Egy táltosgyanús alkotóval találkozhattunk a Maros Megyei Múzeum várbéli kiállítótermében Ughy Levente személyében, Alfa és Omega című kiállításán.
Van ebben a személyiségben valami ama primordiálisan delejes őserő szikrájából. Látomás és indulat fortyog benne, de ugyanakkor álmodozó révület és türelmes anyagművelés, az anyag szeretete. Derekas egyenességgel alkot, két kezével műveli a fát, amibe álmot lehel, és új életre kelti. A cizellálatlanság botlásai, a keresetlenség, a rafinéria hiánya faragványait a középkori romanika névtelen népi faragómestereinek a műveivel rokonítja. A romanesque szobrászok őszinte naivitásával, és a vallásos kánonokon túlmutató, fantasztikumba hajló látomásosságával farag. Ughy Levente nemcsak világképében, világlátásában, hanem formaképzésének egyszerűségében is rokon lelkű a román-kori templomok művészeivel. Szobrainak olvasata egyszerre függőleges, és körkörösen vízszintes, tehát holisztikus és kereszt-dinamikájú. Egészséges humor sugárzik belőlük, miközben apokaliptikus próféciák elevenednek meg rajtuk. Mondhatjuk azt is, hogy a világvégi jóslatokat, s a jelen csillagállásait egy jókora adag posztmodern iróniával meg egészséges népi humorral oltotta be.
Mágikus rönkjei a mindenkori néplélek testetöltései. Megelevenedő lényei az emberiség évezredes tudatlerakódásának mítoszokká sűrűsödött tellérjeiből oldódtak ki. Látomásos szobrászata elüt a klasszikus iskolán felnőtt, okosan cizelláló tanoncok kánonhű formaképzésétől. Faragványai képlékenyen plasztikusak. Nem kánonszegő, de nem is keresgélő. Ő kánonok előtti. A megformálás nyersessége, frissessége a látomás azonnali világba-teremtéséből adódik. Indulata primér impulzusát követi. Faragványai belülről kifelé lüktetnek. Szellemidézővé válik, természetfeletti lényekkel, a kollektív tudatalattink ősvetületeivel érintkező varázslóvá. Küldetést teljesít, közvetít, visszabűvöl szellemi létmedrünkbe. Szobraiból idegen őserők sugároznak. Egy nem mindennapi numen, isteni erő keríti hatalmába a nézőt, egy borzongató mysterium tremendum. Mintha fensőbb hatalmakkal parolázna. Ezek a művek meditációs objektumok, de mégsem a megnyugvás és az elmélyedés jelzőoszlopai. Inkább szellemi irányzékok, felkiáltójelek, melyekkel az axis mundi, a Világtengely felé, saját léttengelyünk felé próbál terelni. Vissza akarja helyezni képzeletünkbe, tudati fellegvárunkba a létrendező hatalommal bíró mitikus ősképeket. Totemre-hívás zajlik itt. Ördöngősség és cerebrális garaboncia.
Manapság az utolsó ítélet médiabűvöletében, a fürtösbombák árnyékában, s a tőzsdecápák vicsorgása közepette nem könnyű egy művésznek bármilyen tudatrengést előidéznie. Ughy Levente mégis egy megszállottságnak tűnő hivatástudattól vezérelve próbál átúszni a mentális túlsó partra, hogy varázstalanított világunkat újjávarázsolja.
