Sokáig piros
Az éhség vagy a vágy volt
előbb? Körülötted már minden
értelmezve volt, soha nem akartad
látni a halált, ezért lefényképezted,
szűkölő gyomorral emlékeztél vissza
a lábadon elkenődött nyál horizont-összeolvadására.
Csak a lexikális vágyban tudtad
teljesen elengedni magad, hogy meglegyenek
majd a megfelelő szavaid. Eközben az
égitestek, azok a fallikus szörnyek
leírnak valamit a valóságból.
Miután fürödtél, nem nyúlhatott
hozzád egyikőjük sem.
Aztán semmi.
Tényleg semmi.
Repülni
másik rúdba kapaszkodott
ezzel üzente: megtagadlak
furcsán heroikus arca volt
valami istenes verset képzeltem el
magabiztosan közeledett
a pokol magányos hely neki
nincs miért nem magabiztosnak lennie
mikor odaért azt mondtam neki:
repülni szeretnék de nem tehetem
és láttam az arcán ilyen hidegben
minek menekülni
Jelzőfény
jelzőfényeket lövök fel
messze délen az óceán morajlott
messze északon pedig a hegyeket ez
nem érdekelte
olyan mintha föntről valaki tükörbe
nézne de túl közel van hozzá és
ezért semmit nem lát
folt marad az odanyomott orra után
Sorban
Egy vékony vágást ejtettél
az ütőeremen, pont akkorát
hogy beférj és kiszellőzzön
a festékszag.
Valahol messze kalapálnak.
Megfelelő távolságra egymástól
piros padok sorakoznak:
hogy leülhess, ha elfáradnál.
Valahol messze kalapálnak.
És olyan sokan vannak még.
Megnyílik
Megint a naprendszert hagytad
utoljára. Te szexelni akarsz, de
csak szóban. A világűrről te is
csak terjengősen tudsz beszélni.
A falakon rovartetemek maradványai.
Behallatszik a kattanás a
lépcsőházból, ahogy kialszik
a villany. Mintha a szobában is
megváltoztak volna a fényviszonyok:
bolygókat látsz elkenve a falakon.
Hűtőmágnes
Ahogy egy szarvas sétál ki
a vízből, és egyre nehezebb lesz.
A nyitva hagyott hűtőajtó fényénél
látszik a tenyered nyoma a
villanykapcsolón. A mobilod
hátát kaparászod, ledörzsölöd
róla az aznapi távolságok
rétegeit. Becsapod az ajtót,
a huzat átlibbenti a hajadat
a pokolba. Egy szövegtelen
emailt kapsz, mintha hozzád
vágták volna, miközben a
gyomrod beázott.
Teljes súlyoddal kinyitsz egy ajtót.
Fogó
Le akartam törölni az
arcát, mint a filmekben,
lassú, feszült mozdulattal,
de nem sikerült, csak elkentem őket.
Kurva filmek, kicsinálnak.
Németh Gábor Dávid: 1994-ben született Budapesten, jelenleg is ott él, a Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakos hallgatója.
