1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Szél borzolja ezüstbundád, puha füled hátracsapva,
sebesen szaladsz, nyakadban nincs póráz,
apró tappancsaid alig érik a földet,
vakkantasz – gyakran látogat meg ez az álom –,
amikor felébredek,
keresem magam mellett a vackod helyén kicsi körtefejed,
belém mar a felismerés: te már egy másik szaladás része vagy,
egy olyan kutyafuttatón trappolsz,
ahová embereket nem engednek be,
álmomban is csak kívülről figyelhetlek,
innen, a kerítésen túli létből.
Az állandó örömbe költöztél be, amely csontmintás,
piros labdáktól
színes, csirkecomboktól és húsízű kekszektől illatos.
Esőnek, hónak, kánikulának, aszfaltozott kutyafuttatóknak,
állatorvosnak, kutyafürdésnek, szombati porszívózásnak,
nyári égiháborúnak, újévi földi dörgetegnek, és az elutazást
vészjelző kerekes bőröndnek, amelybe oly sokszor belebújtál,
hátha nem veszlek észre, a ruhákkal együtt belecsuklak téged is –
nyoma nincs.
Az emberi szemnek idilli mályvazöld mezőn
kergeted a verebeket, és néha vissza-vissza nézel rám,
követlek-e, vigyázom-e a hajszád.
Pici mancsoddal megkaparod az ajtóm,
angyal szemed, mint az éjszakai nyári ég,
bársonya, lenge takarója hull rám.
Emléked megszelídült,
amióta – tizenhárom hónapja pontosan –
az örökléthez tartozol.
Jósággá és szelídséggé oldódtál bennem.
Állatszívem lett.