"Torkukba fojtották a nagy ködöt"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 23. (469.) SZÁM - DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lajtos Nóra
Domokos-napi gondolatok
Sulyok Vince
Mediterrán hajnal
Lászlóffy Aladár
A forradalom és demokrácia, amikor testet öltenek, egymásnak is esnek
Szőcs István
Gén, műgén, álgén III. (befejezés)
Esteban Zazpi de vascos
Versek
Lászlóffy Csaba
Az egyedüllétre nyíló reggel
Ha te volnál (s miért ne lehetnél?) Sába királynője - rólad szólna
Nagy Ágnes
a boszorkánygyermek mítosza
búcsú a kövektől
szerafina
hét szó a testről
László Szabolcs
A juh mindig feladja
Kész vagy
Lecsapolások
Varga Anikó
Én, te, ő, x
Zirkuli Péter
Koestler-napló (Az életrajz vége)
Bereczki András
Hét és fél nap (folytatás előző számunkból)
Jancsó Miklós
Tűnődések egy antik vitrin előtt,
Terényi Ede
MOZARTRÓL, MOZARTTAL - "A sír üres..."
Hírek
 
Lászlóffy Csaba
Ha te volnál (s miért ne lehetnél?) Sába királynője - rólad szólna
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 23. (469.) SZÁM - DECEMBER 10.

Minden sztori ide lyukad ki végül. Megejtette! Az övé lett a titokzatos nő! A vad(ász) zsákmány.
Persze, minden attól tehető függővé, hogy Sába királynő nevét csak a hiedelem ismeri. Ámde évezredek múltán is előkerülnek még beduintalpaktól koptatott feliratok.
A legendából előtűnő dél-arábiai Sába uralkodónőjét előbb ijeszti saját elhatározása, az esetleges megaláztatás. De aztán: „Meg kell tennem!”, s megrezzen csuklóján a karperecékszer.
Izzó sivatagi út. Királyi pompával, de kábán viteti magát a férfiúi bölcsesség s híresség szövevényes, roppant rengetege felé. Mögötte mind ziláltabbnak és silányabbnak tetszik tulajdon földi paradicsoma. Vagy csak a napszúrás, a ragacsos piszok teszi. Egy illatos fürdő gyönyöre feledteti majd a testi gyötrelmeket. Unatkozó lelke viszont, még hogyha önkínzással járna is, kábítószerre vágyik. Mely jelen esetben: egy ismeretlen világot uraló férfi.
Képzelete kész vízözönnel elárasztani a Rab-el-Háli homoksivatagot. Mindenre gondol, csak rabságra nem.
És Salamon?  Ha tényleg élt, és vendéglátója volt?…
„Ki küldte hozzám vajon a rontás képében?!... Nosza, csak higgye rólam, hogy tudatlan, vagdalkozó harcos vagyok, akár a többi férfi. A világ, mindegy hogy szépség vagy kórság fedi el: mindenképp meztelen.”
A megjátszott szemérem valamivel jobban ingerelte, mint a fizetett gyönyör.
A nő tekintetében homoki róka (Vulpes ruepelli), vagy ugróegér; szivárványhártyáján a Vörös-tenger korallzátonyai.
A nagy szemekben pici gőg kavarog és, mint égi háborúk előtt, fojtott extázis. Kihívóan nézi Salamont. Habár inni keveset ivott, s a felkínált finomságokból csak csipegetett, nem nagyon kéreti magát a nőcsábász előtt. A királynak azonban – a kiadós lakoma után zsibbadt aggyal hálóterme felé vonulván – vad gúnnyal süvöltnek fel rusnya belei.
Illatos párlat gerjeszt szerelemre. Vendége sötét bőrén sehol pörsenések, csak selymes nyirok; két térde bűvölőn nyiladozik már, szétrúgná combjait. Mozdulata most nimr párducéra emlékeztet. (Salamon később bevallja magának, hogy mielőtt a királynő gazella-járását megismerte volna, a núbiai kőszáli kecske kecsessége izgatta fantáziáját).
Csepp zsiradék sincs a kreolszínű lapockán. Csípője megfeszül, nem ismeri az olcsó riszálást. A mézes mosolyt.
Kié ez a tétován nyújtózkodó gerinc, s a halkan zsongó hajlatok? Mit akar tőle ez a nadragulyák vérével mérgező, fekete madonna?… A csuklója törékeny porcát (Salamon borzad a látomástól) összezúzná a bilincs.
Mi fog győzni vajon a király szívében: a misztikus kéjvágy, vagy a könyörület?
Éji kék fényben fodrozódó tengerár és függönyök. Megfoghatatlan árnykép, mécslángok játéka, kínzó szomjúság. Sóvár férfilágyék sajgása, közönséges rima húsától duzzadó bibeszál. Sápadt szégyenében hanyatlik rá a mahagónifa-testen remegő sötét bolyhra a fejgöcstől tébolyult „bölcs” király.
Aranytálból felnyalintott nektár, a hódító bágyadt erejének visszaszerzésére vár. Álombeli szörnyek villámkisülései.
A bacchanáliákat betemető dűnék, a fürdőházak s csarnokok monumentalitása, a belső viharok öngerjesztő dühét elpalástolni hivatott, égből alászálló, esedező szárnyak hátha segítenek. Az örökléttel kacérkodó szerkezetek. No meg az állócsillag visszfénye a függőkertek felett.
Áll a világhitet s -erkölcsöt iszonyú hordáktól óvó, felmagasztosító szentély. A Salamon oltárán elsuhanó igazság-zefír templompillért lebegtető varázsát elborítja az evilági emberfalkákat, tudat alatti (túlvilági) gyilkos ösztönöket felkavaró lángözön.
Holttengeri kagylókba préselt, lelkiismeret-zaklató jövő-zuhatag.
Hörögj hódítás kudarca, szent érveket hazudó háború!
Az Örök Rend esedékes áldozatainak – hideg szitok, forró röhej, gerincropogtató hősi eszmények zupája rajtatok(!) – pozdorjává tört csigolyái.

A jobb felőli szirt mögött a napkelet*; hátha egyszer csak előtűnik a Sába-kultusz ókori központja: Marib!
Vadi Hari környékén ma gyilkos törzsek válnak ki a „bunkerlakó” beduinok közül. Őket is a sivatag szellemei nevelték, mint annak idején a titokzatos nőt, aki kockázatos kalandra indult volt innen?
(„Ha valóban olyan bölcs az a jeruzsálemi férfi, akkor nem a hatalomvágy a legerősebb benne!”. Talán ezt gondolta.
És Salamon? Ha Sába királynő csakugyan kecskelábú? – legalábbis az arab mese szerint –, a király nyilván kíváncsi volt a lábára.)
 
Tömjénfüsttel ködösítő idő! (Az arab félsziget tömjénje s mirhája valamikor az aranynál is többet ért.) Ma dollárra éhes fejvadászok lesnek a külföldi turistákra, régészekre. Az expedíció elakad.
A többit elfedi a háromezer éves jemeni homoksivatag.

2006. november 4.

* Rimbaud




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében