1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Melletted mégsem lehetek szabad, melletted én mégis szabad vagyok,

az érintés, a perc, királyi mind, a sűrűsödő illatok vidéke.

A selymek és darócok közti tér, a hullámzás és föld közötti tér,

a mindegyre változó parti sáv, a lendülettől részegült homok

szemcséi áttapintott, továbbvitt bőrödön.

Egyik kifele menekülő király, másik befele menekülő királynő.

Aeneas. Dido. Dido. Aeneas. Két név, egy ritmus, ugrás, zuhanás.

A vár fokán a mozduló kövek. A karthágói táncok és az elefánt

vastag bőre. Alatta ott a szív.

A szabadság, hogy híjával vagyunk. A szabadság, hogy nem keressük itt,

a függönyök mögött, ahol vakít a test. Az elfelejtett éjszaka helyén.

Közös titoknak töröm most fel pecsétjét, hogy lángolj, légy szabad,

szavad se halljam, legyél csak kép, hogy százezer alakban

lássalak, míg a térré vált idő eltávolít. Beméri helyzetünk.

Pillantásunkban most is ott a kód. Amit akartunk: megkapom,

megkapod. Mert két irányba indul minden. Élek.