(Forgószínpad?)
Ilyenkor csak lefele nőnek a fűszálak. Elágazik a homály.
Alagutak. Vérerek. Csobog a hosszú folyosó.
Kanyarok, villanások. Hol dereng még láthatár?
Föllélegzik a talaj. Páracsend. Moccan a gyökér.
Tovább, tovább. Visz a láb. Merre süllyedtek a távlatok?
A hegyek völgyekké lettek. Merre téved a tekintet?
Színek szakadnak, hasadnak. Szivárvány-híd romja.
Fölvánszorogna a tekintet a legmagasabb pontra.
Becsomagolt távol. Dülöngél az idő fölötted.
Becsapódnak az ajtók. Lépcsőforduló.
Valaki erre járt. Nyomok szétfolynak, érintések kövülnek.
Kifordulnak a falak. Ferdén állnak a képek.
Merre nézel? Könnyedén hajítod a távlatokat.
Forgószínpad? Csak saját tengelyed közül forogsz.
És mégis mozog az alapzat. Éled a hang.
Kapcsold le az időt. Beszüremlik a fény.
Csöpög a csend. Elállt a tárgyak körforgása.
Karcolások, hegek. Tapogatsz belső falaidon.
Lüktet a mész. Minden élő, magában vacogó.
Feketeruhások vermeket, sáncokat ásnak.
Már megérkeztél. Lenne még tovább
valaki másnak…
*
(Léptek, lélegeztek)
Falak. Ledőlnek a pillanatok. A lap szélét egér rágja.
Morzsák hullnak a csillagos égből. Nem tudom,
merre nézzek. Szúrnak a fények hosszú lándzsái.
Törékeny pirkadat. Homályba öltözik a távol.
Közeledik és távolodik a határ. Gondolat-kupolák.
Dallam-szilánkok. Repedezett föld, töredezett évszak.
Kúszik a fény a romok alatt. Léptek, lélegzetek, holt lelkek.
Dőlnek a kerítések. Vagyok, vagy már nem én vagyok.
Csalánlevelek bújnak elő a sziklatömb alól.
Lendül az ötlet. Koccanások, karcolások. Koppan az idő,
elhallgat. Az égtájak elmozdulnak. Sarkcsillag hűlt helye.
Visszanézne az eltávozó. Békabőr-királyfi. Serken a szó.
Vízcseppek csüngnek. Baglyok ülnek. Rád alkonyodik az ég.
Csalnak a képek. Émelyítő mámorba ringatnak.
Tükörszilánkok őrzik volt arcainkat. Vár a jövendő.
Tudja mi a tapintat…
