1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

csillagjegy-alkotta lényem nem dícsérhet mást
dohos szavakkal
csak az élet szagát küldheti tovább
párás üvegszilánkjait szemembe fújja a
felhő s megmásíthatatlanul villámlik
rólad akartam írni
most
kicsinyes varázslataidról megtört pillangókról
rólad aki megmásztad a csonka semmit s teletöltötted
piros vakságoddal
rólad aki nem érted a leírt szót csak a mosolyból
olvasod ki hogy do re mi
talán megmutatni akartalak magamagamnak s harmadik
személyben írni talán
hosszabb sorokra lenne szükség ahhoz
hogy megjelenjek álmodban s együtt
nem is együtt:ketten fújjuk a szívhatlant
ketten
daloljuk az el nem dadoghatót
mondjuk el a ki nem ásíthatót
talán egy üres sor kéne ide
talán
egy pillanatot ragasztani a lapra amelyet majd
megmatathatsz hogy érezd hogy létezik
igen bezárni téged egy porosodó hordóba s onnan
szivárogna ki göndör hajfürtöd melyet
én már tapintottam
s hajad érezte már tapintásom violinkulcsát
mert mindent meg kell gyónni a szobát a deszkapadlót a kirakat üvegét
a fémkanál ízét
s nem a kéz nem is a félszótagok szólnak most értem
te magad a vádló veszel védelembe meg akarsz menteni
sziporkázó haragodtól
ha azt mondom:hunyd le szemed
te bezárod az ajtót?
s ha arra kérlek:hallj meg
kinyitod-e szemeid?tudod vajon hogy nem szemmel és csak
éjfél után lehet engem látni?
tudod.most látlak.tizenkét óra három perc.engem figyelsz.

ez a második utolsó versszak ez
csak a tiéd
rég benőtted már sárga gombjaiddal s egy fehér
semmitmondó lapról olvasod
ami postán érkezett szobádba
olyan leckéket tanultál meg
amelyeknél én becsuktam a könyvet s beleírtam magam
a te versszakodba
ne haragudj
most már ketten írjuk a verset tanulunk járni fűzzük a cipőt
most neked esőzöm
ez a második utolsó versszak csak a tiéd