslav Ambruš
Versek
Szőcs István
Újdondászok az ósdik ellen
Ferenczi Szilárd
Az enyészet biztos tudatának gyötrelme
FISCHER BOTOND
Miféle üres tér?
Tamás Dénes
Elveszítve megtalálni
Codău Annamária
Van-e szívgarancia?
Szembesülések
Jakabffy Tamás
Kurtág 90 – Kolozsváron is
Portik Blénessy Ágota
A sokszínűség jegyében
Márciusi évfordulók
 
Portik Blénessy Ágota
A sokszínűség jegyében
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 4. (690.) SZÁM – FEBRUÁR 25.


„a Céh az az eresz, ami alá az igazán tehetséges képzőművész beállhat, s aminek óriási lélektani szerepe van.” (Kancsura István)

Manapság jobban dívik a tarkaság, sokszínűség, a multikulti, mint bármikor. Nem csak trend, hanem egyben elvárás is. Ám elegendő-e önmagában? És megfér-e a minőség és a sokszínűség egyazon kiállítás keretében?
Ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem a Barabás Miklós Céh idei, hagyományos értékfelmérő tárlatán, amely ötödik alkalommal kapott helyet a Minerva Művelődési Egyesület Galériájában. Az idei tárlat anyagát Kántor Lajos válogatta a kolozsvári, dési, tordai és aranyosgyéresi festők, grafikusok, szobrászok, textil-, üveg- és fotóművészek által beküldött munkákból. Saját bevallása szerint a tavalyi tárlat minőségileg nem felelt meg teljes mértékben az elvárásoknak, így idén egy határozottabb, objektívebb válogatást tartott szükségesnek egy összefogottabb kiállítási anyag létrehozása érdekében. Kétségtelen, hogy a korábbi évekhez képest a minőség javult, ám véleményem szerint nem csak a beküldött alkotásokat kell tüzetesen megvizsgálni, és azokból szelektálni, hanem a tagsági felvétel mércéjét is magasabbra kellene helyezni. Így talán elkerülhető, hogy a valóban nívós, technikailag is bravúrosan megoldott alkotások mellé az inkább dekorativitásukkal, mintsem minőségükkel kitűnő munkák kerüljenek.
Az idei kiállítás – a korábbi évekhez híven – többségében festészeti munkákat vonultat fel. Újdonságnak számít viszont, hogy az elődökre való emlékezés jegyében két kimagasló munka, Egri László az 1960-as években készült Deltai halászok című olajfestménye és Károly Sándor geometrikus, minimalista térplasztikája is bemutatásra került. S a „nagy öregeket” mintegy ellenpontozva, a teret szinte teljes mértékben a fiatal Máthé László nagyméretű Halott Ikarosza uralja. A korábbi évekhez viszonyítva úgy a kompozíció, mint a színhasználat vagy tartalom szempontjából összetettebb alkotás a művész fejlődésének és kiteljesedésének lenyomata.
Ugyancsak a festészeti vonalat erősíti Sipos László játékos kolorisztikájú, de tőle megszokottam mély jelentésekkel felruházott A múzsa délutánja című szürreális kompozíciója. Csata Hermina monokróm Alternatív térképe jó példája annak, hogy a festőiségnek nem csupán a szín feltétele, hisz a lélek árnyalatait a festészetben is meg lehet ragadni fekete-fehéren.
A lírai hangvételt ezúttal is – nem meglepetésszerűen – Valovits László finom, leheletnyi árnyalatokkal kidolgozott portréi, Gally A. Katalin és Bordy Margit pasztellképei, illetve Soó Zöld Margit őszi napfényt vagy nyári viharfelhőket megelevenítő akvarelljei csempészik a kiállításba. A tárlat játékos színfoltját képezi Forró Ágnes A sárga gumikesztyű című falusi életképe, illetve Vetró András sárkányölő Szent Györgyöt nem kis iróniával ábrázoló ceruzarajza. Matei László korszerű technikai eljárással készült, egymásra szerkesztett pop art-os hatású képei üdeséget visznek a kiállításba, míg Marincas Mira szemet gyönyörködtető, ugyanakkor elgondolkodtató képpárjai az analóg fotózás soha ki nem merülő technikájából hozzák ki a legjobbat. A szobrászati anyag kiemelkedő alkotása Kolozsi Tibor ugyancsak a rész–egész szerepének felcserélésével játszó Nyugalom című bronzszobra, vagy Koncz-Münich András érdekes formavilágú, talán leginkább a sejtszerkezetre emlékeztető kerámiája.
A kiállítás műfaji színességét gazdagítja Magyari Annamária dekoratív textilképe vagy Balázs László nosztalgikus Üresen maradt szék című szuggesztív alkotása.
Mindazonáltal e sokszínűség közepette talán érdemes volna megfontolni 87 év távlatából Kós Károlynak a BMC első kiállítás­meg­nyitóján elhangzott szavait: „a Barabás-céhben tömörült művészek (...) jelképezik az erdélyi magyar képzőművészet fiatalságát, ők jelentik az iskolák béklyóiból való kiszabadulást, ők jelentik a mai kultúrára általánosan jellemző keresést, ők jelentik a mát.”




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében