Gilbert Edit: Az együttérzés irodalmai és vonzatai. PONT Kiadó, Budapest, 2014.
Hiányzik a bizalom, a jóhiszeműség, a nyitottság egymás irányában művész és kritikus között – véli Gilbert Edit, s diagnózisára ez a 2006–2013 közötti írásokat összegyűjtő kötet lehetne megoldási javaslat. A szerző ugyanis a maga irányából megteszi a lépést: hangsúlyozottan esszéisztikus, de irodalomelméleti diskurzusokban (hermeneutika, a feminista irodalomtudomány szólamai stb.) edzett vizsgálódásainak nem pusztán tárgya a „narratív empátia”, hanem ő maga is – kritikusként, irodalomtörténészként – megértéssel és együttérzéssel fordul beszédmód szintjén is az irodalmi alkotásokhoz, és emiatt nagyon szimpatikusnak tűnnek e kötet kérdésfelvetései.
A Gilbert által javasolt „együttérzés” nem a meghatódottságot feltételezi, hanem a művészetnek egy olyan megközelítését, amelyben a kritikai-értékelő mozzanatok apropóján az elemző azt próbálja meg belátni/megérteni, hogy mi az, ami az adott szövegben működőképes és miért. Ehhez pedig szövegen kívüli tényezőket is – a szerzői biográfiáktól, a kulturális beágyazottságtól a befogadás dimenziójáig – figyelembe vesz; asszociációi interdiszciplinárisak (tánc, színház, média). Ezzel a fajta odafigyeléssel függnek össze a biblioterápia kapcsán az irodalom(tanítás) hasznával kapcsolatos elmélkedések, a szociológiai érzékenységek irodalmi leképeződésének a keresése (például a „nő” és a „vidék” fogalma), a populáris és a művészi viszonya, az önéletrajziság, a többnyelvűség és a fordítások kérdésköre. Magyar–orosz érdeklődésének középpontjában olyan szerzők munkássága áll, mint Szabó Magda, Polcz Alaine, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Kamarás István, Turczi István, illetve Ljudmila Ulickaja, Julija Voznyeszenszkaja, Csehov, Dosztojevszkij, Viktor Jerofejev, Alekszandr Melihov.
Azonban a túlontúl sokoldalú reflexiók, a kijelentések óvatos, szinonimahalmozásos pontosítása, az eufemisztikus megfogalmazások gyakran kibillentenek az érvelések gondolatmenetéből, s a nagyon izgalmas tanulmánycímek keltette elvárásokat nem mindig elégíti ki ez a lényegében eszményi, nivelláló, egyensúlyozó szándék. Felmerül így a kérdés, hogy a Gilbert által javasolt együttérző művészetértelmezés milyen módon válhat folytatható gyakorlattá.
