Garaczi László – Toepler Zoltán Brahms és a macskák című darabját tűzte műsorra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az előadást Hatházi András rendezte. A bemutatót március elején tartották. Az alkotók az előadásnak a Brahms és a macskák. Ősbemutató egy nyilvános próbán címet adták, de a darabot nem első alkalommal láthatja az erdélyi közönség, 2003-ban már bemutatták Kolozsváron az akkori negyedéves színisek Szilágyi-Palkó Csaba rendezésében.
Már zajlik az előadás, amikor a nézők elfoglalják helyeiket. Erre az előadásra nem lehet túl korán érkezni, de ez akár egy fricska is az előadásokra gyakran későn érkező udvarhelyi „úri” közönségnek. Ugyanakkor azt az érzetet kelti, hogy véletlenül csöppentünk bele valamibe, történetesen egy színházi próba kellős közepébe. Az előadás mindvégig a színházi létezésbe nyújt betekintést, számos kérdést feltesz, és sok, a színésszel, színházzal, nézővel kapcsolatos problémát feszeget.
Családi perpatvar – egy válás – zajlik a színpadon épp a már (ki tudja mikor) elkezdődött jelenetben, ripacskodásig elvitt játékkal. Nem kapcsolják le a nézőtéri fényeket, ez szinte mindvégig így lesz az előadás során. Amikor a nézők nagy része megérkezett és már hosszú perceken keresztül zajlik a színpadon a válásjelenet, megszólal a rendezőt alakító színész (Barabás Árpád). Mindvégig a nézőtéren állt, nekitámaszkodva a falnak. Többször is újrajátsszák a jelenetet, más színészekkel (akik szintén a nézőtérről sétálnak fel a színpadra), más módon. A dráma szövegét több helyen megspékelték helyi „jellegzetességekkel”, úgymond hazahozták a szöveget az alkotók. A kezdő jelenetekben például ilyenek hangzanak el, hogy decsízió, procseszverbál vagy – az Udvarhelyen sokat vitatott – PUZ (városrendezési terv).
Színházi próbán vagyunk tehát, ezt a későbbiekben a rendezőt alakító színész is elmondja nekünk. A központi figura, Zolika (Tóth Árpád) egy valóságshow-ban való szereplést vállal el, ez a történet második (vagy harmadik?) rétege. És miközben megpróbál hű maradni az elvállalt feladathoz, egyre jobban „bekattan”. A színházi alkotókat gyakran foglalkoztató kérdéseket teszi fel az előadás során, a nézőket is megkérdezi, hogy miért járnak és mit szeretnének látni a színházban, és miért éppen azt. Vagy arra világít rá, hogy önmagunkkal kellene találkozzunk a színházban. A (színházon) kívülálló szemszögét Zolika barátnője, Gigi (Bekő-Fóri Zenkő) érzékelteti, amint beront a próba kellős közepén, és nem érti, hogy valóban munka zajlik ott.
A színpadon nagy vetítővászon, amely különböző árnyjátékokra ad lehetőséget, de itt láthatunk néhány kisfilmet „Brahmsról” (a Zolikát is alakító színészről, akit macskának maszkíroztak), aki zongorázik és leparittyáz egy macskát, de a valósághsow-hoz használt kamera élesben való kivetítését is, amikor a közönség tulajdonképpen önmagát látja viszont a vásznon.
Többször elhangzik az ismert Magyar táncokból egy részlet, van, hogy egy hegedűs húzza, van, hogy mobiltelefon csengőhangjaként. Visszatérő az egyik Quimby-dal is, ezt hol Zolika énekli, hol pedig a hegedűs játssza.
A valóságshow részeként a főhős egy diliházba kerül. Itt a négy nővérke (Albert Orsolya, László Kata, Mezei Gabriella, Vidovenyecz Edina) óriási kalapáccsal, tűvel, injekcióval, fűrésszel, vihorászva rajongja körül a szintén bekattant dokit. A jelenetek időnként túlexponáltak, néhol a kevesebb jobb lenne. A történet különböző szintjei itt összekuszálódnak, Zolika más szöveget mond, mint amit „kellene”, a rendező bejelenti a szünetet. A nézők mégsem mennek ki, Zolikának ugyanis látomása lesz. Egyfajta sámán jelenik meg, a hegedűs által kísérve, aki a színházról és az életről filozofál. A kis intermezzo után folytatódik a diliházban zajló sztori. Zolika közben egyre őrültebb, megfejtette a színházzal való igazi kapcsolatot. A diliházban meglátogatja a családja, a nagy zűrzavar közepette ő eltűnik és a következő percben leugrik a zsinórpadlásról. A róla mintázott báb nagyot koppan, a függöny-vetítővásznat leengedik, a színészek hátrarohannak. Szirénázást hallunk, majd két mentős szalad be, látjuk az árnyékukat, ahogy éleszteni próbálják a főhőst. A rendező, aki addig kétkedéssel nézte Zolika állapotát, nézőpontját, ugyancsak bekattan. Mindenáron meg akarja menteni az előadást, a próbát. Elhangzik a hamleti monológ, jól illeszkedik a szituációba a szöveg.
Közben Zolika meghal. A próbát (előadást) félig-meddig sikerült „megmenteni”. A tapsrendre bejövés is felemás, meghajlás nincs, tétován állnak a színészek a színpad szélén. Mert ők minden nap, minden este belehalnak abba, amit csinálnak. Zolika ezúttal tényleg. Tényleg?
Az alkotók a szereposztásban ezúttal az összes színházi dolgozót felsorolták, talán mert ehhez a játékhoz, ehhez az élethez mindenkire szükség van.
Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Garaczi László – Toepler Zoltán: Brahms és a macskák. Ősbemutató egy nyilvános próbán. Rendezte: Hatházi András.
