"a város lélegzése egyre gyorsult"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 7. (693.) SZÁM – ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Horváth Előd Benjámin
Titkos név
Papp Attila Zsolt
Álmaimban több a feszültség, mint egy középkori harctéren - beszélgetés Jánosi Andrea grafikussal
Bogdán László
Vaszilij Bogdanov: Ördöglakat
Balthasar Waitz
Családi sír
Fried István
Egeres világjárás Kovács András Ferenccel
Csontos Márta
Versek
Hajós Eszter
Novellák
Dunajcsik Mátyás
Versek
Sági Enikő
De te ne hagyd
Németh Gábor Dávid
Versek
GOTHÁR TAMÁS
homokóra
Zsidó Ferenc
Huszonnégy
Cseh Katalin
Versek
Szőcs István
Honnét ezen bájdalotskák-la?
Szántai János
A Lovasíjász – egy 115 perces reklám
CSUSZNER FERENCZ
Akár a víz
Fülöp Gábor
Éjjeli versek múzsája
Miklós Krisztina
A Szekuritáté árnyékában
Lakatos Artur
Legendás Kolozsvár
Jakabffy Tamás
A spaghettiwesterntől az Oscarig
DABÓCZI GÉZA
A mítosz valósága és a valóság mítosza
Hírek
 
Cseh Katalin
Versek
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 7. (693.) SZÁM – ÁPRILIS 10.

Utóhatás

Egy pehelysúlyú emlék
felkeresett nemrég,
megállt szívemen szépen,
körbejárta egészen,

s elszállt a télutóval,
zsongító, hűs utódal
magával vitte egy részem,
melyben se bűn, se szégyen

maradt belőlem ennyi:
lélekből leheletnyi,
a lét zsebében fecni,
nem tudok ellebegni.



Kijelentés

A barátnőm  kijelentette, hogy az
én apám soha nem fog meghalni,
mert Istennél dolgozik, róla
prédikál minden vasárnap
délelőtt a templomban.
Ezért az Úr megkegyelmez neki
és talán a közvetlen
családtagjainak is...
Komolyan mondta, úgy beszélt
mint a felnőttek szoktak.
Hittem a legjobb barátnőmnek
s végtelen boldogság töltötte be
minden porcikám, hogy
halhatatlanság vár ránk.
(Nem fogunk unatkozni egy idő után?)

Este, lefekvéskor azonban kételyeim
támadtak és elfogott a szorongás,
hogy hátha mégsem...

valószerűtlenül ragyogott a hold
a gyűrött bársony augusztusi égen...



Temetés

Amikor apám temetni ment,
amolyan fekete hangulatba burkolózott,
szomorúsággal bélelt szemeiben
még több volt a szomorúság.
Kezébe vette bőröndszerű
fekete táskáját és sietős léptekkel
indult... én meg mindenfélére gondoltam,
színültig teltem szorongással
és magam előtt láttam apámat,
amint a koporsó előtt áll
és beszél... vajon miről beszélhet?
Aztán amikor haza jött, megnyugodtam,
hogy mégsem vitte őt magával a halott.

Ünnep is lehet a temetés,
zsoltárok szárnyán emelkedés...
szemfödél fátyla leng a szélben,
virágillattól részegülten
lelkem ingovány, süppedékeny...

Amikor apám temetni ment,
hosszan utána néztem,
ültem egy fehér hokedlin
a világba vetettségben...
Létkép

Valami furcsa
velemszületett idegenség,
a világgal való elegyedés
képtelensége,
valami félelem,valami rettegés,
valami cseppfolyós bizonytalanság,
az osztályterem padlójából áradó
erőteljes petróleumszag,
egy szál vérvörös szegfű
az ábécéskönyv tetején,
mosolyok, könnyek,
riadtan rebbenő szempár...
a papkisasszony bélyeg,
még sajog, már nem éget,
hűsen keringő álmok
pocakos hold körül,
várakozások, illúziók,
színes káprázatok,
elvárások, tények,
bújócskázó lényeg,
az első szenvedés,
melynek nyomai
még láthatatlan billogok
a homlokon, az arcon...




Eszembe jut…

Eszembe jut egy régi ősz,
fűhegyen a dér gyöngye,
súlytalanság, álmodozás,
csillag dermedő könnye.

Eszembe jut egy régi ősz,
az iskolapad s a tábla,
nyitott ablak, belengő szél,
s a csengőszó varázsa.

Eszembe jut egy régi ősz,
apám sötét palástja,
a fújtatós kis orgona,
s hitünk imbolygó lángja...

Eszembe jut egy régi ősz,
diófa árnya a kertben,
zsugorodik  mi egykori,
elfér  egy képkeretben.

Eszembe jut egy régi ősz,
s mi most is forrong benne,
könnyedén visz magával
a lélek végtelenje....




A virágoskert

A virágoskertben sokféle virág nyílt:
kisasszonypapucs, oroszlánszáj,
dália, rózsa, liliom, kardvirág...
Elvarázsolt tündérkisasszonyoknak
képzeltem őket, akik éjszakánként
gyönyörű lányokká változnak,
táncot lejtenek a kertben, az udvaron,
átsuhannak a falakon be a szobákba,
ahol alszunk és varázslatos dalokat
dúdolnak öröklétről, elmúlásról:
a kettő kölcsönös, titkos vonzalmáról...


Fohász

Uram, add, hogy megtaláljam
belső békém a kuszaságban,
a helyet, ahol önmagam lehetek,
s nem morzsolják szét a lelkemet,
az időt, melyben nyugodtan, bátran,
ráérősen a hallgatásban,
múlt-jelen-jövő hármashatárán
egyedül vagyok, mégsem árván,
az alázatot, mely mindig fölemel,
könnyűvé tesz együtt a teherrel,
a vágyat, a hitet, az akarást,
mely előre visz, nem oldalvást,
az erőt, hogy újrakezdjem
akkor is, ha megrekedtem,
a lépést, az utat, mely elvezet
a félelem nélküli élethez.
Uram, add, hogy megtaláljam
hiteles énem a kuszaságban.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében