"innen és túl ott vagyok"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 11. (697.) SZÁM – JÚNIUS 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Ármos Lóránd
Variációk nyári képre
Demény Péter
Ahogyan élünk - Beszélgetés Balla Zsófiával
Ileana Ursu
Versek
Pomogáts Béla
Erdélyben és Európában. Lászlóffy Aladár költészetéről
HORVÁTH BENJI
A furcsa tenger
Haklik Norbert
Örmény sirató
Solymár András
Hála
Élő Csenge Enikő
Kétéltű
Gál Hunor
Versek
Bánóczi Beáta
Versek
Szabó Csenge
Rekedt kiáltást magában visszaküldő vak visszhang
Jancsó Miklós
Potyások
Varga Melinda
Versek
Szőcs István
Származni, hej! (III.)
Gyenge Zsolt
Sieranevadától Brassóig, Peckinpahtől Coenig – román filmek a riviérán
CSUSZNER FERENCZ
„Nem lehet, hogy mi éppen jelentünk valamit?”
TŐTŐS DOROTTYA
Passzus az elbeszéléshez
Pap Ágnes
Halandó és halhatatlan egy fedél alatt
Cicatéren túl
Jakabffy Tamás
Ligeti és Kubrick
Dabóczi Géza
Mézes-mázas manóinvázió
Hírek
 
Élő Csenge Enikő
Kétéltű
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 11. (697.) SZÁM – JÚNIUS 10

Ma 5 éve, hogy otthagytam.
Valahol a lakópark és a nonstop között.
Valahol a padon, a koccintós mellett.
Egy ideig visszajártam hozzá,
Mert az elázott esték után
Valahogy mindig összeértünk,
Mint a Magasbérc meg a Kisalföld, itt arrébb.
Az a macskaköves tér, meg a cipőbe bújó murva.
A por meg a fesztivál.
A telepi fiúk, az elit-gimik lúgja,
Meg a ph-semleges érettségim.
Meg a ph-semleges aktusok.
Itt is csak a templom marja a rozsdát a harangról:
Közéd meg közém, Uram –
5 éve tiszta vagyok, csak a hitem fakul,
Pedig 20 évig benned, és 24 éve beléd:
Mint csecsemő a karba, mint a jobb íz mindenbe, ami régi,
Mint az első gitárom, a kipufogó a tó felé,
A pokróc meg az ég, meg a májusi vasárnap –
Mikor már virágzik a Mikovinyi,
És csoszognak a nyanyák a buszon,
Elől ülnek. Ők mindig elől ülnek.
Ha egyszer mégis benned öregszem,
Én majd direkt hátra ülök, hogy vén bolondnak nézzenek.
Hogy nézzenek a buszon.
Laktam a megállóval szemben is. Akkoriban volt egy macskám,
Aki esténként mindig kimászott az ablakon egy körre,
Majd órákkal később visszakúszott, a körmét a függönybe akasztva,
Mindent hamar tönkretett, de hallgatott a nevére,
Aztán egyik este hiába hívtam, a függöny ép maradt.
Talán értem, miért nem járok haza,
És ha itthon is vagyok, miért megy minden hamar tönkre.
Tudom, hogy már sosem fogok elélvezni veled,
Hogy már nem fog ízleni a boroskóla,
És hogy a macskámat is nyugaton találom.
Itt? Itt nem jobb, csak furcsább:
Hangosabb a zene, olcsóbb a fű meg az ígéret.
És itt, ha úgy fúj a szél, mint benned mindig,
Azt mondják: szélvihar van. Szélvihar.
Ostobák! Hát sose jártak…?!
Én már nem akarlak a neveden szólítani,
Te is már csak úgy hívsz engem, hogy: cicc cicc!
Hogy a tűz nekem torony, a Deák egy burzsuly resztorant,
Hogy ami nem itt, az vidék,
Hogy már nekem se te, hanem Pest.
Hogy fogod megérteni Civitas Fidelissima,
Hogy már erről is csak a latinóra jut eszembe?
A Fecske mellett, a Baross meg a Reviczky sarkán,
270-re tőled hűség. A mindig jobbos város.
A bor meg a nagyapám meg a kocsma,
Ahova én mentem érte, ha nem ért haza ebédre.
És mintha én se érnék oda, amit annak hívtam,
Meg nem merem a nevén szólítani, mert félek:
Félek, hogy már nem, hogy a húsleves nekem már nem,
Meg attól is, hogy egyszer mégiscsak visszamászom majd
azon az ablakon,
Egy új függönnyel, de a régi
Sop-
ron-
ba.

 

Élő Csenge Enikő: 1992-ben született Sopronban. Jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen tanul vallástudományt és filozófiát, mellette slammel, ír, és az MTA külső munkatársaként is dolgozik.

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében