Nem az a döbbenetes, hogy 84 éves korában meghalt Umberto Eco – az a döbbenetes, hogy már 84 éves volt. Sosem gondolkodtam azon – ezért nem is néztem utána –, milyen idős lehet, mert nem éreztem fontosnak: Eco, úgy tűnt, nem öregedik, nem fog rajta az idő, az újabb és újabb műveiből ugyanaz a szellemi frissesség áradt, mint évtizedekkel ezelőtt, A rózsa nevétől A prágai temetőig és vissza. Ritka madár az ilyen örökifjú, mégis régi vágású, szellemes, polgári humanista polihisztor.
Mert Eco professzor mindazt megtestesítette a nyugati, európai kultúrában, amit leginkább szerettünk benne, és amelyről lassan, de biztosan le kell mondanunk az elkövetkező évtizedekben (évszázadokban?), legalábbis abban a formájában, amelyet ismertünk korábban. Az erudíció, a klasszikus műveltség, az enciklopédikus tájékozódás és az örök kíváncsiság, világra nyitottság kultúrája, amely dekódolhatatlan információhalmazzá sekélyesedik a digitális analfabetizmus bábeli birodalmában (és amely a borgesiánus bábeli könyvtártól épp annak rendezett végtelelenségében különbözik), vagy ott pusztul Palmüra berobbantott romjai alatt, a legújabb barbárságok mementójaként.
Eco ennek a letűnő világnak a kiemelkedő, de nem kivételes alakja volt, erős a kísértés, hogy halálát a nyugati modernitás tudásközpontú értékvilágának szimbolikus korszakhatáraként értelmezzük. (Igaz, Vargas Llosa még él, de az utolsó mohikánok közül való.)
Umberto Eco – aki, bár nem volt hívő a szó szoros értelmében, de pontosan tudta, hogy az ember természeténél fogva „vallásos lény”, és ezen semmiféle szekularizálódás nem tud változtatni – halálába is viszi magával azt a kulturális hátteret, amely nélkül jószerivel levegőt venni sem tudott. Végrendeletében meghagyta, hogy sírkövére Campanella Napvárosának sorait véssék: „Aspetta, aspetta! Non posso, non posso!” („Várj egy kicsit, várj még! Nem bírom, nem tehetem!”)
Nem teheti, megy hát. Odaát, abban a prágai rózsatemetőben talán várja őt egy öreg, vak szerzetes, a Világ Utolsó Könyvtárosa, és együtt indulnak a labirintus belseje felé.
