I.
Ezen a képen a plázsra indulsz, vidáman. Tenger és nyár van.
Az ajtóból nevetsz vissza a piros kis strandruhában.
Én is megyek, matracokkal és könyvekkel felszerelve.
Ezen a képen még melletted ébredtem fel reggelente.
Itt még kiskutyák vagyunk, akik most tanulnak úszni.
A vízbe futunk, próbáljuk a tenger vizét kipancsolni.
Lábainkat kalimpálva lógatjuk bele a nyárba:
ezen a képen miénk még egy egész forró délutánja!
Falatonként kóstolgatjuk végig egymást, s az egészet.
Szőlőt eszünk: szétfolyik szánkban ez az édes élet.
Ha szétfolyt, ragadós szájjal a sétányra megyünk innen.
Bort iszunk egy teraszon, és pár napig még miénk minden.
Éjjelente a bőrömet a tengervíz borogatja.
Leégtem, s azt álmodom, ágyunkig fut ki a habja.
Külön álmot álmodunk, de főzök neked teát reggel.
Hogyan felejtselek el, ha kék az ég és kék a tenger?
II.
Tapintlak, látlak, hallak ma is, mert megformáz a képzelet.
Nevetésed elszabadult papírsárkány a víz felett.
Ahogy pancsolsz. Ahogy fordulsz. Hogy tudjalak versbe írni?
Egy forró lélegzet a nyár: azt sem lehet mind beszívni.
A hajtogatható gyékényen várnálak a nagy sziklánál.
Két nedves kör maradna a kövön, amikor felállnál.
A habokban ezer gyerek, a parton ezer nyugodt felnőtt.
Szél támadna, s megforgatna egy piros-fehér csíkos ernyőt.
Egy kitárt ablakon át szállna egy könnyű, nyári ének.
Dél lenne, a turisták pár órára hazamennének.
Később sétálni vinnélek. Az egész part a miénk lenne.
Ez itt a légvár. Ez itt a sétány. Elmehetnénk étterembe.
Estére napszúrást kapnék: végül semmit nem hinnél el.
A jóéjt után befordulnál, én forgolódnék egész éjjel.
Külön világot álmodnánk, de főznék neked teát reggel.
Hova temesselek el, ha kék az ég és kék a tenger?
