Február 5-én meghalt Kőrösi Zoltán író, filmforgatókönyv-író, dramaturg. 1962. március 14-én született Budapesten. A budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1989-ben Lisszabonban, Portugáliában élt. 1990-2007 között a Magyar Rádióban dolgozott. Volt lapszerkesztő (Kritika) és könyvsorozat (JAK-füzetek) felelőse, dramaturg és forgatókönyvíró, tanár és műsorkészítő. 1998 óta több éven keresztül tagja volt a MEDIAWAVE-Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 2001-2008 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának. Néhány szemeszteren át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen volt óraadó. Novelláit számos nyelvre lefordították. Rangos irodalmi díjak – többek közt a József Attila-díj – birtokosa volt.
A Helikon-estek sorozatban az Ex Symposion folyóirat Kuncz Aladár-számát mutatták be február 26-án a kolozsvári Bulgakov kávéházban. Meghívottak voltak a lap szerkesztői és szerzői: Bozsik Péter, Mesés Péter, Selyem Zsuzsa, Vágvölgyi B. András. A beszélgetést Józsa Márta vezette, a házigazda szerepét Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője töltötte be.
Életének 74. évében, hosszan tartó betegség után, február 25-én elhunyt Katona Éva kolozsvári színművész. 1942. augusztus 4-én született Kolozsváron. 1964-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Lírai és karakterszerepeket egyaránt játszott. Főbb szerepei között volt: Ottilie (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása); Kasszandra (Euripidész–Sartre–Illyés Gy.: A trójai nők); Margaret (Shaw: Fanny első színdarabja); Madár (Fodor S.: Csipike). A közönség versmondó estjeiről is jól ismerhette, szerkesztőként pedig több könyv összeállításában is közreműködött: ő válogatta többek közt a Kriterion Kiadó versantológia-sorozatában megjelent kötetek egy részét, valamint segédkezett férje, Király László költő, író több könyvének összeállításában.
Három fiatal magyar szerző találkozott a kolozsvári fiatal román írók fórumának számító Thoreau unokája kör közönségével a kolozsvári Insomnia kávéházban, március 2-án. Horváth Benji, Kulcsár Árpád és Varga László Edgár magyar és román nyelven olvastak fel műveikből (románul Andrei Dósa fordításában).
A Látó szépirodalmi folyóirat és a Mentor Könyvek Kiadó a 70 éves Vári Attilát köszöntötte a marosvásárhelyi Bernády Házban, március 2-án. Az írót Káli Király István, a Széltörésben című verseskötetét Kovács András Ferenc méltatta.
A magyar kormány 150 millió forintnyi keretből létrehozta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-t. A KMTG első projektje irodalmi jellegű: az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, amelynek projektvezetője Orbán János Dénes. Az íróakadémia kiírta első pályázatait, amelyeknek futamideje alatt legfeljebb 30 alkotó részesülhet anyagi támogatásban, tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában. A KMTG-ről, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiáról és pályázatairól a kmtg.hu honlapon lehet tájékozódni bővebben.