Urbi et Orbit
Álltunk a szögletes alkonyatban,
két levetett, még divatos cipő,
Vans vagy Converse, már jól kitaposva,
de tiszta nadrággal még épphogy menő,
a város lélegzése egyre gyorsult,
tág pupillákkal hiperventillált,
mi álltunk a szűkös lámpafényben,
vártuk a buszt, a metrót, a halált,
divatosak voltunk, bár szakadtak,
fiatalok, de már nem annyira:
a város körülöttünk egyre forgott,
az ég vörös volt, aztán sötétlila,
szemünkben épült és pusztult a látvány,
toronydaru állt féllábon középen,
ahol egy másik időben a házak
villogtak egy tank torkolattüzében,
elment mellettünk egy csapat neonáci,
a nyomukban egy német szellemhadtest,
poszttraumás stressz, épp regrediál,
mondtad, ahogy zihált a meggyötört test,
én meg, hogy az ész álma szörnyeket szül,
és az ébredése itt csak egyre késik:
egy Alzheimer-kóros helyen élünk,
ami önmagára is alig emlékszik.
Aztán lassan leszállt közénk az éjjel,
és neoncsövek álltak ki belőle,
a köd kicsapódott a betonra,
és fénylett, mint a megégettek bőre,
mehettünk volna már, a napnak vége volt,
de nem tudtunk egymástól elszakadni,
beszéltünk mindenről össze-vissza,
főleg a városról, hogy el kéne hagyni,
fejünkre a forgalom hamut szórt,
mint egy bűnbánó ókori alak,
én meg magamnak játszottam egy filmet,
amiben végül megcsókoltalak:
Amszterdam vagy Berlin volt az a hely,
csak azt tudtam, a nyelvet nem beszélem,
mégis máshogy merül fel a kérdés,
hogy mit teszek miért, és miért nem –
kívülről persze még nem látszott semmi,
két srác áll egy lámpaoszlop mellett,
ebből még egy profi helyszínelő
se képes összerakni egy szerelmet:
rojtos volt a hátizsákod pántja,
mesélted, hogy egyszer estél vele,
nekem a nadrágom volt kidörzsölődve
ott, ahol feltépte a griptape felülete,
az arcunkon még alig voltak ráncok,
de azért voltak már rajtunk történetek,
zsákutcák, főutak, sikátorok,
amikben a másik eltévedhetett;
körülöttünk egyre több lámpa gyúlt,
de csak a sötétség lett egyre sűrűbb,
mi meg, hogy nehogy egymáshoz érjen,
a kezünket a zsebünkbe gyűrtük.
Végül megkérdeztem, hogy van-e rágód,
és úgy hangzott, mintha búcsúzkodnék,
mire kettőt a kezembe nyomtál,
azt hiszem, Orbit volt és világoskék,
két szögletes, fehér, felfújt téglalap,
épp mint a párnák egy duplaágyon,
így inkább gyorsan a számba vettem,
hogy ne kelljen néznem és ne fájjon,
aztán fel is szálltam az első buszra:
onnan láttam már, hogy te is rágózol,
de az ablakból, a süket utastérben
úgy látszott, hogy beszélsz, és nekem szól,
amíg a busz végre el nem indult,
te meg szintén, csak másik irányba.
Éreztem a számban szétfolyni a mentolt,
ahogy rád vetült a csenevész fák árnya.
Fekete
Pallag Zoltán „Noir” című kötetére
Viharvert férfi, túl sok érzelemmel.
A benzinkútnál egy feketét iszik.
Motorját túráztatja kint a reggel,
a pincér álmos. A csészét elviszik.
Ledobja cuccát az anyósülésre,
az autópálya várja. Zajos magány.
A visszapillantó tükörből nézve
elmúlt harmincöt, de még elég vagány.
A rádióban Tóth Krisztina serceg,
emlékdizőz egy messzi stúdióban:
végsősoron zsír minden úgy, ahogy van,
ma sem leszel már szép fájdalomherceg,
s a sebességkorlát a karodra festve:
te varrattad rá, hogy festina lente.
A bálnaszív
Az óceánról érkeznek a felhők,
és piszkosszürkék, mint egy parkolóház;
a legtöbbjük már komoly, régi felnőtt,
és azt várja, hogy végleg kifacsarják.
A parton most egy púpos bálna fekszik,
senki nem tudja, hogyan került oda;
épp a bal alsó állkapcsát hegesztik,
mert a mosolya most még túl ostoba.
De néhányan már így is beköltöztek,
a penthouse foglalt, a gyomor kiadó;
a bérlők nem túl jólöltözöttek,
de még szóba áll velük a Híradó:
„Bentről a tenger hangja altatódal,
és a bálnazsír remekül szigetel!
Vontathatnának ide még hajókkal
ennél többet is – a parton volna hely.”
A felhőket lassanként kiürítik.
„Esős tavasz lesz”, szól az egyik munkás.
Amíg zuhog, a gumikesztyűs nénik
szüneteltetik az ételosztást.
A hús már úgyis elfogyott a végén,
s a belső szerveket mindenki unja;
csak a szív dobog még a gépház mélyén:
meleg vizet pumpál az otthonokba.
Dunajcsik Mátyás: 1983-ban született Budapesten. Legutóbbi kötete: Balbec Beach – tizenhárom távoli történet (Libri, Budapest, 2012).
