"minden csak adat és név"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 10. (696.) SZÁM – MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Paradigmese
Zsidó Ferenc
Az ihlet ahhoz kell, hogy az ember megtanuljon írni - beszélgetés a 70 éves Lőrincz Györggyel
Vida Gábor
Regény helyett. A hadsereg (2.)
Günter Kunert
Az Öregúr a lelkével beszélget (Der alte Mann spricht mit seiner Seele)
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Szükségszerűm vagy véletlenem. Levezetni Kertész Imrét
Haklik Tamás
Black Jack (I)
KULCSÁR ÁRPÁD
Versek
Nagy Márta Júlia
Versek
SERESTÉLY ZALÁN
Versek
Vallasek Júlia
Meséljen!
Tamás Dénes
Az utolsó polgári regény
Szőcs István
Származni, hej! (II.)
Jakab-Benke Nándor
A mesefilmek hízott bolhája
Karácsonyi Zsolt
Öregek könyve. Belső pusztulás
ERDÉLYI KRISZTINA
Mézsűrű csöndben
Codău Annamária
Hermeneutikai együttérzés
Demeter Zsuzsa
Ragyog a kedvünk!
Jakabffy Tamás
Jazzybirds: On the Road
Portik Blénessy Ágota
Művészettörténeti időutazás
Júniusi évfordulók
 
Haklik Tamás
Black Jack (I)
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 10. (696.) SZÁM – MÁJUS 25.


(Részlet az "Ami nem öl meg… – Sipos Zoltán "Nyitra igaz története" című riportregényből)

Több hónapon keresztül anyám tartott el. Muszáj volt tennem valamit, viszont sehol nem találtam munkát. Ahol tanuló voltam – az Ikarus karosszéria és járműgyár – időközben megszűnt, felszámolták. A többi cég, ahol érdeklődtem, csak komoly tapasztalattal rendelkező szakmunkásokat keresett. Én fiatalként rutintalan voltam, és egyáltalán nem volt bejelentett munkahelyem, szakmai múltam. A Csabival töltött pár hónapos fusizás nem számított tapasztalatnak a cégek szemében, ezzel kinevettek volna, ha felhozom. Végső elkeseredésemben az akkori legismertebb hirdető újságban kerestem autófényező munkát, de az is hiábavaló próbálkozás volt. Viszont megakadt a szemem egy teljesen más jellegű álláshirdetésen:
„Erotikus munkalehetőség, lányoknak, fiúknak, pároknak.” Felhívtam a hirdetésben szereplő telefonszámot és egy kedves női hang fogadott:
– Halló! Tessék?
– Jó napot kívánok, az álláshirdetés felől érdeklődnék. Mit lehet erről tudni?
– Jó napot! Egy lakásban működő irodát vezetünk, ahol lányok nyújtanak szexuális szolgáltatást férfiak számára. Szeretnénk kibővíteni a szolgáltatásainkat úgy, hogy férfiak is kényeztetnek hölgyeket. Van Önnek hölgypartnere?
– Nincs, egyedülálló vagyok.
– Aha, rendben. Mesélne pár dolgot a külsejéről?
– Százhetvennyolc centi magas vagyok, nyolcvanöt kiló, kigyúrt testalkatú. Barna szemű vagyok és kopasz. Körszakállat viselek.
– Magasság és testalkat rendben van. Intim méret? – erre elmosolyodtam.
– Húsz per öt. Konkrétan miről lenne szó?
– Jöjjön be az irodába és megbeszéljük! – kérte.
Ezután időpontot egyeztettünk, feljegyeztem egy cetlire a XI. kerületi lakás címét és vártam, hogy érkezzen el az a bizonyos nap. Amikor végre elérkezett, felvettem a legjobb farmeromat, egy testhezálló, kék színű Fruit Of The Loom pólót, és frissen borotválva elindultam Budára. Az unalmas békávézást követően egy földszinti panellakásba vezetett az utam. A csengetésre lángvörös, göndör hajú, barna szemű, kegyetlenül csinos nő nyitott ajtót. Már tudtam, hogy jó helyen járok. Rendesen elámultam a látványától és azonnal az agyamba ötlött, hogy ha ilyen nőket kell „kezelnem”, akkor a világ legjobb melóhelye az enyém. Világoskék, leheletnyi farmerszoknyát viselt és virágmintás, szűk topot. Éreztem, ahogy lefelé tódul a vér a testemben. Ráadásul Györgyi fél éve lépett le tőlem, így az ajtót nyitó szexbomba azonnal beizzíthatta volna a gyújtózsinórt.
– Szia! Én vagyok Sipos Zoli. Pár napja jelentkeztem az álláshirdetésre – mire a mondat végére értem, már volt „állásom”.
– Szia, én Ildikó vagyok! Gyere be! – invitált a lakásba selymes, lágy hangján. Láttam rajta, hogy én is szimpatikus vagyok neki, és nem csak a külseje babonázott meg, hanem az érzéki hangja is, ami élőben sokkal szexisebben csengett, mint telefonon keresztül.
Beléptem a másfél szobás szex­kuny­hóba, ami egyszerű bútordarabokkal volt berendezve és hangulatos, élénk színű falak keretezték. Ildin kívül másik csaj is tartózkodott a pecóban. A szintén vörös hajú, vékony csajszi Rozi néven mutatkozott be nekem. Valószínűleg az egyik kuncsaftját várta. Szexéhes tekintete volt, amolyan pornófilmes, „mindenre kész vagyok” ábrázatú. Ha ezek elkapnak, végem van! – gondoltam, de Rozi korántsem volt akkora hatással rám, mint Ildikó.
Ildi bekísért a nagyobb szobába, ott hellyel kínált és rátértünk a munka lényegére:
– Mikor és hol kellene kezdenem, és konkrétan mit kellene csinálnom? – kérdeztem tőle, miután kiderült, hogy ő az irodavezető.
– Egyelőre feladunk egy képes hirdetést a Cica Magazinban, telefonszámmal együtt. Az irodánk tulajdona egy Ericsson 198-as mobiltelefon. Álljuk a hirdetés árát is, valamint a fotókat is elkészítjük hozzá. A jelentkezők által kért időpontokat minden esetben mi jegyezzük fel, majd értesítünk téged. Ebben a lakásban kell majd kiszolgálnod a hirdetésre jelentkező hölgyeket, vagy adott esetben házhoz menned. Egyórás szolgáltatásért nyolcezer forintot kell elkérned az ügyfeledtől, fél óráért ötezret. Ennek a fele minden esetben a tied, a másik fele viszont a miénk. Azért éri meg ez neked, mert a lakást mi béreljük, és mi álljuk a rezsiköltségeket, neked abba nem kell beszállnod. Azzal legyél tisztában, hogy nem válogathatsz az ügyfeleid között! Minden testalkatú és minden korosztálybeli hölgyet el kell vállalnod! Megfelelőek számodra ezek a feltételek?
– Igen, vállalom – mondtam elszántan, hiszen szükségem volt a pénzre és vonzott is a dolog. Abban reménykedtem, hogy csak csinos vagy legalábbis elfogadható testalkatú nők fognak jelentkezni a fotóm láttán. Úgy gondolom, hogy még ezt a tarifát is lehetett volna növelni, hiszen nagyon kevés férfi űzte ezt az ipart, a magazinokat leginkább a női hirdetések árasztották el, és ez a mai napig így van. Mivel nem akartam mohónak tűnni, nem említettem meg ezt, és egyébként is örültem, hogy adódik egy ilyen lehetőség.
Amint kimondtam, hogy vállalom a melót és megfelelőek a feltételek, Ildikó szeme felcsillant, karon ragadott és nevetgélve elkezdett húzni a másik szoba irányába. Ott kacagva hanyatt lökött az ágyra, lovagló pózban rám helyezkedett, majd ezt mondta:
– Én leszek a főnököd, nem adhatok feléd azonnali bizalmat! Látni akarom azt a húsz per ötöst, hadd teszteljem le! – kacérkodott.
Hirtelen annyira meglepődtem, hogy nem tudtam dönteni. Ez a csaj most komolyan gondolja, tényleg a szexuális tudásomat akarja tesztelni, vagy csak a humorérzékemet? Döbbent arcomat látva – elég kisfiús lehettem – elnevette magát és felpattant az ágyról.
– Ez a szoba lesz a munkahelyed, kivéve, ha neked kell címre menned. Számíts arra, hogy többször itt kell majd aludnod, akár napokon keresztül is! Ez az ügyfelek számától függ – közölte vidáman, majd elbúcsúzott és megkért arra, hogy másnap menjek be, akkor lesz lehetőség fotózásra az irodában.

Otthon közöltem anyámmal, hogy szereztem egy munkát. Részletesen elmondtam neki, hogy mi ez, sosem voltak köztünk titkolózások. Másnap Ildikó férje – bizony férjezett volt – készítette el a fotót rólam az irodai szobában. Odaálltam a napsárga szobafalhoz, lazán lógattam a karjaimat, félmeztelenül, egy rövid farmernadrágban. Emlékszem, hogy életem legjobb órája díszelgett a nadrágom övbújtatóján, egy vízálló, fekete szíjas Casio, fehér számlappal. Amikor előhívattuk a fotót, mindhárman meg voltunk elégedve vele. Szépen kirajzolódtak az izmaim megfeszítés nélkül is, fiatal, feszes bőröm alatt. A koromat, az intim méretemet, és a telefonszámot mellékeltük a fotó mellé, ezeket tüntette fel a szexmagazin a hirdetés szövegében.
Ildi férjét – Jánost – annyira lenyűgözte a kidolgozott fizikumom, hogy elkezdett érdeklődni, hova járok edzeni. Elmesélte, hogy fiatal korában Shotokan karatézott, és egy romániai tornászbajnokságon országos második helyezett lett. Tehát nem álltak tőle távol a sportok. Százhetven centiméteres magasságához hosszú karok és széles váll tartozott. Eléggé gorilla testalkata volt, az ábrázata meg tipikus székely férfi benyomását keltette. Hamarosan már együtt edzettünk, és közben megérkeztek az első hívások is a hirdetésre. Sokat beszélgettünk az edzések alkalmával, és azt is megtudtam, hogy ő meg a neje Erdélyből származnak, Marosvásárhelyről, és tíz éve házasok. János aktív részese volt az 1989-es romániai forradalomnak, melynek célja a Ceauşescu-rezsim megdöntése volt. Az állam elfogatóparancsot adott ki ellene, és emiatt emigráltak Magyarországra. Részletesen elmesélte, hogy nagy verekedésekben vett részt. Jani lakásfelújítással foglalkozott, Ildikó a kupleráj vezetője volt. Így tartották fenn magukat és kiskorú lányukat.
Amikor az első melóm miatt mentem a „szexirodába”, Ildikó megint vidáman és csillogó szemekkel fogadott, a tőle megszokott, bolondítóan szexi öltözékben.
– Ma este kell házhoz menned az első „rajongódhoz”. A kép megtette a hatását – mondta és a csinos pofikája kéjes mosolyra húzódott.
– Kíváncsian várom – csaptam le a labdát.
– Van még addig pár szabad órád. Arra gondoltam, hogy egy ingyen meló belefér az idődbe, Zoli. Első alkalommal a házinyúlra kellene lőnöd – meg sem várta, hogy válaszoljak, már gombolta is ki a farmernadrágomat és lökött a szobába. A földre húzott, én kerültem felülre. Előjáték sem kellett, mert mindketten annyira fel voltunk izgulva, hogy csak lehúztam az apró virágmintás tangáját, és már bele is hatoltam. Fantasztikus volt. Csak reménykedtem, hogy az esti látogatómmal is hasonlóan kellemes lesz. Hát, nem lett az.
Sötétedés után értem jött az irodába János, és elvitt a gyömrői családi házba, arra a címre, amit bediktált a rendelő. Egy kétütemű, citromsárga Trabanttal utaztunk, szép állapotú, fiatal járgány volt…a kuncsaftom sajnos nem. Egy anyám korabeli, középbarna hajú hölgy nyitott ajtót, aki szemmel láthatóan nem spórolt a sminkkel, vastagon rétegződött az arcán.
– Szia! Gyere be! – mondta kedves, lágy hangon.
– Csókolom! – hirtelen azt sem tudtam, hogy tegezzem vagy magázzam. A gondolataimat az töltötte ki, hogy erre a nőre fel sem fog állni a cerkám. Itt az első melóm és elbukok, ajjaj.
Elkezdett magáról beszélgetni, pár perc alatt felvázolta előttem az életét. Egy özvegyasszony volt és néha férfiakat rendelt magához, hogy kielégítsék. Egy órát töltöttem nála, ez alatt az idő alatt nem tudtam megfelelően bekeményedni, az aktus sikertelen lett. Ennek ellenére rendesen kifizetett és megköszönte a társaságomat.

Playboy-karrierem során nem sok kuncsaftom volt, annyi pénzt tudtam keresni, ami pont elég volt a fizikai szükségleteimre. Továbbra sem jártam szórakozni, sem éttermekbe, nem habzsoltam nagy kanállal az életet. A hölgyek többsége nem hagyott maradandó élményt bennem, az elsőn kívül három van, akikre még tisztán emlékszem. Az egyik egy negyvenöt év körüli, szőke hajú, zöldszemű, korához képest szélsőségesen helyes arcú, fiatalos, ápolt, telt keblű, igényes nő. A férje egy multimilliomos, német vállalkozó volt, vaskos bankszámlával, de vékonyra száradt kukaccal. Az előbbit imádta a neje – mármint a bőséges egzisztenciát –, a vérbőség hiányában szenvedő farkincát viszont totálisan megunta. Szegény férje bánhatja, hogy impotens volt, mert az asszony profi volt az ágyban, nagyon tudta, hogyan kell bánnia velem. Egy perc alatt vaskeményre duzzadtam az érintéseitől. Ezzel a nővel kifejezetten élveztem az egy órát.
Volt egy fiatal csajszi is, aki házhoz kért. Velem egykorú lehetett, átlagos testalkattal és semmitmondó, buta tekintettel. Sajnos enyhén fogyatékos lehetett, és ezért nem talált magának partnert. Nagyon kedves volt különben, de folyamatosan összefüggéstelenül beszélt, nehezen tudta megfogalmazni, hogy mit akar. Végül megtettem, amiért hívott.
Egy alkalommal egy férfi invitált lakásra, de szerencsére nem magának. Elmondása alapján extrém méretű nemi szerve volt, de negatív értelemben. A húsz per ötös kaliberemmel lepte meg a nejét. Boldog születésnapja volt a hölgynek, nekem meg nyolcezer forinttal több a zsebemben. Persze a gázsim felét minden alkalommal leadtam Ildikónak vagy Jánosnak, de nagy részét rám költötték. Rendszeresen jártam gyúrni, és szoláriumba. Nem hanyagolhattam el magam, alapjában véve is igényem volt arra, hogy jó külsővel rendelkezzek.
Több alkalommal homokos, férfitestbe bújt „hölgyek” is tárcsázták a magazinban megadott számot. Őket zsigerből elutasítottuk.
A magazinban szereplő fotót több haveromnak mutattam nagy büszkeséggel, ők meg úgy tekintettek rám, mint valami rocksztárra. Néhányuk „Húsz per ötös ügynök” becenévvel illetett. Nem voltak rossz idők, de közel sem éreztem magam rocksztárként, a nők többsége nem kereste a fizetett szexet, ez inkább a férfiak hóbortja.

Ildikó rendszeresen csalta velem a férjét, és mindent elsöprő szerelem alakult ki közöttünk. Szó szerint mindent elsöpört az érzelmek kavalkádja, legfőképpen a házasságát.
Emlékszem, egy ózdi barátomtól kaptam egy gyönyörű amerikai staffordshire terrier kutyát, törzskönyvezett, díjnyertes szülők almából. Brutus Von Coloradus Branock volt a törzskönyvezett neve, de mi csak Brutusnak neveztük. Egyik szeretkezésünk alkalmával úgy megugatott minket, hogy majdnem leestünk az ágyról ijedtségünkben. Nem gond, hamarosan megszokta a kéjes hangokat a tigriscsíkos harci kutyám.
Ildikó házassága egyre inkább megromlott, ennek nemcsak én voltam az oka, hanem János mohósága is. Rávette Ildikót, hogy ne csak kerítő legyen, hanem róla is jelenjen meg egy fényképes hirdetés, és idegen férfiak vágyait elégítse ki. Ezt Ildikó nehezen viselte, és mondtam neki, hogy költözzünk össze, hagyja ott azt a barmot. Ekkor már csak a közös gyerekük miatt volt Jánossal, de végül erről is lemondott. A válóper során aláírt egy papírt, hogy lemond a gyermekfelügyelői jogáról, az apa javára. János ezzel a feltétellel egyezett bele a válásba, rendszeresen nyomás alatt tartotta, zsarolta Ildikót.
A válás után elköltöztünk édesanyámékhoz Árpádföldre. Úgy döntöttünk, hogy másik munkát keresünk magunknak. Nekem egyre kevesebb hívásom volt, Ildikó meg elejétől kezdve undorodott ettől a szakmától. Többször sírt a kuncsaftok miatt, egy alkalommal egyszerre két fickóval kellett lennie; amíg az egyik lökte neki, a másikat szájjal kényeztette és juttatta a csúcsra. Ezeket a palikat én is csúcsra juttattam volna nagyon szívesen, egy ágyút a seggükbe dugva! Egyébként vigyáztunk, hogy ne kapjunk el semmi szart, mindig használtunk gumit.

 

Haklik Tamás: 1980-ban született Ózdon, jelenleg is ott él, szociálpedagógus, hajléktalanellátásban dolgozik.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében