"innen és túl ott vagyok"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 11. (697.) SZÁM – JÚNIUS 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Ármos Lóránd
Variációk nyári képre
Demény Péter
Ahogyan élünk - Beszélgetés Balla Zsófiával
Ileana Ursu
Versek
Pomogáts Béla
Erdélyben és Európában. Lászlóffy Aladár költészetéről
HORVÁTH BENJI
A furcsa tenger
Haklik Norbert
Örmény sirató
Solymár András
Hála
Élő Csenge Enikő
Kétéltű
Gál Hunor
Versek
Bánóczi Beáta
Versek
Szabó Csenge
Rekedt kiáltást magában visszaküldő vak visszhang
Jancsó Miklós
Potyások
Varga Melinda
Versek
Szőcs István
Származni, hej! (III.)
Gyenge Zsolt
Sieranevadától Brassóig, Peckinpahtől Coenig – román filmek a riviérán
CSUSZNER FERENCZ
„Nem lehet, hogy mi éppen jelentünk valamit?”
TŐTŐS DOROTTYA
Passzus az elbeszéléshez
Pap Ágnes
Halandó és halhatatlan egy fedél alatt
Cicatéren túl
Jakabffy Tamás
Ligeti és Kubrick
Dabóczi Géza
Mézes-mázas manóinvázió
Hírek
 
Bánóczi Beáta
Versek
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 11. (697.) SZÁM – JÚNIUS 10

A többség

Szerinted kétféle ember létezik.
Akikkel abban a rajzban az optikai csalódás
nyulat láttat, és akikkel kacsát. Egyik se jobb
vagy rosszabb a másiknál, hiszen mindkettőt
belerajzolták. Én kacsát látok, te nyulat. Az
emberek többsége kacsát – mondom. De téged
ilyesmivel sosem lehetett zavarba hozni. Te
valójában szeretsz a kivételes kevesekhez tartozni.

Szerintem is kétféle ember létezik.
Akik egy tintapacát lepkének vagy
csokornyakkendőnek címkéznek, egyformák.
Ők a hatos táblán petefészket vagy péniszt
látnak, és ez így van rendjén. És vannak azok,
akiknek a másik csokornyakkendője is nemi
szervekbe kanyarodik, ez patológiás jegy.
De ezek csak tintapacák – mondatják veled
a ruhásszekrényedben dohosodó rossz válaszok.

Amikor az éjszakai busz átrobog a hídon,
mindig a Duna-partot nézem. Ha hunyorítok,
a lámpák fényei narancssárga szívószálak
lesznek a szénsavmentes folyóban.
Én az a fajta lány vagyok, aki nem hiszi el,
hogy a Hold nappal is a helyén van, ha nem látja.
Aki azt hiszi, a Nap nem kel fel addig,
amíg ő ki nem nyitja a szemét.

Okosan csukva kellett volna tartanom, amikor
ágyba hoztad a reggelit, és aztán a fogkeféddel
mostam fogat. De én még akkor is kinyitottam,
amikor a csupasz lábujjaink véletlenül összeértek
a takaró alatt. Így hát nem vettem
észre, hogy te meg az a fajta vagy, aki nem talál
csokornyakkendőket
egy pislogásban.


Lámpaoltás után

Azt mondod, nem én vagyok az a lány,
közben fogod a kezemet. Ha elengednéd,
valószínűleg a fejemre húznám a takarót,
hogy elhallgass, és végre aludni tudjak,
de én hagyom, hogy tovább szorítsd.
Elképzelem, milyen lehet az a lány. Azt
hiszem, ismerem. Ő az a lány, akinek a
haja valahogy mindig egy kicsit szőkébb
és fényesebb, a bőre puhább, az arca
sosem sápadt. Mindent elkövetek, hogy
ne hasonlítsak rá, hogy olyan legyek,
mint ő. Amikor rám mosolyog, igazán
gyűlölöm, ha átnéz rajtam, még jobban.
Vele a kínosan közhelyes francia filmeken
is – nem őszintén, de – nevetsz, és pont
ugyanannyi ideig szívjátok az ugyanolyan
büdös töltött cigiteket. Úgyhogy te ma is
mellettem alszol, én meg nem veled, mert
félek, hogy a szád olyan ízű, mint az övé,
én pedig az előbb mostam fogat. Mondani
szeretnék valamit, de látom, már nem vagy
ébren, kezdenek kékülni az ujjperceim.
Elképzelem, milyen lehet az a lány, és hogy
most biztosan kinevet minket.


Fagypont

Mint a hiába hulló hó, ami ahogy földet ér,
csak átnedvesíti az aszfaltot. Latyak vagyok
a cipőtalpadon, átnedvesítem a zoknidat,
a többnél ez is semmi. Ha jobban havazna,
legalább puha lábnyomokat hagynál magad
után. De én az első lehetőségnél nem fordulok
jobbra, így szem elől vesztelek. Mint az az
utolsó utáni cigaretta, amit már csak azért
szívsz el, hogy még kicsit tovább tettethesd,
a buszra vársz. Reméled, felcsap egy autó,
hogy végre új ruhába öltöztesd a közönyöd. A
mostani már elnyűtt, lyukas textil, annyit mutat,
amennyit takarnia kéne. Mint amikor rohansz
a záródó villamosajtó felé, pedig tudod, hogy
nem éred el, csak hogy elmondhasd, nem rajtad
múlt. Szeretném, ha az én lelkiismeretem is olyan
tiszta lenne, mint a hiába hulló hó. Ha elég ideig
esik, néha újból fagypont alá süllyedünk, és végül
megmarad.


Felvonó

mikor először aludtál nálam
másnap fogalmad sem volt róla hol vagy
földrajzi értelemben persze
kinyitottam a szigetelt panelablakot
ez a 3. kerület nézd
innen látszik a Margit-sziget meg a Duna
nem vagyunk olyan magasan hatodik emelet
csak rossz a lift
megmutattam a kedvenc padomat
ahová le szoktam hamuzni esténként
meg azt a lógni fogtok SZDSZ graffitit
a régi pártszékház oldalán
amit egyszer le akarok festeni
már délután 2 volt
de azért lefőztem a reggeli kávémat
először a tiédet
tej az nincs de kávéházak pultjából
zsebre szoktam tenni néhány 10 millis
tejszínt ilyen alkalmakra
indulnunk kéne nincs messze a megálló
csak rossz a lift
a HÉV persze elment előttünk
én a számra tapasztottam a tenyerem
mint aki ásítani készül
terepmintás mosoly volt
a felüljáróról még néztem a veled távolodó
zöld-fehér csíkot a síneken
azt mondják a visszaút mindig
rövidebbnek tűnik
biztosan most is így lenne
csak elakadtam az első lépésnél mert
hát tudod rossz a lift

 

Bánóczi Beáta: 1994-ben született Miskolcon. Jelenleg Budapesten él, az ELTE pszichológia szakos hallgatója. Verseket, filmkritikákat ír és slammel.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében