"Csak. Egy. Szerep. Volt. Újrakezdeni."
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 6. (692.) SZÁM – MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A titkos forradalom
Pintér Viktória
„Nem akartam gúzsba kötve táncolni” - Beszélgetés Géczi Jánossal
Ármos Lóránd
Versek
Balrog Károly
Próza
Rajvinder Singh
Versek
Száz Pál
Rövidprózák
Sára Gergely
Versek
Kerber Balázs
Conquest III
Varga Borbála
Versek
Solymár András
Karácsony
Szőcs István
Rozsdásszemű
Marcsák Gergely
Kaland
FELLINGER KÁROLY
Versek
Pomogáts Béla
Cselekvő népszolgálat
Gyenge Zsolt
Törvényen kívül
FISCHER BOTOND
Relationship: it’s complicated
MOLNÁR ZSÓFIA
Szemes, szemtelen életlövedékek
Papp Attila Zsolt
Az elszabadult regényhős és más történetek
Horváth Előd Benjámin
Homogén színes
Jakabffy Tamás
Magasabb, azaz mélyebb világba
Túros Eszter
Gaál András 80
Áprilisi évfordulók
 
Száz Pál
Rövidprózák
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 6. (692.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

A patolatnyár meséje
phytolegenda

Amikor má Szentanna mëg Jovákim öleget imátkoztak, vínsígükre meghāgat­ta Atyámteremtőm a imájjikot, és ëgy gyerëkkē ajándíkozta meg ikët. De nemám akárkivē, hanem a legtisztább lílekkē, Évanyánk legkisebb lányávó. Mer a Szentanna mëg a Jovákim vótak a legtisztábbok a níp között, öregasszony, öregember, ezëket tëtte mëg Krisztusurunk Szűzannya, a Márjácsko szüleinek, mer azok vótak a legjámborobbak. De a Jovákim ēvesztëtte a hitit, hogy nëkik még gyerëk születhet. Amikor Szentanna megmondta nëki, hogy nemsokáro születnyi fog a Márjácsko, hitetlenkëdëtt, oszt vígű ēvadt tűle. Úgy ēborút, epesztëtte a bánot, ēhanyagótt vót, aszott is, szakállos is. Nem tutta a szívibe a jámborságot. Ëgy nap kint aratott a határbo. Nem mënt nëki sënki markot szënnyi, mer ē vót vadúva a níptű is. Ëgyedű csinát mindënt. Szentanna otthon sírdogát, má ēkíszítëtte a kondért, savanyúleves mëg a finom lapított, csak nem merte kivinnyi nëki. Amikor má igën tűzött a nap, mer nagy vót a aszály abba a esztendőbe, behúzódott Jovákim a sënkifőggye szílibe a hüssre ëgy terebílës fa alá. Nyárfa vót ez, patyolatnyár, az a legterbílëssebb, de akkor még nem vót patyolat. Ahogy ott a hüssön a Jovákim bóbiskót, ëccërcsak akkora fínyëssíg támott, hogy a napot hetvenhéccër túlragyogta, pedig assë sëmmi, mer tűzött istenëssen! Megjelënt nëki Gábriëlangyal, aszonta, hogy ëzënnē tudatom, parancsba van adva, hogy a Szentanna öreganyám gyerëkët fogan a Szentlílek erejibű! Ēhűll ēre Jovákim há ammëg má hugyan lëhet, aszongyya nëki, hisz a asszonnyā má nem is, izé, notuggyamit, írinkëzünk. Máro kilenc hójáro és megszüli a Márjácskát, asszüli világmegváltóját, ammëny. Jová­kimot ēre megkísírtëtte a Sátány. Mer ais ott ólákodott, a hoppmestërivē, Luci­fer­kóvā. Há akkor ki a gyerëk apja, mer hogy én nem, ais biztos! Tartóztasd magad te Jovákim, mer meg van írva, hogy Atyámeremtőm szülte a világát, világo szülte mënnyit, mënnye szülte fődjit, fődje szülte fáját, fájjo szülte ágát, ágo szülte virágját, virágjo szülte Szentannát, Szentanna szülte Márjácskájját, Márjácsko szülte Jézus­kájját, Jézuska a megváltás világát. Mer Krisztusurunk a istenfija Mëssijás, a ílet fájjánok gyümőcse, aki ēvëszi a világ bűneit, ammëny. De a Jovákimnak nem hagyott bíkkin a ördöge, úgy ēmírgűt. No de asz mommeg, de rögtön, hogy kitű fogamzott meg a Szentanna! Kitű-kitű, mit értetlenkëcc, hát a Szentlílek këgyelmitű. Mondja nëki Gábriëlangyal. Mégis te vagy a gyerëk apja, szerelëmnek példakípe. Ezér ne lëgyé hitetleny, térj meg, meg kísírt a ördög. Szűzmárjo lelke pedig olyan tiszta, mind a patyolat, nem fékőzhet ahho makula. Szívibe nincs a bűn fullánkjo, ő lëssz a mënnyek királynéja, Évanyánk megváltója, szűzmárija istenannya! De Jovákim csak rëplikázott. Még ha igaz is vóna, öregëk vagyunk mind a ketten, má a Szentanna is öregasszony. Szërintem te túl sokat ittá Atyámteremtőm borábú. No hát ha nem hiszëd, lásd a saját szëmëddē. Ekkor nagy fínyëssíg támodott, elővëtte Gábriëlangyal a Márjácsko lelkit a tarsolyábú. Olyan ragyogó vót, hogy a napra lëhetëtt níznyi, de rá nem. Ruhájjo ragyogott, szípsíge sugárzott. Ott át a Hódkarélyon, lábáná a kígyó fekütt, hófehír szívibű lángok törtek fő, evvót a szerelëm forráso. Olyan tisztán ragyogott, hogy Jovákim mënten megvakút tűle. Mivē hitetleny vótá, lëgyé olyan, mind a hitetlenyëk. Kilenc hónnap múva meglátod a këgyelëm fínyit. No így is maratt vakon, míg meg nem születëtt a Márjácsko. Azalatt megbánto bűnit, bőjtőt, imátkozott. Így lëtt ësztán Szenjovákim. Meglëtt a Szüzmárjo, meg lëtt Jovákim szëme fínye. Követkëző esztendőbe mëgy ki a határbo Szenjovákim aratnyi, mëgin le talát pihennyi a sënkifőggye szílibe, ahun megkísírtëtte a Sátány mëg megjelënt Gábriëlangyal. Hát ahogy bemëgy a fa alá, lásso, hogy főníz, tiszta fehírek a falevelek. Nagy csudajel nyoma maratt itt nëkünk a világbo, a patyolatnyár csudájjo. Látto Szenjovákim, hogy kívűrű mindën levél míregződ, belűrű meg patyolatfehír. Így van ez a patyolatnyár levelivē máig. Föllű ződ, alú fehír. Mer a Szűzmárjo lelkinek ragyogáso kifehírítëtte a patyolatnyár leveleit, hogy sëmmi makula në lëgyën abba. Ez jegyzi a kétszinűsígët, Szenjovákim csudájját, mer ais színre imátkozott, színre hitt, színre jámbor vót, de a szívibe hitetleny maratt. Amikor osztán megtért, kimosta a lelkit szíp fehírre. Látto Szenjovákim, hogy nagy këgyelëm van a patyolatnyárbo. Aki patyolatnyárbú faragott teknyőbe fürdik, annak húsábo nem esik a romlás. Aki a patyolatnyár fájávó füstőll, attú úgy elijennek a sátányok, ēmënekűnek, még orra së esnek!


Szengyörgy mëg Szemihál
phytoaforizma

A Szengyörgy mëg a Szemmihál a pásztorok vídőszentyei. Szengyörgykor terēllik ki a nyájjot, Szemmihálkor beviszik a téli karámbo. Ezëk őrzik a esztendő idejinek forgását, ëggyik jegyzi a esztendő világos, másik a sëtít felit. Szemmihájkor mindën hādoklik, nem hijábo, hogy a temetőkertët őrzi, a lovaji mëg viszik a embërt a másvilágro. Rajta ëgy angyalka a kalauzbácsi! Szengyörgy mëg legyőzi a tél fagyos sárkánkígyójját, nos minnyá kivirúll mindën. Mer nem ám pásztorbot van a kezibe, hanem a idők kargya. Mer ha betēnek a idők, má a Sibillakirályné megmonta, főgyün a pokolbéli kígyó a fődre, föl akar mënnyi a mënnyekbe, de a Szemmihál lekaszabójja a kargyávó a utósó háborúba. No, nyáron mëg összeverekszik a Szemmihál mëg a Szengyörgy, gyün két borulat, tátus nagy felleg, ëgymásnok esenek, verekënnek. Amëllik győzedelmeskëdik, azé lëssz a termís. Ëgymásnok mënnek, röpűll mindëggyik a maga sárkánkígyóján, ëggyik fekete, másik vërës. Monta a Öregtátus. No hát az nem a Szentijjés, az lövődözi a ördögököt a neve napján! Monta Öregapád. Én aszmá nemtom, aszongya ammëg, de hogy nattudományos pásztor vót a Szemmihál is, mëg a Szengyörgyis, abbiztos. Úgy vetekënnek most is, hogy begyűjjenek a jóidők, jó lëgyën a esztendő, teremjën a határ, fijadzanak a marhák, de mámo má nem tuggya a níp. Ha a fekete győz, nemsok mindën jóra lëhet számíttanyi. Megájjotok, ott áll Szemmihál a idők össze folyásáná, a ő kargya éle mutassa a világ vígit, kezdettyit a örökkí valóságnok. Mer amikor víge akar lënnyi a világnok, főgyün a pokol a fődre, a Ancikrisztus szídítti a nípet, bűnbe íll a embër, a hitetlenyëk hajszójják a jámborokot. Gyerëk a Öregët nem böcsűlli, a szentëkët nem tisztőlli. Amikor maj ősz hajjā gyünnek e világro a gyerëkëk, mindënnek ēkezdődik, hogy víge lëgyën. Monta a Lébus. Akkor a Sátány begyün a faluba, megtámoggya a mënnyek országát, kiereszti a sárkánkígyójját, hogy leëgye a égrű a angyalokot. Terjesztenyi fog mindën göthössígët, nyavalákot. Az izgót ëszik, parazsat fúj, de adddigra úgy ēterjeszti a Ancikrisztus a dohánt mëg a pájinkát, ëggyet tüsszent csak, főgyúll a egísz világ. De a Szemmihál legyőzi a sátánkígyót. Eszmá a Sibilla is megmonta. Így osztán vígezetbe nem lësz más válosztáso a Luciferkónak, meg kő térnyije annak is, hogy úgy legyen mindën, mind kezdetbe. Monta Öregapád.


Hóttág
phytoenigma

Olyan a időknek folyáso, mind a hóttág. Mer nincs abba sëmmi, kiszárott még mielőd Öregapád megszülethetëtt vóna, azóta csak a idő csordogáll benne. Abba folyott rígën a Vág, mámo má íllő víznek nyoma së. Mocsaras vidík lëhetëtt rígën ez a maradi vidík. Legyütt a Vág a hëgyekbű, itt bolgott össze-vissza, míg utat nem talát a Dunábo. Meg míg meg nem gyütt a parancs, mer osztán megszabályozták. Főszárították a mocsolát, köllött a termő főd. Nagy vót a sënkifőggye a rígi világbo, hun Mocsola vót, hun Puszta, hun mëg mind a Këllécs, homokdűllő. Akkor osztán rendbehoszták, lëhetëtt szántonyi, vetnyi, aratnyi. Mekcsináták a kanálisokot, akkor még fődkanálisok vótak, ott ásto Öregapád Öregapja is a níppē a Ferencjóskánok. A Vág tőttísit mëg biztos a Márjotërézija intízte, mer a törökök biztos nem. A ēső háború alatt ásták a kanálist a Sebësbe. Osztán a elftársok megcsináták a bëtonkanálisokot. Meg lëtt rëgulázvo a Vág, ē lëttek vezetve a árodások, termëtt a főd, lëhetëtt öntöznyi, tavasszā nem gyütt fő a talajvíz. A Mocsolát mëg a Vermëkët beípítëttík a hatvanas évekbe. A hóttágbo mëg má a tavaszi vizek së gyünnek fő. De még azér ott van, láccik sok helën. Ott kanyarognak a jegënyesorok a Rohattszugla felé. Oszt ahun beszántották, ott is ottmaratt. Látnyi mái napig, úgy kanyarog a határbo, mind a ökörhuggyozás! A falut is háromszor fordújja, minha maradra gyünne, ē së akarna mënni. Níz meg a intërnëtbe, ott van abba is. Imitt-amott visszamarattak, de azok së tavak má mámo, mind ëccër. Ott folyott valamikor a templom mögött, a papkert alatt. A Imreatya tehenyeit onnaj lopták ē. Ēhajtotta a hitetlenníp. De még ha mindënhol ē is tűnik a nyoma előbb-utóbb, akkor is ott fog folynyi a Hótvág, víz nékű, lent a fődbe. Hát a neve is mongya. A idők folynak a hótt Vágbo. Hótt idők folynak a ágbo. Mer láccik a idő a egísz vidíkën. Mosmá terëm a főd, mégsincs sënki embërfija a határbo. Olyan, minha a sënkifőggyit járnád! Mosmá van kanális, mégsë öntöz sënki. A hidrantok má nem is mënnek, rígën súgtak, spriccőtík a vizet. A csërpacskákot is szítverík. A fordulat után, hogy kimëntek a elftársok, mindën szít lëtt verve. Mer nem tanúll a embër a termíszettyibű. Bezzeg a növínyëk! Azok egymásbú sarjannak, ëgymásbo fonyónnak, egymásro terëmnek. Osz hijábo mindën, mégis terëm a határ, de hogy kitű-mitű. Nagy csuda ez a főd csudájjo, de nem lásso a níp, mer hitetleny. Eszmá én annak a Fickónak is megmondanám, ha meglátogatna. De accsak a parlamëntbe hírdeti a Szemmarksz ëvangéljomát a elftársoknak! Mër majd ëccër megunnya terëmnyi a főd, má ēnehezűll a rút bűnöktű, bánotábo kiszárod. Nem lëssz akkor víz sëhun, së íllő, së hótt. De a Hótvág akkor is ott lëssz, ha sivatag lëssz a határ. Akkor má más nem is lëssz csak a Hótvág a főd alatt. Ott fog a hótt idők folyáso csurdogányi.


A rohadásbú a fínybe
phytoaforizma

Olyan a embër a Atyámteremtőm kertyinek kívű, mind a burján, nem gondozza sënki së. Ē van vadúva a embërisíg, ëgymás hátán ínnek ëgymásnok káráro. Ëggyike sarjú a másikát lelepi. Ēfogja a fínt, fölílli a esővizet. Így van ez a rígi világbo, így van mámo, így van tënnap is. Így a ősök ēhónak, de a fősők is elöregësznek, gyünnek a még fősők, akik mámo még a tënnapra várokoznak, gyünnek, és hónapra meghānak. Így mëgy mindën a fínybű a rohadásbo. Öregapád sírját is ēlepte a burján. No mëg esztánn, olyan ez a sënkifőggye, mind ëgy nagy temető. A sarjak a rohadásbú nyőnek a fínre. Öregisten kertyibe nincs rohadás, nincsenek dögök. Mer Öregapád Öregapja még így hítta Atyámteremtőmöt. Minden virítt örökkí valón. Ugyanëgy tövön van rügy, bimbó, virág, mag. Ugyanëccër van magba, sarjúba, hajtásbo, virágbo, termísbe, burjánbo, romlásbo. Öregapád kertyirű akárki példát vëhet. Háto nem hajlik, gyomot mégis kiszëdi. Igënyësënnyi nem tud, mégis megmecci a fákot idejibe. Megásso a fődet a maga idejin, beveti a maga idejin. Mer olyan a embër Atyámteremtőm kertye kívű, mind a burján. Csak a kikelet a ura. Mer akkor má a rohadásbú megy a fínybe mindën. Mer ēgyün a idő, hogy terëm a főd, mind a világ, mind a burján a utósó napig. Akkor begyünnek a rossz idők. Kituggya hány kikelet vót, mennyi lëssz. Kituggya mikor száncsák be ëzt a sënkifőggyit. Mer ēkűdi Atyámteremtőm a fiját a árëndáér. Vagy aszongya nëki. Ereggy ídës fijam, száncsd be ott azt a darab burjánt a hóttág tövibe, művējjük azt is, hagy terëmje a főd nëkünk, mer igën ē van vadúva. Ëgymás kárán ínek, në lëgyën ez így tovább. Akkor osztán hajtás sarjad Öregapád sírjábú, jessze ződ vesszeje, a kis mag íllő vízhajtást fakaszt, levelet bont, tënnapra kivirágzik, hónap utánro szíp csërësnyefa lësz belülle olyan piros csërësnyét terëm majd, mind a Öreganyád szájjo, mind leëszik majd harmadnapra a gézëngúz kölkök. Azt a Öregisten mindënkit!


A főd ëvangéljoma
phytoenigma

Öregapád nattudományos embër vót, a növínyëkbű óvasta a főd ëvangéljomát. Mer olyanok a növínyëk, mind a szavak, mindëggyikbe megterëm a ige. A őszi avarbú ki lëhet óvasnyi a rügyfakadás ëvangéljomát, a virágzásbú a utósó időköt. A szëmëkbű mëg a jövendő világ burjánzását. Mer a Szentlílek írja a fődbe a idők létánijájját. Ahugyan a tavaszi vizek főszáronnak, terëm a főd, a aszálybo ērepegéll. Ëccër, a nyári időkbe olyan aszály gyütt Maradra, hogy ē së akart mënnyi. Kiszikkatt mindën, még a fák is ēdopták a leveleikët. Olyan puszta vót a főd, akkora repedísëk hasattak bele, hogy a embërnek gond vót áttugornyi! Ëgy kutya belecsúszott a hasadíkba, meg së át a pokol tüziig. Mert Krisztusurunk monta, megájj, kutya, pokolra kerűsz, amér a mammont szógállod! Látták a embërëk, hogy a kutya má csak ëggy újjávó kapaszkodott, de mire odaszalattak vóna, ēnyēte a tűz. Megájj kutya, ott maj könyörögní, hogy ëggy újjad is kimëncsík a tűzbű! Hát osztán ezér vót olyan nagy kánikula, mer még a főd is okátto a melegët. Ha ērepett a főd valahun a határbo, a faluba hallanyi lëhetëtt a mëndörgíst a főd alú. Mind amikor télën hallanyi lëhet, ha robbancsák a jeget a Vágon. Még a poharak is megcsörrentek, a leves meg hullámot vetëtt a tányírba, úgy rengëtt. Mire begyüttek a rossz idők, addigra kiaszott mindën. Ilyenkor kezdőnnek a őszi esőzísëk, gyünnek a árvizek. De hijábo oldódik meg a főd, a repedísëk hijábo omlanak be, húzónnak össze, hijábo nedveskëdik átt a talaj, hijábo száncsák be, hijábo nem lelnyi nyomukot së halottak napjáro, a főd mindën hasadásro emlíkëzik. Emlíkëzik az mindën kidőtt fánok mindën ződülísire, mindën alvó sszëm eredetire, de a jövendő íletire is a sarjútú a új szëmëkig. Ezt a Szentlílek mind számontarcsa, mert az számvető, Krisztusurunk mëg, a világ árëndáso. Minden számon van tartva, még a hajatok szálo is. Monta. A fődnek, koponyádnok szálo, a fődnek, főszininek száro van. Ez mind mindën a Szentlílek munkájo. Öregapád ezt mind ki tutta óvasnyi a fődbű.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében