túl hosszú
csak túl hosszú mondatokban tudnám mondani
és feloldódnál mint húgy a hóban
s annak is milyen impaktja van?
évek óta így vagyok
mint egy üzemen kívülre helyezett szatellit
gyűjtöm rólad az eltévedt jeleket.
mert megtanultam mi a felfüggesztett idő:
abban élem azóta az életem
ismerem az etióp gyerekek éhségét:
az van csontjaimban velő helyett
és ismerem a jövőt amely kóbor macskák magzatvizében forr fel
a csillagok helyén özönlő hideget
a fénytörést a halottak retináján:
mind nem adja vissza hiányodat
amely sosem jutott el megfogalmazásig
úgy lebeg az agy fáinak torzói közt
te vagy a retorzió a bűnökért amiket miattad követtem el
és az én retorzióm a csonttört információkat sugározni amíg majd
felold a légkör.
transsubstantiatio
a prostituáltak hasán fölfénylik az írás
(megérted mint halottaidat)
fitymacibálás közben a lucskos törölközőn
a szoba egyetlen fehérjén fekve
sosem voltál még ilyen nyomorult
vigyorogsz
valakit ünnepelnek a tévében.
széthordják a vers sorait mint egy megbomlott postás
akit már nem érdekel hová dobja be a leveleket
az idegenek meghatódnak egymás szerelmétől
és néha összejön nekik.
a félkemény fasz lágy erupciója
szentlélek atyatagadó fiú
mária sosem volt nő és gábriel.
veszni
veszni veled a zsírszagú ködben
beletörik a fény s ahol nem ott
valószínűbb hogy rablógyilkosok
gyerekáldozó zsidók gyerek-
tolvaj cigányok szadista
boszorkány mumus lakik
vagy maga a
nagyfaszú öregisten csupa
lélekfekély-szimptóma az
arcom és rücsök és benne
vastag a kosz és örökre be-
festi a bőrt és inkább
maradunk a tövises
kuvikos holdsejtős görbefás
(a tűzön se égne) éjszakában és
zuzmós de előbb-utóbb
felsérti a hátunk és
szeretkezünk a vércsipkés avaron
különválunk ahol sejtjük
az otthont arra megyünk és
megyünk és megyünk a tejszerű ködben
anyatejszerűben pasztörizált és
kitaláljuk milyen legyen erről az emlék
hazatalálás
(áldozatul esés) előtt.
a dunánál (meg a többinél)
nem jó vizek se mosásra se másra
csak hömpölyögnek jelentésadásra várva
duna tisza s a maros most alattam
zöld vízhúsából ködöt párolog
penészes szemű vízi hullák
és lefoszló pikkelyű halak otthonai
iszapos szarszagú vizek
meg nem született gyermekeinket
fullasztani valók
és konkrét kutyakölyköket
akiknek először ég világ retinájukba
mintha hűlő zsír folyna medretekben
és a
közös képzelet kihalt állatainak csontjai lennének
fáitok.
duna tisza küküllő s most a maros
alattam az évezredek zöld
jégpáncéljai alatt remegve.
légzésgyakorlat
valószerűtlen évek zakatolnak a tüdőmben
vagy csak a hörghurut tudja a faszom
csak az emlékek rongyai vannak kiterítve
ahogy az értelemfoszlány lóg a szavakon.
ha átvilágítja a halálröntgen
a törött vázat a rezidensek majd
meglepett arccal merednek rá a tanoncokhoz fordulnak
de aztán a felejtés mellett döntenek
s kinéznek az ablakon felmérni az ősz állapotát
szép ősz az idei mormolják és magára hagyják a beteget
mert az egyetlen gyógyulása a létezőnek ha feleded.
mint fába írtad belém a neved
és benövi a testem és láthatatlan marad
és nem adom ki tömíti gyomrom mint beszakadt
análgolyó
túl sok és megragadhatatlan
pedig konkrét az életed
dolgozol hallgatsz és minden bizonnyal a baszás iránti
pánikrohamaid fölött is lett erőd
és lett erőd a leigázott világodon
mint egy kibaszott zsarnok úgy állsz
míg égnek képzeleted templomai s
földből köpettel gyúrt katonáid halálra erőszakolják a nőket.
Kulcsár Árpád: 1987-ben született Gyulakután. Jelenleg Kolozsváron él.
