1. Nyomtat
2. Kisebb
3. Könyvjelző

Egy kőlépcsőn megyek lefelé, nedvesek a kövek, ahogy lefelé botorkálva hozzájuk érek, borzongató érzés. Aztán zöld, érdes tapintású ruhában lépdelek a fűben, hajnal van, még sötét, köd és hideg. A bakancsom vízhatlan, de kicsit túl tiszta, jobb volna egy erősebben kitaposott, elpiszkolódottabb bakancsban menni. Most ott vagyok a folyóparton, a beugrást keresem, ahonnan jól belátható a folyókanyarulat. A hátizsákomat leteszem egy kidőlt fatörzsre, ráülök. Várom, hogy világosodjon.
Érkezik a fény. A távcsőben előbb a buborékokat, fodrozódásokat látom a felszínen. Aztán az orr, a szem, a fej összetéveszthetetlen formája bukkan fel, egyedül jön a vidra. Sokat készültem erre, a szememmel, agyammal, a távcsőre tapadó ujjaimmal próbálom rögzíteni, nem nyúlok fényképezőgépért. Nem siet, néha váratlan félköröket ír le, ki-kiemelkedik a vízből, nem törődik senkivel. Körülötte minden szürke, ő a szürkeség csillogó változata. Egy színes madár repül át a víz fölött, jégmadár, zajos kicsit. Mire visszanézek a higanyszerű szürkébe, a vidra már eltűnt, nincs ott a feje, csak valami hullámzás. Előveszem a fém csuprot a hátizsákból, nézem a mintákat rajta, benne, most úgy érzem, ezért vagyok itt. A csuporban néhány friss, csillogó ribizliszem, gyorsan tüntetem el őket, hozzáadódó minták a csupor alján.

*

Halmozdulatok az oldalamba érkező hullámban. Világos, sötét, világos lent a víz alatt. Közeli szag, közelebbi szag, távoli, ismeretlen illat, nem veszélyes. Verdeső árnyék, amint átsuhan fölöttem, éhség, hosszantartó csend az izmokban.