"minden csak adat és név"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 10. (696.) SZÁM – MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Paradigmese
Zsidó Ferenc
Az ihlet ahhoz kell, hogy az ember megtanuljon írni - beszélgetés a 70 éves Lőrincz Györggyel
Vida Gábor
Regény helyett. A hadsereg (2.)
Günter Kunert
Az Öregúr a lelkével beszélget (Der alte Mann spricht mit seiner Seele)
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Szükségszerűm vagy véletlenem. Levezetni Kertész Imrét
Haklik Tamás
Black Jack (I)
KULCSÁR ÁRPÁD
Versek
Nagy Márta Júlia
Versek
SERESTÉLY ZALÁN
Versek
Vallasek Júlia
Meséljen!
Tamás Dénes
Az utolsó polgári regény
Szőcs István
Származni, hej! (II.)
Jakab-Benke Nándor
A mesefilmek hízott bolhája
Karácsonyi Zsolt
Öregek könyve. Belső pusztulás
ERDÉLYI KRISZTINA
Mézsűrű csöndben
Codău Annamária
Hermeneutikai együttérzés
Demeter Zsuzsa
Ragyog a kedvünk!
Jakabffy Tamás
Jazzybirds: On the Road
Portik Blénessy Ágota
Művészettörténeti időutazás
Júniusi évfordulók
 
Günter Kunert
Az Öregúr a lelkével beszélget (Der alte Mann spricht mit seiner Seele)
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 10. (696.) SZÁM – MÁJUS 25.


–részletek–

Az Öregúr
elégedetten tanulmányozza
a gyászjelentéseket:
Hogyishívják vezérigazgató
elhunyt hatvanadik életévében.
Máris jobban érzi magát az ember,
egészségesebbnek, és szinte
boldognak. Akár a háborúban, ahol
jobbról és balról gránát
csapódott. Mindig
a másik embert éri találat. Hál’ Istennek,
én nem vagyok a másik.

Az Öregúr
a tükörben nézegeti
magát: milyen nyomorúságos,
milyen kínos! Ki zárt engem
ebbe a testbe, hogy
így gyűlöljem magam? Nem vagyok
azonos vele. Talán egykor
régen az lehettem, de időközben
a testem emancipálódott.
Láthatóan
saját érzékiségének útját
járta. Miközben én,
az öreg, ifjabb maradtam.
Nem fogadlak el téged, te
pocakos, te hájtömeg, te
felfújt léggömb, pliszírozott
képtelenség – tűnj
a szemem elől,
te augur.

Az Öregúr
a lábujjait nézegeti. Milyen gyorsan
nőnek a körmök. Szabályszerű
karmok. Beteges dolog ez,
vagy biológiai adottság? Ha
legalább hasonló történhetne
a hajával, már
sörénye lenne. Akár Beethovennek.
De akkor meg süket lenne!
Ergo: inkább a körmök.

Az Öregúr
a telefonkönyvét lapozza.
Halottak számai. Hogyan
érhetnélek el benneteket, barátaim?
A drótokat elvágták,
a koporsófedeleket lepecsételték. Hangom
nem hatol
az örök békébe. Válaszra
már nem számítok.
Fényképeitek kedvesen hallgatnak.
Árnyékként ismét találkozunk
majd anélkül, hogy
lenne mit mondjunk egymásnak:
mintha a Hádészban is
oly elhagyatottnak éreznénk magunkat,
mint éltünk idején.

Az Öregúr
bekapcsolja a készüléket: a halál
a tévében körbejár. Fölhasznál
revolvert, autót,
repülőgép-zuhanást,
drámai dramaturgiát.
Sohasem jön lopakodva, lassan
és banálisan:
nincs ideje
fogkrémre és levesporra várni,
sietnie kell.
Akit nem az utcán
lőnek agyon,
az a semmibevevés ellen
panaszt tehet végrendeletében.

Az Öregúr  
megkérdezi Istent: Hogyan lehetnék
újra fiatal? Isten hosszasan gondolkodik,
majd így válaszol:
Át kell változnod.
Az Öregúrban remény ébred:
És hogyan?
Halj meg és legyél
előbb kukac – aztán
a többit majd meglátjuk.

Az Öregúr
azon töpreng,
vásároljon-e magának egy nőt.
Egész Kelet-Európa egy
megvásárolható hárem.
Vagy talán egy ázsiai nőt,
aki nyelvekben nem jártas és néma?
Vagy inkább egy pudlit,
hogy a lábamat
kificamítsam? Az állat
szeretete és hűsége
kétségkívül rendíthetetlen.
Csak semmi kockázat.
Minden nő Medúzává lesz,
ha ránézel, és én már
jócskán elmeszesedtem.

Az Öregúr
elszundít a vonatfülkében.
Merre is visz az útja?
A célt már elfeledte.
Hiszen mindenhol
ugyanaz a nyomor fogad. Vagy talán
egyszer maga a Paradicsom?
Az Öregúr meztelen nőről
álmodik. A nő
üdvözlésképpen egy almát
nyújt neki. Köszönöm, Éva.
De hisz a fogsorom!
A fogorvos figyelmeztetett.
Így hát tartózkodnom kell
a bűntől. És
tovább
aludnom
a végállomásig.

Az Öregúr  
bejárja a temetőt.
Némely sír előtt elidőz;
minden csak adat és név,
hang és füst csupán.
Egyetlen sors sincs
kifejtve.
Az Öregúr fontolgatja, mi
állhatna a sírkövén. De
semmi sem ötlik eszébe.
Csak ennyi: Volt egyszer… Milyen
semmitmondó ez, hiszen
mindannyian voltak egyszer. És ha
meg nem haltak volna, még ma is
élnének. Akárcsak a mesében,
amelyet senki sem mond tovább.

BENŐ ESZTER fordításai

 

 

Günter Kunert Németországban élő költő, író. Berlinben született 1929-ben. Rendkívül termékeny szerző: több mint félszáz verseskötete és számos prózakötete jelent meg. Festőként és grafikusként is ismert. Az itt közölt versek válogatások a Der alte Mann spricht mit seiner Seele (Az Öregúr beszélget a lelkével) című kötetéből. A szerző pszeudo-verseknek nevezte ezeket az önreflexiókat.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében