|
Lászlóffy Csaba Ha te volnál (s miért ne lehetnél?) Sába királynője - rólad szólna XVII. ÉVFOLYAM 2006. 23. (469.) SZÁM - DECEMBER 10.
|
Minden sztori ide lyukad ki végül. Megejtette! Az övé lett a titokzatos nő! A vad(ász) zsákmány. Persze, minden attól tehető függővé, hogy Sába királynő nevét csak a hiedelem ismeri. Ámde évezredek múltán is előkerülnek még beduintalpaktól koptatott feliratok. A legendából előtűnő dél-arábiai Sába uralkodónőjét előbb ijeszti saját elhatározása, az esetleges megaláztatás. De aztán: „Meg kell tennem!”, s megrezzen csuklóján a karperecékszer. Izzó sivatagi út. Királyi pompával, de kábán viteti magát a férfiúi bölcsesség s híresség szövevényes, roppant rengetege felé. Mögötte mind ziláltabbnak és silányabbnak tetszik tulajdon földi paradicsoma. Vagy csak a napszúrás, a ragacsos piszok teszi. Egy illatos fürdő gyönyöre feledteti majd a testi gyötrelmeket. Unatkozó lelke viszont, még hogyha önkínzással járna is, kábítószerre vágyik. Mely jelen esetben: egy ismeretlen világot uraló férfi. Képzelete kész vízözönnel elárasztani a Rab-el-Háli homoksivatagot. Mindenre gondol, csak rabságra nem. És Salamon? Ha tényleg élt, és vendéglátója volt?… „Ki küldte hozzám vajon a rontás képében?!... Nosza, csak higgye rólam, hogy tudatlan, vagdalkozó harcos vagyok, akár a többi férfi. A világ, mindegy hogy szépség vagy kórság fedi el: mindenképp meztelen.” A megjátszott szemérem valamivel jobban ingerelte, mint a fizetett gyönyör. A nő tekintetében homoki róka (Vulpes ruepelli), vagy ugróegér; szivárványhártyáján a Vörös-tenger korallzátonyai. A nagy szemekben pici gőg kavarog és, mint égi háborúk előtt, fojtott extázis. Kihívóan nézi Salamont. Habár inni keveset ivott, s a felkínált finomságokból csak csipegetett, nem nagyon kéreti magát a nőcsábász előtt. A királynak azonban – a kiadós lakoma után zsibbadt aggyal hálóterme felé vonulván – vad gúnnyal süvöltnek fel rusnya belei. Illatos párlat gerjeszt szerelemre. Vendége sötét bőrén sehol pörsenések, csak selymes nyirok; két térde bűvölőn nyiladozik már, szétrúgná combjait. Mozdulata most nimr párducéra emlékeztet. (Salamon később bevallja magának, hogy mielőtt a királynő gazella-járását megismerte volna, a núbiai kőszáli kecske kecsessége izgatta fantáziáját). Csepp zsiradék sincs a kreolszínű lapockán. Csípője megfeszül, nem ismeri az olcsó riszálást. A mézes mosolyt. Kié ez a tétován nyújtózkodó gerinc, s a halkan zsongó hajlatok? Mit akar tőle ez a nadragulyák vérével mérgező, fekete madonna?… A csuklója törékeny porcát (Salamon borzad a látomástól) összezúzná a bilincs. Mi fog győzni vajon a király szívében: a misztikus kéjvágy, vagy a könyörület? Éji kék fényben fodrozódó tengerár és függönyök. Megfoghatatlan árnykép, mécslángok játéka, kínzó szomjúság. Sóvár férfilágyék sajgása, közönséges rima húsától duzzadó bibeszál. Sápadt szégyenében hanyatlik rá a mahagónifa-testen remegő sötét bolyhra a fejgöcstől tébolyult „bölcs” király. Aranytálból felnyalintott nektár, a hódító bágyadt erejének visszaszerzésére vár. Álombeli szörnyek villámkisülései. A bacchanáliákat betemető dűnék, a fürdőházak s csarnokok monumentalitása, a belső viharok öngerjesztő dühét elpalástolni hivatott, égből alászálló, esedező szárnyak hátha segítenek. Az örökléttel kacérkodó szerkezetek. No meg az állócsillag visszfénye a függőkertek felett. Áll a világhitet s -erkölcsöt iszonyú hordáktól óvó, felmagasztosító szentély. A Salamon oltárán elsuhanó igazság-zefír templompillért lebegtető varázsát elborítja az evilági emberfalkákat, tudat alatti (túlvilági) gyilkos ösztönöket felkavaró lángözön. Holttengeri kagylókba préselt, lelkiismeret-zaklató jövő-zuhatag. Hörögj hódítás kudarca, szent érveket hazudó háború! Az Örök Rend esedékes áldozatainak – hideg szitok, forró röhej, gerincropogtató hősi eszmények zupája rajtatok(!) – pozdorjává tört csigolyái.
A jobb felőli szirt mögött a napkelet*; hátha egyszer csak előtűnik a Sába-kultusz ókori központja: Marib! Vadi Hari környékén ma gyilkos törzsek válnak ki a „bunkerlakó” beduinok közül. Őket is a sivatag szellemei nevelték, mint annak idején a titokzatos nőt, aki kockázatos kalandra indult volt innen? („Ha valóban olyan bölcs az a jeruzsálemi férfi, akkor nem a hatalomvágy a legerősebb benne!”. Talán ezt gondolta. És Salamon? Ha Sába királynő csakugyan kecskelábú? – legalábbis az arab mese szerint –, a király nyilván kíváncsi volt a lábára.) Tömjénfüsttel ködösítő idő! (Az arab félsziget tömjénje s mirhája valamikor az aranynál is többet ért.) Ma dollárra éhes fejvadászok lesnek a külföldi turistákra, régészekre. Az expedíció elakad. A többit elfedi a háromezer éves jemeni homoksivatag.
2006. november 4.
* Rimbaud
|
|